Mind? The gap – 1. könyv, 15. fejezet – Elveszni és megérkezni

Scroll down for English!

15.

Elveszni és megérkezni

A következő két hét nagyjából összefolyik. Be kell vallanom, hogy ideiglenesen tökéletesen elvesztettem a kapcsolatomat a valósággal és hihetetlenül nehéz volt bármire is koncentrálnom. A hormonjaim megbolondultak és az idő nagy részében egy róla készült képekből álló felhő tetején lebegtem. Teljesen elvesztem ebben az elképesztő álomban, ami hirtelen valósággá vált és majdnem az egész napot az elmémben töltöttem, az ő emlékképeivel körülvéve, a valódi életemet csak átmenetileg látogatva. Egy részem csak állt és figyelt, tudva, hogy ez nem az az út, amit járnom kellene, hogy ez olyan helyre fog vezetni, ahova biztosan nem készültem és amiről elkerülhetetlenül ki fog derülni, hogy szakadékba fut. De pillanatnyilag felemésztett ez az élmény, hogy a szeretője lettem, ahogy ő mondta és az életem árán sem tudtam megmaradni a jelenben, a valóságban. Egy darabjává váltam, mintha csak egy testrésze lennék és alig elviselhető sürgetést éreztem, hogy végre újra egyesülhessek vele, ezért úgy menekültem a rideg valóságból, amiben kegyetlenül el lettem tőle választva, hogy folyamatosan rá gondoltam és róla írtam. Elvesztettem önmagamat valahol benne. De bármennyire is próbáltam, teljesen nem tudtam elmenekülni attól az icipici tudatos részemtől, amelyik kívülről figyelt és az tudta, hogy hamarosan szembesülni fogok a valósággal, mert maximális sebességgel rohantam a kijózanodás felé, bár nem vettem róla tudomást.

Csukott szemmel és betapasztott füllel sodródtam keresztül a mindennapokon, csak azért az esti néhány percért élve, amikor videón beszéltünk és végre láthattam az arcát és hallhattam a hangját. Csakis olyankor tudtam jelen lenni és kizárólag erre az időre tettem le a vállamról azt a hatalmas sziklát, amit egész nap magammal cipeltem. Számoltam vissza az órákat, sőt még a perceket is addig, amikor újra látom majd. Hagytam, hogy tökéletes rögeszmévé nője ki magát.

De az idő akkor is eltelik, ha jelen vagyunk az életünkben és akkor is, ha nem, így aztán egyszer mégiscsak eljött a nap, amikor felszálltam a repülőre, hogy két hét után újra láthassam. Ahogy egyre közelebb kerültem a találkozáshoz, úgy kezdett kitisztulni a látásom is és bepillantást nyertem abba, hogy valójában mit is csináltam magammal. Először nagyon megijedtem, mert azt hittem, ezeken már túl vagyok, ezért úgy tíz percig kétségbeesetten sírtam. Úgy gondoltam, soha többé nem leszek már része annak a férfinak, akit szeretek, mert a múltban többször éltem meg ugyanezt, csak még sosem ilyen intenzitással. Aztán rájöttem, hogy ez volt a végső lecke, amit ő tanított nekem, és ahogy levettem a fókuszomat róla és visszairányítottam magamra, egymás után vagy ezerszer egy két óra húsz perces repülőút alatt, nagy nehezen, de végül is sikerült visszakerülnöm a saját életembe újra. Ahogy köszöntöttem a saját jelenlétemet, eldöntöttem, hogy ez volt az utolsó alkalom, amikor hagytam ezt megtörténni. Szerethetem őt tiszta szívből anélkül is, hogy egy darabjává váljak. Semmi szükség nem volt erre.

Leszálláskor kaptam tőle egy üzenetet, hogy áll a dugóban, ezért a reptéren odamentem, ahol gyorsan fel tudott venni, így amikor megérkezett, pillanatokon belül már úton is voltunk hazafelé. Az ő otthonába, úgy értem. Péntek késő délután volt és egyenesen a stúdióból jött értem. Egyértelműen boldog volt, hogy lát, de egy kicsit fáradtnak láttam és furcsán ingerültnek is. Azelőtt még sosem hallottam őt káromkodni vezetés közben, de ez alkalommal többször is megtette. Megkérdeztem, hogy van-e valami baj és először egy kicsit vonakodva, de elkezdett mesélni bizonyos nehézségekről, amikkel aznap reggel szembesültek. Egy idő után éreztem, ahogy megkönnyebbül már attól, hogy hangosan kimondta a félelmeit, így végül is sikerült kibeszélnie magából és a kedve is jobb lett egy kicsit. Nagyon ki voltam már éhezve arra, hogy jól megszeretgessem és ahogy beértünk a házba, azonnal nekiestem, mintha az életem múlna rajta. Nevetett és azt mondta, muszáj lezuhanyoznia, így némi életmentő csók után elengedtem a fürdőbe. Amikor visszajött, úgy tűnt, hogy a problémáit is lemosta magáról. Csak egy törölköző volt rajta, de az sem sokáig.

Úristen, hogy lehet valaki ennyire finom? – gondoltam, ahogy újra és újra kóstolgattam, az agyamat pedig elküldtem pihenni. Lustán, ráérősen és nagyon érzelmesen szeretkeztünk, ami jó sokáig tartott és látszólag teljes ellentmondásban állt az elmúlt két hét sietségével és türelmetlenségével, de mégis, pont erre volt szükségem. Utána, ahogy feküdtem a karjában a szívverését hallgatva, egy pillanatig nem tudtam volna megmondani, hol kezdődött ő és hol értem véget én. Úgy éreztem, egy vagyunk. Köré fontam magam és érdekes módon, a testem pont beleillett az övébe. Ahol én domborodtam, ott ő volt homorú és úgy mozogtunk egymás körül, hogy semmi rés nem maradt üresen köztünk.

-Hm? – kérdezte lustán, ahogy felnéztem az arcába.

-Szeretlek – mondtam.

-Én is – mondta lágyan, alig hallhatóan.

-Te is mit? – kérdeztem – Na, hadd halljam rendesen, kérlek.

Mosolygott és arrébb söpörte a hajamat a homlokomról, ahogy megpuszilta.

-Én is szeretlek, Gyömbi – mondta a szemembe nézve.

Nem tudtam, mit reagáljak, így inkább nem is tettem. Megcsókoltam, megsimogattam az arcát és visszafeküdtem a mellére. Azta! – gondoltam. Csak feküdtünk ott egy ideig, szótlanul, mozdulatlanul, teljes nyugalomban, csak időnként simogattuk meg egymást. Egy idő után azt mondta, nagyon fáradt, de éhes is, így először lementünk a konyhába, csináltunk pár szendvicset, megettük, aztán fogat mostunk és egymás karjában aludtunk el.

Másnap reggel amikor fölébredtem, már nem volt ott. Egy pillanatig éreztem, ahogy feltámad bennem a a pánik, de aztán rendesen magamhoz tértem és rájöttem, valószínűleg csak a fürdőbe ment. Kiderült, hogy már le is zuhanyozott, meg is borotválkozott és frissen, illatosan és gyönyörűen jött vissza. Szóval én is felkeltem és gyorsan elkezdtem készülődni, ő pedig lement a konyhába reggelit csinálni. Fantasztikus rántottát készített és evés után azonnal elindultunk a stúdióba. Kocsival mentünk, az elvei ellenére, miszerint nem vezet Londonon belül, mert onnan egyenesen Kentbe akartunk menni. Hihetetlenül izgalmas volt számomra az a reggel, mivel még sosem láttam őt munka közben. Az alkotói kémia eközött a két pasi között szinte tapintható volt és úgy tűnt a szavakon túl valamiféle elképesztő összehangoltság útján is kommunikáltak egymással. Le voltam nyűgözve.

Ebédidőre tényleg be is fejezték, mi pedig úgy döntöttünk, azonnal elindulunk Kentbe és majd ott eszünk. Londonból kijutni rémálom volt, de aztán egész gyorsan odaértünk. Egyenesen a kocsmába mentünk és igazi, hagyományos angol pub kaját ettünk, ami meglepően finom volt.

-Akkor ezek szerint ez lehet a törzshelyed – mondtam és ő azt válaszolta, hogy amennyiben van neki olyan, úgy minden bizonnyal ez a hely lehet. Úton hazafelé megálltunk egy kicsit vásárolni, mert vasárnapra közösen akartunk főzni valamit.

A ház fantasztikus volt, az egészen érezni lehetett a keze nyomát és imádnivalóan eldugott volt. Gyönyörű, meleg nyári nap volt, kiültünk a kertbe egy hideg sörrel és csak dumáltunk órákig. Nagyon beszédes hangulatban volt, amit mindig örömmel fogadtam, mert imádtam őt hallgatni. Később összebújtunk a kanapén és elkezdtünk nézni egy filmet, de nagyjából félúton belealudt, úgyhogy inkább lefeküdtünk. Éjszaka felébredtem és sokáig néztem, ahogy alszik, végtelen szeretettel a szívemben. Reggel nagyon energikusan és csoda lelkesen szexeltünk, amivel úgy éreztem, egy kicsit új oldalát mutatta meg és sikeresen megríkatott, mert olyan túláradó érzelmeket generált bennem. Reggeli után hatalmas sétára indultunk, megmutatta, merrefelé járt a vírus idején, amikor hónapokat töltött itt elszigeteltségben. Sokat mesélt azokról az időkről és megdöbbentően édesnek láttam, olyan volt, mintha szélesre tárta volna a szívét és szívélyesen behívott volna oda. Varázslatos reggel volt. Később visszamentünk és elvileg közösen főztünk ebédet, ami az első pár perc után úgy nézett ki, hogy én csinálok mindent, miközben ő ül a konyhában, teázik és szórakoztatóan csicsereg, de egy cseppet sem bántam. Elég késői ebéd lett végül is, így miután rendet raktunk (azt már tényleg közösen), indulnunk kellett a reptérre. A hangulat a kocsiban egy kicsit keserédes volt és majdnem végig fogtam a szép kezét. Tökéletesen tudatában voltam, hogy meg kell tanulnom jelen lenni az életemben akkor is, amikor nincs velem és hogy nem hagyhatom, hogy újra teljes rögeszmévé váljon.

Ez alkalommal nehezebbnek találtam tőle búcsút venni, mint azelőtt bármikor. Azt mondta, hiányozni fogok neki, ami nagyon megható volt. Hosszan öleltem és a fülébe súgtam, hogy szeretem.

-Én is szeretlek, Gyömbi- mondta.

-Már másodszor mondod, akkor nem lehet véletlen – egy kicsit el kellett hülyülnöm, mert valójában a sírás határán álltam és nem akartam sírni.

-Persze, hogy nem véletlen. Angol vagyok, én nem mondok ilyesmit véletlenül – mondta és mosolygott – Találkozunk, amilyen hamar lehet.

Belélegeztem a csodás illatát, megcsókoltam még egyszer, aztán kiszálltam és elindultam a bejárat felé. A könnyek a abban a pillanatban megérkeztek, ahogy hátat fordítottam neki. Gyorsan letöröltem őket, tudatosítottam a fájdalmamat és elkezdtem befelé figyelni és a szeretetre fókuszálni ahelyett, hogy belemenjek az önsajnálatba. Kíváncsi vagyok, vajon milyen, amikor szerelmes – gondoltam magamban, ahogy a bejárat felé haladtam és éreztem, hogy a kettőnk életében egy teljesen új fejezet kezdődik.

 

15.

The following two weeks passed by in a kind of blur. I have to admit, I lost it completely and found it incredibly difficult to concentrate on anything at all. My hormones were going absolutely crazy, most of the time I was floating about on a cloud made of impressions of him. I was lost in this amazing dream turned into reality and spent almost all day in my mind surrounded by memories of him, hardly ever visiting my real life. Part of me was watching and knowing this was not the way to do it and that this road was heading somewhere I wasn’t planning to go, a place which inevitably would turn out to be a deep. But for the time being I was simply consumed by this whole experience of becoming his “lover” as he put it and couldn’t, for the life of me stay present in my actual life. I became a piece of him, almost like a part of his body and felt this hardly bearable need to become one with him again so I escaped from the cruel reality of being separated by living in my mind all the time and writing about him constantly. I lost myself to him. But no matter how hard I tried, I couldn’t fully escape some self-awareness and that part of me, the one watching, knew exactly that there was bound to be a reality check any minute. I was heading for it at full speed but I refused to acknowledge it.

I was walking through my days with my eyes and ears closed for those few minutes of video chatting with him in the evening. Only when I saw his face on my screen and heard his voice could I be fully present and put down this massive rock I was carrying around all day long. I was counting back the hours, even minutes to see him again. I let him become a full blown obsession. But time passes anyway, whether we are present or not, so finally the day came when I would get on a plane and go to see him again after two weeks. As I was getting closer and closer to meeting him again, my vision was starting to clear and I had a glimpse into what I was actually doing. At first it frightened me because I thought I was over that and spent about ten minutes crying almost hysterically. I thought I would never go there again, becoming part of the man I loved, as I had been there many times but never quite with this intensity. Then I realized this was the ultimate lesson he was teaching me and taking my focus off him and bringing it back to myself a thousand times in a two hour and twenty minute flight I finally arrived back again. As I welcomed myself in my real life one more time, I decided that this was the last time I allowed it to happen. I could love him with all my heart without becoming a piece of him. There was no need for that.

I got a message that he was stuck in traffic so I went to wait for him in the drop off-pick up area and when he finally arrived, we were out in seconds, on the way home. To his home, I mean. It was Friday late afternoon and he was coming straight from the studio. He was obviously very happy to see me but I thought he looked a bit tired and also, strangely irritable. Never heard him swear whilst driving before but that time he did, on several occasions. I asked if there was a problem and at first a bit reluctantly but started talking about some issues they were faced with, only that morning. After a while I could sense some relief by having said his fears out loud and finally he managed to talk it all out and his mood shifted a bit. I was really hungry to kiss and cuddle him and as soon as we stepped into his house I fell upon him, like my life depended on it. He laughed and said that he needed a shower. So after some life saving kissing I let go of him and he went to the bathroom. As he came out he looked like he washed away his problems as well. He only had a towel on. Not for long.

God, how can anybody be that delicious? – I thought as I tasted him again and sent my mind on holiday. We had slow, lazy and very emotional sex which lasted pretty long and completely contradicted my hurry and impatience of those past two weeks but nevertheless felt just the exact thing I needed. Afterwards, as I lay there in his arms, listening to his heartbeat for a moment I couldn’t tell where he ended and where I began. It felt like we were one. I wrapped myself around him and very strangely my body fit into his perfectly. I was convex where he was concave and we moved around each other in a way that there was no space left empty.

-Hm? – he asked lazily as I looked up into his face.

-I love you – I said.

-Me too – he said very softly, barely audibly.

-You too, what? – I asked – Come on, let me hear it properly, please!

He smiled and brushed my hair away from my forehead, kissing it -I love you too, Gyombi – he said looking into my eyes.

I didn’t know what to react, so I just didn’t. Kissed his lips, stroked his face and went to lay back on his chest. Wow, I thought. We lay there in complete stillness, without moving or talking or doing anything at all apart from just stroking each other from time to time. Then after a while he said he was very tired but also quite hungry so we got up, made some sandwiches, had them, then brushed our teeth and went to sleep in each other’s arms.

The following morning I woke up and he was gone from the bed. For a moment I could feel panic rising inside me but then I was wide awake and realized he probably only went to the bathroom or something. It turned out that he had already had a shower and a shave and came back all fresh, fragrant and gorgeous looking. So I got up and quickly started getting ready as well and he went downstairs to prepare breakfast. He made fantastic scrambled eggs and after eating we set off for the studio. He drove there, in spite of his principals of not driving within London as we were going to Kent straight from the studio. That morning was unbelievably exciting because I’d never seen him at work before. The creative chemistry between these two guys was literally tangible and they seemed to be communicating with a mixture of words and some amazing syntony. I was mesmerized.

At lunchtime they called it a day and we agreed to set off immediately and have lunch there rathen than eat first and go later. Getting out of London was a bloody nightmare but after that we were there quite quickly. We went straight to the pub to eat and had some real, traditional fub food which was surprisingly good.

-So this is your local then – I said and he said that if he had one then it probably was this pub. On the way home we did a spot of shopping as we were planning to cook something together on Sunday.

The house was fantastic, he made his mark all over it, and it was also blissfully private. It was a beautiful summer day so we just sat outside with a cold beer and talked for hours. He was in a really chatty mood which I always greeted with great joy because of all the pleasure that listening to him brought me. Later we cuddled up on the sofa and started watching a film but he fell asleep halfway through it so we went to bed. I woke up in the middle of the night and just watched him sleep for hours with pure adoration. In the morning we had beautifully enthusiastic and very energetic sex which I thought was a touch of a new side to him and which made me burst into tears again for being completely overwhelming. We went for a big stroll after breakfast, he showed me where he used to walk in the lockdown when he spent months here in isolation. He told me about those times and was so incredibly sweet I felt like he just opened wide the gate to his heart and invited me inside. It was a miraculous morning. Later we went back and cooked some lunch supposedly together but in reality after the first few minutes it turned out to be me doing all the work and him sitting there, drinking tea and just chatting away but I didn’t mind at all. It was quite a late lunch so after tidying up (this time, together) we had to leave for the airport. The atmosphere in the car was kind of bittersweet and I held his beautiful hand most of the way. I was fully aware that I would really have to put the effort into staying present in my life and not let him develop into an obsession once again.

Saying goodbye to him was somehow harder this time than ever before. He said he would miss me which was so surprisingly touching that it almost made me cry. I held him tight and long and whispered I loved him.

-I love you too, baby – he said

-That’s the second time you say it so it can’t be an accident – I had to be stupid otherwise I would have cried. And I didn’t want to.

-Of course it’s not an accident. I’m English, I don’t say things like that in accident – he said and smiled – I’ll see you again as soon as I can. Hm, that sounds good – he laughed softly.

I breathed in his wonderful smell and kissed him one last time then got out and headed for the entrance. Tears arrived the very second my back was turned on him. I wiped them away quickly, gave myself a minute to acknowledge the pain then started focusing on my real self and on love instead of going into self pity. I wonder what he’s like when he’s in love – I thought to myself as I walked towards the check-in counter and sensed a completely new chapter starting.

 

  • Add Your Comment