Mind? The gap – 1. könyv, 8. fejezet – Csak dörzsölgetem a szemem…

Scroll down for English!

8.

Csak dörzsölgetem a szemem…

Az út hazafelé eseménytelenül zajlott és Budapest fullasztóan forrón fogadott. Ő állandóan a fejemben volt és eltartott egy darabig, hogy hozzászokjak, hogyan is tudok jelen lenni az életemben újra, mert az elmém ösztönösen folyamatosan csak az ő emlékképein szeretett volna időzni. A következő héten minden nap beszéltünk, általában késő este, mielőtt lefeküdni ment volna. Épp egy új albumon dolgoztak, így hihetetlenül izgalmas volt szinte részese lenni a folyamatnak azáltal, hogy hallottam hogyan haladnak napról napra. Néha meglepett azzal, hogy küldött egy rövid hangfájlt, amivel őrült boldoggá tett, sőt, egyszer el is bőgtem magam tőle. A születésnapja reggelén videohívásban köszöntöttem fel, ami annyira édes volt, mert épp akkor ébredezett és láttam az álomittas szemét. Néztem, ahogyan épp visszatér az álmok világából és azt éreztem, bármit megadnék, hogy megölelhessem és megcsókolhassam. Olyan erős volt ez a vágy, hogy gyakorlatilag fájt a testemnek. Így aztán megint szembe kellett néznem az elme elképesztő hatalmával, hiszen semmi fájdalmas nem történt a testemmel, mégis éreztem a fájdalmat. Ez az egész csak az elmében zajlik, hogy úgy mondjam.

Végre megérkezett a szülinapi ajándéka, amit szépen becsomagoltam, legalábbis annyira szépen, amennyire tőlem telt. Az egyik kedvenc gyerekkori könyve dedikált első kiadásából szereztem neki egy példányt. Rengeteg utánajárás és hosszú idő volt, de végül mégis sikerült és úgy gondoltam, ez lehet az a fajta ajándék, amit értékelni fog. Este felhívott valami vacsoráról, mérsékelten részegen és azt mondta, bárcsak ott lennék vele. Őrülten édes volt tőle és nagyon meghatott vele még úgy is, hogy tudtam, nagyrészt az alkohol beszél belőle. Elmondta, hogy lefoglalta a jegyét Budapestre, de nem emlékezett, pontosan mikorra, így azt mondtuk, majd beszélünk másnap és elmondja. Úgy éreztem, csak a tudtomra akarta adni, hogy gondol rám. Rájöttem, hogy a kommunikáció elengedhetetlen számára, hogy úgy érzi, szavakon keresztül tud kapcsolódni valakihez, és hogy ki kellett mondania a dolgokat ahhoz, hogy maga is felismerje és megértse azokat. Mindig rengeteg mondanivalója volt és ott volt benne ez az erőteljes vágy, hogy kifejezze a gondolatait és megmutassa az utat, amin megérkezett egy bizonyos helyre önmagán belül. Lenyűgözőnek találtam. Én sokkal inkább befelé élek, ezért állandóan emlékeznem kellett arra, hogy megosszak dolgokat vele, mivel neki ez alapvető igénye, így érzi magát bevonva, fontosnak, tehát végeredményben: szeretve. És én azt akartam, hogy szeretve érezze magát, hiszen szeretve volt.

Másnap felhívtam, hogy megkérdezzem, mikor is érkezik és, bár dolgozott, iszonyú jót beszélgettünk. Valamiféle mélyről jövő elégedettséget sugárzott magából és mérhetetlen mennyiségű kreatív energiát, amiktől még ellenállhatatlanabbnak találtam, mint általában. Már csak három nap volt hátra, hogy újra láthassam, ami elég jó hír volt, mert komoly koncentrálást igényelt, hogy mindig a jelenben maradjak, ne szaladjak a jövőbe. Elképesztő gyakorlás volt ő nekem ahhoz, hogy állandóan visszavigyem  a figyelmemet a valódi lényemre, mivel vagy ezerszer kaptam magam azon, hogy már megint átvette az elmém az irányítást és a múltban vagy a jövőben jár éppen. Úgy éreztem, hogy megkezdtem felsőfokú tanulmányaimat a tudatosságban ezen a kapcsolaton keresztül.

Azon a hétvégén két éjszakára tudott Budapesten maradni, pénteken késő délután érkezve, vasárnap kora délutáni indulással. Mivel elég szoros volt az idő, megegyeztünk, hogy odamegyek a szállodához a tervezett érkezése időpontjára. De a járata késett, én pedig végül több, mint egy órát ültem egy teraszon a hotel közelében, egyedül iszogatva, extra izgatottan. Hívott, amikor a taxija befordult a sarkon a szállodához, én meg gyorsan ott hagytam az italomat és mentem elé, hogy üdvözöljem. Pont akkor szállt ki, amikor megérkeztem. Ösztönösen kitártam a karomat, de a mozdulat közepén jutott eszembe, hogy nem szereti kimutatni a gyengédségét nyilvánosan. Így aztán egyfajta béna, kedvetlen ölelés lett belőle, amiről éreztem, hogy nem tudja hova tenni, mivel egyáltalán nem ehhez volt szokva tőlem. Nagyon zavarba jöttem és türelmetlenül vártam, amíg becsekkolt, hogy végre megmagyarázhassam, mert rájöttem, hogy rettegek attól, hogy esetleg megbánthatom, vagy bármilyen érzelmi kényelmetlenséget okozhatok neki. Ez még egy nagyon fontos lecke volt számomra, mivel több alkalom volt már az életemben, amikor különböző férfiakat, akiket szerettem, igyekeztem megmenteni a saját félelmüktől, fájdalmuktól, bánatuktól: a saját elméjüktől. Mert annyira egyértelmű volt a rajongásom érte, hogy még a legbénább ölelés is csak ezt az egy üzenetet közvetíthette, semmi mást és valószínűleg így is volt, én mégis elkezdtem rosszul érezni magam a saját félelmem miatt, hogy esetleg megbánthattam. Amikor erre ráláttam és visszahoztam a figyelmemet magamra, az érzés elmúlt, de ennek ellenére tudtam, hogy el kell magyaráznom neki, mert a kommunikáció nagyon fontos volt vele. A másik oldalról nézve pedig csodálatos példája volt ez annak, hogyan működik az elme, mindig mindent visszavezetve a végső kérdésre: elég jó vagyok? Meg tudom őt menteni? Sikerülni fog vajon, hogy most ne basszam el? Amire a válasz kizárólag NEM lehet, mivel soha senki nem tud megmenteni senkit és ebben az értelemben, az elme szemével nézve, sosem leszek elég jó.

Ahogy beléptünk a szobába és letette a csomagját, odamentem végre rendesen megölelni. Még a megszokottnál is magasabbnak tűnt és rájöttem, hogy olyan cipő van rajta, aminek van egy kis sarka is. Imádom ilyesmiben, állat jól néz ki rajta és mindig úgy érzem, hogy egyfajta izgalmas kis élt ad neki, de mivel én tényleg nagyon alacsony vagyok, így a magasságkülönbség már gyakorlatilag kezelhetetlenné vált. Ezért odavittem az ágyhoz, gyorsan lerúgtam a cipőmet és felálltam rá, szembe vele, így nagyjából egyforma magasak lettünk. Nevetett és játékos kis fény villant meg a szemében, amit imádtam.

-Bocsi a béna ölelésért. A mozdulat közepén jutott eszembe, hogy nem szeretsz ilyesmit csinálni nyilvánosan.

-De mindig nyilvánosan öleltük megy egymást, az első naptól kezdve – nevetett. (Látod, hogy tud az elme ott is problémát gyártani, ahol nincs?) – Semmi bajom nincs azzal, hogy öleléssel üdvözöljelek, amikor találkozunk, a csókolózás meg ilyesmi az, amit nem csinálok nyilvánosan. Tényleg nem értettem, hogy mi történt hirtelen.

-Elme történt. Félelem történt. Így működik, amikor nem vagyok jelen. De már itt vagyok újra – mondtam és megcsókoltam végre. Álltunk ott, én az ágy tetején, ő előtte és úgy csókolóztunk. Aztán egyszer azt javasolta, talán helyezkedjünk el kicsit kényelmesebben, ami tök jogos volt, de nekem nem volt agyam az ilyen nüanszokhoz. Ő is levette a cipőjét és végigfeküdt az ágyon, én pedig odabújtam hozzá, szinte valamiféle élő és lélegző matricává alakulva a testén és felnéztem a szép arcába. Mintha fáradtnak láttam volna, ezért megkérdeztem, hogy az-e. Azt mondta, sokkal inkább melege van, mint fáradt, mivel egy emberi takaró is van rajta és feljebb kapcsolta a légkondit. Nevettem és leszálltam róla, hagytam neki némi teret. Nagyon viccesnek és meghatónak találtam, hogy milyen könnyedséggel fogadta el az imádatomat iránta és amilyen természetesen kezelte az egészet.

-Gondoltál már rá, hogy milyen szép kifejezés az, hogy “szerelembe estem veled” – kérdeztem – ha azt nézed, szó szerint mit jelent?

-Igen, tényleg nagyon szép. Van egy mélyebb jelentése is, nem?

-Nekem azt mondja, hogy belehelyezem magam a szerelembe, ebbe a végtelen szeretetbe és hogy veled együtt tapasztalom meg ezt a boldogságot, ezt a létezést, ezt a vanságot, ezt az azonosulást a szeretettel, ezt veled együtt élem át. Ez az igazi jelenlét.

-Tehát van egy transzcendens jelentése is?

-Abszolút. A nyelv lenyűgöző tud lenni, szerintem.

-Egyetértek. Hogyhogy angolul írsz?

Kutattam az arcát. Tudja? Igen, szerintem tudja.

-Mert a könyv tárgya nagyon is angol és a dolgok egyszerűen elvesznének a fordításban…

-A tárgy, ami…én vagyok? – kérdezte cuki mosollyal.

-Baj? Zavar?

-Egyáltalán nem. Én is írtam rólad. Végül is, ez a munkánk, nem?

-Hát igen és te vagy az egyik legizgalmasabb és legérdekesebb dolog, ami velem történt, hogy a bánatba ne írnám le? Nem tudnék nem írni róla.

-Nagyon szeretném elolvasni – mondta.

-Oké. El fogod – de ezen a ponton be kellett fognom a száját, mert sürgős csókolni valóm volt.

Megegyeztünk, hogy inkább maradunk és felhozatunk valami kaját a szobába, minthogy elmenjünk vacsorázni, amit a végén egész könnyen meg is ettem. Evés közben arról beszéltünk, mit kéne másnap csinálni.

-Annyira meleg lesz, hogy én tényleg csak olyasmit javasolnék, hogy menjünk le Balatonra vagy valami hasonló. Szerintem ott is találunk neked tortát – mondtam és szinte biztos voltam benne, hogy ellenkezni fog, de nagy meglepetésemre, imádta az ötletet.

-Ó igen, egy tó! Úszni és feküdni egy fa árnyékában, hideg sörrel és fagyival! Igen, csináljuk! Ne aggódj a torta miatt, hármat is kaptam már. Akár hiszed, akár nem, még fürdőnadrágot is hoztam. Nem tudtam, hogy miért, de úgy éreztem, be kell tennem. Most már tudom, hogy miért – olyan boldog volt ettől a véletlen egybeeséstől, hogy meg kellett puszilgatnom. Így megegyeztünk, hogy korán indulunk másnap, hogy bőven ebéd előtt már ott legyünk. Azt mondta, a szálloda intéz majd neki kocsibérlést egy napra és értem jön reggel kilencre.

-Nem nehéz az út másik oldalán vezetni? – kérdeztem.

-Berlinben is vezetek néha, amikor ott vagyunk. Egy kis időbe telik megszokni, de aztán már rendben vagyok.

Akkor hirtelen eszembe jutott, hogy még mindig ott van az ajándéka a táskámban.

-Ó, még oda sem adtam az ajándékodat! –  mondtam, mire bájos mosoly terült szét az arcán. Átadtam neki és várakozásteljesen figyeltem, ahogy kibontja. Amikor meglátta, hogy mi az, rám nézett és úgy tűnt, igazán meg van hatva. Nagyon melegen ölelt meg és a fülembe suttogta, hogy köszönöm. Elég sokáig tartott a karjaiban. Belélegeztem az illatát, ami sosem szűnt meg ámulatba ejteni a finomságával.

-Elképesztő. Hogy bukkantál ilyesmire? Nagyon nem lehetett könnyű.

-Nem volt az. De nem fogom elárulni.

-Köszönöm. Fantasztikus ajándék. Nagyon régen nem olvastam már, de most újra el fogom.

Szívet melengető volt, hogy sikerült olyat adnom neki, aminek tényleg örül, mert az élet legnagyobb rejtélyei közé soroltam magamban, hogy mit ajándékozhat az ember egy olyan valakinek, mint ő. Újra összebújtunk az ágyon, a fejem a vállán pihent, miközben a hajamat simogatta és arról mesélt, hogy alakul az új album és hogy milyen volt a születésnapja. A különleges hangjára koncentráltam, a teste melegére, az érintésére a fejemen és az összes érzékem színültig tele volt vele. A kicsit mélyebb, nyugodt, lágy hangján beszélt, amiben időnként egyfajta rekedtség is felfedezhető és csodásan megnyugtató. Biztos nagyon nyugton lehettem, mert egy idő után megkérdezte, alszom-e. Elnevettem magam, mert nagyon viccesnek találtam a gondolatot.

-Dehogyis! Sosem tudnék elaludni, miközben beszélsz hozzám! Nem, figyeltem. Leginkább a hangodat élveztem.

-Nagyon elégedettnek tűnsz ott – mondta, rám mosolygott és megpuszilta az orrom hegyét.

-Hát ez pont egy olyan “Mosolyogsz, én pedig dörzsölgetem a szememet, ahogy valóra válik az álmom” pillanat – mondtam, őt idézve.

Újra mosolygott.

-Igen, azt a sort én is nagyon szeretem.

-Az egyik leggyönyörűbb, amit valaha írtak, szerintem – mondtam.

-Szeretném elolvasni a könyvedet, Gyömbi.

-Oké, holnap megkapod. Jó lesz így?

-A szavadon foglak.

 

8.

The flight back was uneventful and I arrived at a stiflingly hot Budapest. He was on my mind constantly and it took some getting used to to be able to be fully present in my life again as the mind instinctively wanted to linger on memories of him all the time. The following week we spoke every day, usually late in the evening, just before he was going to bed. They were working on a new album so it was incredibly exciting to be somehow almost part of the process by hearing how they were progressing day by day. He sometimes surprised me by sending a short audio file with some bits which made me ecstatic and even cry on one occasion. On the morning of his birthday I video called him to wish a happy one which was really sweet cos he was still in bed and I could see his sleepy eyes. Looking at him as he was just coming back from somewhere far away in his sleep I felt the strongest desire to hold him and kiss him. This longing was so strong that it actually hurt my body. So I was faced once again with this incredible power of the mind cos obviously nothing painful happened to my body and still, I could feel the pain. It’s all in the mind, as it were.

I got his birthday present and wrapped it up nicely. Well, as nicely as I can wrap up anything. I got him a signed first edition of one of his favourite childhood books. It took some serious chasing down and absolute ages but I managed to get one at the end and I thought this was the kind of thing he would probably appreciate. He called me in the evening from some dinner party, moderately drunk, and said he wished I was there. I found it insanely sweet of him and I was very touched, even knowing that it was probably mostly the alcohol talking. Also said that he has booked his ticket to come over but couldn’t remember exactly when for, so we said we’d speak the day after. I thought he just wanted to let me know he was thinking about me. I realized that communication was vital for him, that he felt he was connected to someone by words and that he needed to say things in order to know them and understand them. He had so much to say and there was this real urge in him to express his thoughts and the process of arriving at a certain place within himself. I found him fascinating. I live much more inwardly, so I had to always remember that sharing things with him was essential as this was how he felt important, involved and ultimately: loved. And I wanted him to feel loved because he was.

The next day I called him to ask about the time of his arrival and although he was working we had a most brilliant little chat. He was radiating some kind of deep-rooted contentment, vast amount of creative energy and I found him even more irresistible than normal. There were only three days left to see him which was good news and it took some serious focusing to always stay in the present moment, not in the future. He was amazing practice for me to keep bringing my attention back to my real self as I caught myself a thousand times a day letting my mind take over and wandering into the past or the future. I felt I started university in consciousness through this relationship with him.

He could only stay in Budapest for two nights, arriving late afternoon on the Friday and flying back Sunday lunchtime. So time was pretty tight, therefore we agreed that I would come to the hotel for his predictable arrival. But his flight got delayed so I ended up drinking on a terrace near his hotel all by myself, excited as could be, for well over an hour. He called when he was turning the corner to his hotel so I quickly left my drink and walked there to greet him. He was just getting out of the cab when I arrived. I instinctively opened my arms for a hug but remembered in the middle of the motion that he didn’t like to get affectionate in public. So it became a shy, half-hearted cuddle which I thought he didn’t quite understand as this wasn’t the kind of thing he was used to from me. I found myself getting very embarrassed and impatient to have a chance to explain, whilst he was checking in because I realized that I was petrified of hurting him or causing him any emotional discomfort. This was another important lesson for myself as I already had several occasions in my life when I tried to rescue different men I loved from their own fear, pain, sorrow: basically their own minds. Because it was so obvious that I was completely crazy about him that even the clumsiest hug should only have given him that message, nothing else, and it probably did but I still started feeling bad because of my own fear of possibly hurting him. When I uncovered this and brought my attention back to myself, the feeling disappeared but I knew I had to explain it nevertheless, because communication was very important with him. Also, this was a very good example of how the mind worked, taking everything back to the ultimate question: am I good enough? Can I save him? Will I be able not to fuck up this time? To which the answer can only be no, as noone can ever save anyone and in that sense, in the eyes of the mind I will never be good enough.

So as soon as we entered his room and he’d put his luggage down I went to cuddle him properly. He seemed even taller than usual and I realized he had heels on. I really love him in heels, they look amazing on him, giving him a kind of exciting twist, I find. But as I’m very short anyway, it made the height difference unmanagable so I led him to the bed, quickly kicked off my shoes and stood up on it, becoming almost level with him. He laughed and there was a playful shine in his eyes which I adored.

-Sorry about the awkward hug. I realized in the middle of hugging you that you said you didn’t want to do this kind of thing in public.

-But we have always hugged in public, from the first time we met, basically – he laughed. (See how our fears can create a problem where there isn’t one?) – I have no problem to greet you with a hug, it’s the kissing and stuff that I don’t do in public. I did wonder what happened, to be honest.

-Mind happened. Fear happened. This is how it works when I’m not present. But I’m back again now – I smiled and kissed him at last and we stood there kissing, me on top of the bed, him standing in front of it. After some time he suggested we got a bit more comfortable which was a valid point but I had no brain to think about such nuances. He also took his shoes off and we lay down on the bed, me snuggling up to him, becoming almost like a living, breathing sticker on his body and looked up at his gorgeous face. Suddenly I thought he looked really tired so I asked him if he was. He was more hot than tired he said as he had a human blanket on as well so he adjusted the air conditioning. I laughed and got off him, gave him a bit more space. I found it really funny and also quite touching how he accepted my adoration with such ease and how natural he was about it.

-Have you ever thought about what a beautiful phrase “I’m in love with you” is? – I asked – If you think about what it means literally?

-Yes, it is quite beautiful. Bit of a deeper meaning to it, isn’t there?

-Well, for me it means that I place myself within love, the infinite love, and that I experience this being in this bliss, this “isness”, this identifying with love if you like, I experience it with you. It’s the real thing. It’s being fully present.

-So there is a transcendent meaning to it?

-Absolutely. Language is an amazing thing I think.

-I agree. How come you write in English?

I scrutinized his face. Does he know? Yes, I think he does.

-Because the subject of this book is very much English and things would just get lost in translation…

-The subject being…me? – he asked with a cute smile.

-Do you mind? Does it bother you?

-No, not at all. I’ve also written about you. It’s just what we do, isn’t it?

-Yes, well, you are definitely one of the most important and most exciting things that happened in my life so how on Earth wouldn’t I write it down? I couldn’t not.

-I would really like to read it – he said.

-Okay. You will – I had to stop him speaking as I had some urgent kissing to do.

We agreed about staying in rather than going out for dinner so later we ordered room service and I managed having it quite easily. During dinner we talked about what to do the next day.

-It will be so hot tomorrow, I really would only suggest going to lake Balaton or something like that. Maybe we can get you a cake there as well – I said and thought he would object to do anything like that but to my great surprise, he loved the idea.

-Oh yes, a lake! Swimming and lying in the shadow of a tree, cold beer and ice cream. Let’s do that! Don’t worry about the cake, I already had three I think. Believe it or not I brought swimming trunks with me. I didn’t know why but I felt I had to put them in. Now I know why – he looked so happy about this coincidence that I had to kiss him. So we agreed about setting off quite early, about 9ish to get there way before lunch. He said the hotel would organize to rent a car for the day so he would come to collect me at 9.

-Isn’t it difficult to drive on the other side of the road? – I asked

-Well, I drive in Berlin as well when we are there. Takes a bit of time to get used to but after that I’m fine.

Then I suddenly remembered that I still had his present in my bag which I nearly forgot about.

-Oh, I haven’t given you your present! – I said and a cute smile spread across his face. I gave it to him and watched him open it with much anticipation. When he saw what it was, he looked at me and seemed to be really touched. He gave me the warmest hug and whispered thank you in my ear. He held me for quite a long time. I breathed in his scent which never failed to surprise me by how wonderful it was.

-Amazing. How did you get hold of anything like that? It’s not easy.

-It wasn’t. But I won’t tell you how.

-Thank you. It’s a fantastic present. I haven’t read it for ages but I will read it again now.

It was very heartwarming to have given him something that he really liked because I thought it was one of life’s most difficult riddles what to get someone like him. We cuddled up again on the bed, my head resting on his shoulder, him stroking my hair and telling me about how the album was coming on and about his birthday. I concentrated on the sound of his amazing voice, the heat of his body and the touch of his hand on my head and all my senses were full to the brim with every aspect of him. He was speaking on his slightly deeper, calm and soft voice, which has a certain kind of huskiness about it at times. It was blissfully soothing. I must have been really still cos after a while he asked me if I was asleep. I found it really funny so I started laughing.

-I could never fall asleep whilst you’re talking to me! No, I was listening. Enjoying the sound of your voice, mostly.

-You look very contented there – he said and smiled at me, then kissed the top of my nose. I flashed a massive smile at him and said:

-Well this is one of those “you smile and I am rubbing my eyes at a dream come true” moments.

And he smiled again.

-Yes, I quite like that line.

-One of the most beautiful lines ever written, I think – I said.

-I want to read your book, Gyombi.

-Alright, I’ll let you have it tomorrow. Is that okay?

-I’ll take you on your word.

  • Add Your Comment