Mind? The gap – 2. könyv. 2. fejezet – Féltékenység

Scroll down for English!

2.

Féltékenység

Minden fantasztikus is volt egészen addig, amíg november elején egyszer csak valami megváltozott. Átjött Budapestre és szuperül éreztük magunkat, de vasárnap visszarepült és egész hétfőn semmi életjelt nem adott magáról, ami elég meglepő volt, így ráírtam kedd reggel, rögtön ahogy felébredtem. Csak délután válaszolt és bár este beszéltünk, de úgy éreztem, valahogy más volt. Próbáltam nem túlreagálni, de nagyon nehezen ment. Úgy tűnt, hogy kerüli a kommunikációt velem. Annyira vártam, hogy újra lássam, mert azt gondoltam, ha fizikailag a közelében lennék, az mintegy varázsütésre megoldaná a problémát, akármi is az. Nem tudtam, mi folyik, de biztos voltam benne, hogy ha együtt lennénk, könnyebben túl tudnánk rajta jutni. De azt mondta, nem fog tudni meglátogatni a második hétvégén, megígérte, hogy majd a harmadikon jön, aztán az utolsó pillanatban lemondta azt is.

Az első két hetet nagyon nehezen viseltem. A gyász összes szakaszán átmentem, mert biztos voltam benne, hogy el fogom veszíteni. Tagadás, harag, alkudozás, depresszió és végül elfogadás. Először nem voltam hajlandó észrevenni a jeleket. Felfogtam, hogy szokatlanul viselkedik, de nem voltam hajlandó tudomást venni róla, vagy igazán ránézni, mi is történik. Gyorsan a szőnyeg alá söpörtem és elhitettem magammal, hogy nem jelent semmit. Aztán nagyon dühös lettem rá, hogy így ignorál és elkezdtem duzzogni, majd egy ponton egyetlen lépésre álltam attól, hogy felhívjam és szakítsak vele. Amikor erre rájöttem, borzasztóan megijedtem önmagamtól, hogy majdnem eldobtam mindent és elkezdtem alkudozni vele a fejemben, tehát gyakorlatilag saját magammal, ahol az egyik részem próbálta meggyőzni a másikat, hogy akkor is tartsuk meg, mert minden jobb, mint hogy egyáltalán ne legyen ő nekem. Ez végül hisztérikus zokogásba fulladt, amikor tényleg azt éreztem, hogy a szívemet éppen érzéstelenítés nélkül tépik ki a helyéről. Ezután egy mély, depresszióból és önsajnálatból ásott kútba estem, amikor egy egész hétvégén keresztül nem voltam képes kikelni az ágyból és azt hazudtam a lányaimnak, hogy valami ronda vírust szedtem össze, hogy hagyjanak feküdni két napig. Aztán végül megérkezett az elfogadás is fényes, sötét szőrű, szupergyors lován, hogy megmentsen ebből a borzalomból. Ezalatt a teljes időszak alatt a tudatosság sehol sem volt látható, olyan mélyre kerültem, amilyenre csak lehet, de legalább nem tartott túl sokáig. A tagadás volt a leghosszabb rész, arra ráment a teljes első hét, de aztán az összes többi fázison már átmentem a második hét leforgása alatt, tehát ha a megszokottak szerint jött volna látogatni, addigra már pont túl is vagyok az egészen. A maradék két hét, amíg újra láttam, úgy telt, hogy tökéletesen tisztában voltam vele, hogy valami van, nem tudtam, hogy mi és elfogadtam, hogy lehet, hogy a következő lesz az utolsó alkalom, hogy látom. Nem akartam befejezni ezt a kapcsolatot, ezért nagyon szomorú volt arra gondolni, hogy talán be kell, de közben hihetetlenül hálás voltam azért, hogy az életem része volt és tudtam, hogy mindig szeretni fogom, ahogy mindig is szerettem, függetlenül a körülményektől. Alig vártam, hogy újra itt legyen és meglássam, hogy az elméletem helyes-e, miszerint ahogy újra együtt vagyunk, megint minden visszatér a normálishoz. Ahogy régen volt.

Amikor végre megérkezett, miután négy hete nem láttam, valószínűleg még szenvedélyesebben öleltem és csókoltam, mint valaha, de már az első pár perc után éreztem, ahogy megdől az elméletem. Valami nem stimmelt. Furcsán tartózkodó volt, annál is sokkal inkább, mint a legelején, amikor még gyakorlatilag idegen voltam számára. Ez volt az első alkalom, hogy egy falat érzékeltem körülötte. Halálra ijesztett és egy lépést hátra kellett lépnem és némi távolságból néznem magunkat, hogy megfigyelhessem a jelenséget. Valami megváltozott benne és reméltem, hogy meg fogja osztani velem, micsoda, mert annyira ismertem, hogy tudjam, semmi értelme nem lenne megkérdezni. Az ő döntése kellett, hogy legyen, hogy beszél róla, vagy sosem fogom megtudni. De a gyanúm, hogy ez az utolsó alkalom, amikor látom, csak egyre erősödött.

Felmentünk a szobába, hozattunk fel italokat és elkezdtünk beszélgetni, hülyéskedni és a hangulat is némiképp emelkedett, lazult. Beleültem az ölébe, hozzábújtam, megcsókoltam, beszívtam a csodás illatát, ő pedig becsukta a szemét és magához ölelt és akkor volt egy pillanat, amikor úgy éreztem, talán csak túlreagáltam az egészet és nincs is semmi baj, csak néhány sűrű hét a hátunk mögött. Sietősen szeretkeztünk, ami technikailag fantasztikus volt, de valami hiányzott belőle. Ő hiányzott. És akkor tudtam, hogy nem reagáltam túl semmit. Tudtam, hogy nem vehetem rá, hogy elmondja, ha nem akarja, de azt gondoltam, talán egy kis segítség jól jöhet, esetleg valami olyanról van szó, amit nehéz felhoznia, de ha adok egy végszót, lecsap rá és végre megnyílik. Megkérdeztem, jól van-e. Azt mondta, igen és megpróbáltam tartani a pillantását, de elfordult. Nem bírtam vacsorázni és bár egymás karjában aludtunk el, szinte ki tudtam tapintani a falat körülötte. Meglepő módon, néhány perc alatt elaludtam, de aztán felébredtem az éjszaka közepén. Kinyitottam a szememet és szinte éreztem, ahogyan a sötét hotelszoba lassan rám borul: fulladoztam. Ránéztem a gyönyörű arcára és olyan tehetetlennek éreztem magam. Hihetetlenül fájdalmas volt. Azt kívántam, bárcsak beszélne hozzám és rájöttem, hogy nem az volt a legrosszabb az egészben, hogy elveszítem. Sosem gondoltam, hogy ez az egész sokáig fog tartani, akárhonnan is nézzük, ez a kapcsolat mindenképpen ugyanolyan őrült és valószerűtlen marad, tehát az, hogy a végéhez ért, nem volt se váratlan, se meglepő számomra. A legrosszabb része az volt, hogy titkolt valamit, hogy felépítette ezt a falat maga köré és nem beszél velem, így a sötétben tart és nem ad lehetőséget arra, hogy megpróbáljak megbirkózni vele. Felkeltem az ágyból és kimentem a fürdőbe, magammal vittem a telefonomat és a fülhallgatómat is. Leültem a földre, a hátamat a falnak támasztva, bedugtam a fülhallgatót és elkezdtem az egyik kedvenc számomat hallgatni tőle. A könnyek az első sorokkal együtt érkeztek és hagytam őket ömleni. Ott ültem a sötétben, egy szállodai fürdőszoba földjén, hallgattam, ahogyan énekel és sírtam, miközben ő ott bent aludt az ágyban. Arra gondoltam, mekkora őrültség ez és láttam benne az iróniát is, de legalább a könnyek némi enyhülést hoztak.

Aztán éreztem, hogy bejön. Leguggolt mellém a földre, kivette az egyik fülhallgatómat és mosolygott, amikor meghallotta, mit hallgatok, de aztán észrevette, hogy sírok és abbahagyta a mosolygást. Rám nézett és finoman letörölte a könnyeimet.

-Mi a baj? – kérdezte.

-Most látlak utoljára, ugye? – kérdeztem.

-Kikapcsolnád kérlek? Menjünk vissza az ágyba, nem beszélhetünk egy fürdőszoba padlón.

-A szobában sem beszélsz velem – mondtam, de kikapcsoltam a zenét és fölkeltem.

-Tudom.

Visszamentünk az ágyba. Nem mertem hozzáérni. Hirtelen teljesen idegennek tűnt, olyasvalakinek, akit nem volt jogom megérinteni, de még azt is indokolatlannak és megalázónak éreztem, hogy betekintést kaphatott az elviselhetetlen fájdalmamba. Fölkelt és elhúzta a függönyöket egy kicsit, hogy némi fény juthasson be a szobába és lássuk egymást beszéd közben.

-Sajnálom. Nem gondoltam…nem akartalak megríkatni – mondta, amikor visszajött az ágyhoz és megölelt. Akkora megkönnyebbülés volt, hogy legalább hozzáérhetek. Úgy csimpaszkodtam bele, mintha mentőöv lenne.

-Mi történik? Beszélj hozzám, kérlek! – könyörögtem.

-Jó. Találkoztam valakivel, aki eléggé…rendkívüli pasi. Nem úgy értem, hogy te nem vagy rendkívüli… nem ezt akarom mondani… Istenem, olyan nehéz…

-Szóval ezt be szeretnéd fejezni? – kérdeztem, mert ekkor már csak tisztán akartam látni.

-Nem! Úgy értem, nem szeretném. Én tényleg jól érzem magam ebben a kapcsolatban. Ami köztünk van, az valami nagyon különleges, igazából valószínűleg a legszokatlanabb párkapcsolat, amiben valaha részem volt és furcsán felszabadítónak érzem. De… nézd, ettől én még meleg vagyok.

-Persze, hogy az vagy. Ezzel tisztában vagyok – nem értettem, miért hívta fel erre a figyelmet.

-Tényleg? De az a kérdés, vajon gondoltál-e rá valójában.

-Azt hitted, hogy én azt gondoltam, te majd egyszer csak már nem leszel meleg? – olyan nevetséges gondolat volt, hogy még az önsajnálatomból is kizökkentett – Biztosan nem, ennyire hülyének nem hihettél!

-Hát nem pont így, persze. De azt hittem… ó, nem is tudom. Hogy nem számoltál vele, vagy nem igazán gondoltál rá… vagy hogy ez valami olyasmi, amiről azt remélted, talán… ha nem is elmúlik, de talán majd kevésbé lesz fontos, vagy… nem is tudom, mit gondoltam, hogy őszinte legyek.

-Ez őrültség. De valószínűleg az én hibám. Sosem hoztam föl, hogy beszéljük meg, mint ahogyan azt sem hoztam fel megvitatni, hogy az ég kék, a fű meg zöld. De már értem, hogy beszélnünk kellett volna róla. Az, hogy te ne legyél meleg, sosem volt törekvés, remény vagy vágy a részemről. Amikor elkezdtük ezt a viszonyt, egy pillanatig sem volt bennem olyan hátsó szándék, hogy majd aztán heterová változtatlak, ennek még a gondolata is nevetséges. Melegen szerettem beléd. Őszintén, még csak nem is igazán hittem, hogy le fogsz velem feküdni, amíg meg nem tetted, ugyanebből az okból. Ez része annak, ami vagy, aki vagy és én mindent úgy szeretek, ahogy van. Azt gondolni, hogy szeretném, ha nem lennél meleg, kábé olyan, mintha azt sugalmaznád, hogy jobban tetszenél 20 évvel fiatalabbnak, vagy egy rakás szőke hajjal, vagy barna szemekkel vagy más politikai nézetekkel vagy mondjuk vízvezeték-szerelőként – mondtam. Hatalmas megkönnyebbülést éreztem.

-Ó, oké. Nagyon érzékletes – mondta és mosolygott.

-Erről van szó? Tudtomra akartad adni, hogy még mindig meleg vagy? Ezért voltál olyan furcsán zárkózott, ezért kerültél és ezért építetted ezt a falat magad köré?

-Nem építettem falat!

-De igen. És szerintem tudod. Szóval ez az oka, Gyönyörű?

-Nem. Az ok az, hogy találkoztam valakivel – mondta – Ezért viselkedtem… furcsán, gondolom. Nagyon összezavar, érted? Már az is elég zavaró volt, hogy egy nőt szeretek, de most…A szerelmi életem kezd egy rohadt görög drámára hasonlítani. És azt sem tudtam, te hogy fogsz reagálni.

-Oké. Akkor mégiscsak szakítani akarsz.

-Nem akarok. Nem, hacsak nem muszáj. Egy ideális világban nem tenném – mosolygott.

-Hát, ami engem illet, pont ebben az ideális világban élsz. Bár az ő ideális világáról nem tudok. Ő tud már rólam?

-Igen, elmondtam. Furcsának találja, de azt mondta, rosszabbat is hallott már – finoman nevetett.

-Akkor mi a baj?

-Úgy érted, nincs baj? Tudod, ha fordítva lenne, én kiakadnék.

-De nem vagyunk egyformák, igaz? Figyelj, nagyra értékelem a hűséget, csodás erénynek tartom, de csak akkor, ha valaki önszántából adja és egy pillanatig sem hiszem, hogy a mi esetünkben el lehetne várni, vagy meg lehetne követelni. Semmilyen esetben sem, ha már itt tartunk, de nálunk különösen nem. Sosem gondoltam, hogy ne lennének pasijaid, bár be kell vallanom, nem sokat gondolkoztam rajta. Amikor meg igen, akkor egyszerűen azt feltételeztem, hogy csak csinálod, intézed odaát, engem meg kihagysz belőle teljesen. Ez most mennyire komoly?

-Még semennyire, eddig semmi sem történt, hogy úgy mondjam. De azt hiszem megvan benne a lehetőség, hogy valami nagyon komollyá váljon. És van még valami, amin elgondolkodtam…

-Igen?

-Nem tudom, lesz-e kedvem még lefeküdni veled, úgy értem, nem veled személyesen, hanem egy nővel, miután újra együtt voltam egy pasival. Lehet, hogy teljesen elmegy tőle a kedvem. Már azelőtt is megtörtént.

-Hát ezt csak egyetlenegy módon fogod megtudni. De várj egy percet, azt akarod mondani, hogy nem voltál férfival, amióta mi együtt vagyunk? – nagyon meglepődtem.

-Nem, nem voltam.

-Azta! Na számomra ez a legmeglepőbb része ennek az egész beszélgetésnek – mondtam.

-Gyömbi, nem igazán vagyok már abban a korban, amikor az ember össze-vissza lefekszik mindenkivel puszta szórakozásból, vagy hogy bebizonyítson valamit, vagy csak egyszerűen mert miért ne? Azon a korszakon már túl vagyok.

-Igaz. Nagyon könnyű elfeledkezni a korodról, tudod.

-Hízelgő. Meg az is igaz, hogy ahogy az ember öregszik, bölcsebb és érzékenyebb is lesz, így lehet, hogy a múltban minden szívfájdalom nélkül megtettem volna, de most már más színben látom a hűtlenséget. És ez az, ami miatt bizonytalan vagyok ebben az egészben. Működhet ez így? Nem leszel féltékeny? Semmiképpen sem szeretnélek bántani.

-Féltékenység nem létezik, tudod?

-Ó, dehogynem. Több kötetnyit tudnék neked mesélni róla…

-Nem. A féltékenység az irányításról szól. Akinek gondja van a féltékenységgel, biztos, hogy kontrollproblémákkal is küzd. Én rettentően féltékeny voltam, de most már látom, miről is van szó valójában. És miután egyetlen porcikám sem szeretne semmit kontrollálni veled kapcsolatban, nem hiszem, hogy baj lehetne belőle. De ha mégis, majd megküzdök vele. Az, hogy én hogyan érzek valamivel kapcsolatban, rólam szól, nem pedig rólad, emlékszel?

-Nem értek egyet. Nem hiszem, hogy a szerelem létezhet féltékenység nélkül. Hogy szerethetsz, ha nem zavar, hogy mással fekszem le?

-Hogy őszinte legyek, ha egy másik nőről lenne szó, nehezebb lenne elfogadni, de így…

-Oké, akkor lehet, hogy nálad nem a szexről van szó. De lehet, hogy bele fogok szeretni, sőt, nagyon valószínű, hogy így lesz.

-Jó neked. Szerelmesnek lenni a legfantasztikusabb dolog. Az áll a legközelebb ahhoz, amikor tudatosan jelen vagy. Én csak tudom – mondtam és rámosolyogtam.

-Te tényleg furcsa vagy – mondta és egy pillanatig azt hittem, azt fogja mondani, hogy így nem fog neki menni. De aztán vett egy nagy levegőt és folytatta:

-Van még egy dolog, amit sosem kérdeztem, mert az ember szereti elodázni azoknak a dolgoknak a megkérdezését, amire attól fél, hogy esetleg kellemetlen választ kaphat…Szóval: ez az, amit te akarsz? Úgy értem, elég ez így neked? Nem szeretnél inkább egy kedves, magyar hetero srácot, aki nagyjából egyidős veled? Együtt élni, közös jövőt tervezni? Egy rendes kapcsolatot, nem pedig valakit, akit minden második hétvégén látsz csak, különböző hotelszobákban, valakit, aki melletted még…egy férfit is szeretne.

Felkapcsoltam az olvasólámpámat. Látni akartam az arcát, miközben erről beszélünk.

-Ha nem az lenne, amit szeretnék, nem lennék itt. Tudod, én egyáltalán nem így látom, ahogy most te leírtad. Nagyon máshogy látom. Akarod tudni, hogy?

-Persze – mondta és közelebb jött, hogy rendesen szembe tudjon nézni velem.

-Összesen tizenöt évet éltem le két házasságban, szinte közvetlenül egymást követően. Két különböző férfi hozta meg az én döntéseimet, én pedig ezt az időt azzal töltöttem, hogy megpróbálok azzá válni, akiről azt gondoltam, ők szerették volna, hogy váljak, hogy a lehető legjobb feleségük tudjak lenni. Időközben elvesztettem magamat és mind a kettő véget is ért. Nem őket hibáztatom, félre ne érts, kizárólag az én döntésem volt, hogy így vettem részt azokban a házasságokban. De, akarok most együtt élni valakivel, vagy újra házasodni? Dehogy akarok. Imádom, hogy magam döntök a dolgaimról, imádom, hogy egyedül gondoskodom magunkról anyagilag, imádom pontosan úgy intézni az életemet, ahogyan én szeretném és imádok úgy együtt lenni a lányaimmal, hogy senki nem vonja el a figyelmemet. És imádom ezt veled. Azt hiszem, te vagy a legelképesztőbb férfi, akivel valaha találkoztam, újra és újra rád tudok csodálkozni és az, hogy az életem része vagy, a legnagyobb jutalom. De nagyon intenzív vagy, vagy inkább mondjam úgy, hogy nagyon intenzíven érzek irántad? Valószínűleg mindkettő. Ha ennél sűrűbben találkoznánk, talán kísértésbe esnék, hogy újra elveszítsem saját magamat. Hatalmas kihívás lenne számomra, hogy magamon tartsam a fókuszt helyetted, ha ennél jobban jelen lennél az életemben. Úgy érzem, hogy benned megtalálom a tökéletes kompromisszumot aközött, hogy független legyek és mégis legyen valakim, akit nagyon szeretek. Így enyém az összes érzés, izgalom, intimitás, intellektuális inger, ami egy fantasztikus partnerrel jár, de megúszom a vitákat arról, hogy már megint ki hagyta elöl a tejet és hogy kinek a szüleit melyik nap fogjuk meglátogatni karácsonykor. Nem kell egy újabb koszos alsónadrágot beraknom valaki után a szennyesbe és azokon a napokon, amikor tényleg szeretném, ha békén hagynának, nem kell úgy csinálnom, mintha érdekelne a válaszod arra a kérdésre, hogy “milyen napod volt?” Az együttlét mindig valamiféle ünnep marad és sohasem ülünk egymás mellett a vacsoraasztalnál a telefonjainkat nyomkodva, mert már nem tudunk mit mondani a másiknak, hanem valóban együtt töltjük azt a két napot, teljesen a másikra figyelve. Kérdésedre válaszolva, hogy tényleg ezt akarom-e: abszolút. Ha és amikor megszűnik annak lenni, szólni fogok, ígérem.

-Rendben. De akkor is, nagyon vonzó nő vagy, aki, ahogyan egyszer mondtad nekem, viszonylag nagy libidóval van megáldva, amire azóta rájöttem, enyhe elbagatellizálása volt a tényeknek…

-Ó, de ez csak a te hatásod! Amikor nem vagy a közelemben, olyan vagyok, mint egy döglött oroszlán – mondtam.

-Hát persze! Egy döglött oroszlán – nevetett – Szóval, mint elkezdtem mondani, mielőtt udvariatlanul félbeszakítottak volna, biztos vagyok benne, hogy vannak körülötted férfiak, akik szívesen jelentkeznének a feladatra. Nem szoktak…megkísérteni?

-Jaj, ne! Nem. Te most viccelsz? – nevettem, akkora butaságnak éreztem, hogy ilyet kérdez – Olyan szerelmes vagyok beléd, hogy észre sem veszek más pasikat. Lehet, hogy vannak körülöttem, még az is lehet, hogy jóképűek, de akár a farkukat kilógatva is szaladgálhatnának felőlem, fel sem tűnnének.

-Azt mondod, egy kicsit olyan, mintha más nők riszálnák a…különböző testrészeiket előttem?

-Lehet. Még sosem láttam, hogy reagálsz más nők riszáló seggére és mellére.

-Nem láttál volna sokat. Általában ignorálom.

-Én sosem riszáltam előtted semmit, szóval nem tudhatom.

-Hála Istennek. Maradjon is így. Sosem találtam vonzónak, bocs. Bár tőled lehet, hogy szórakoztató lenne…- mondta és rendesen megölelt.

-Ha bármikor igazán vulgáris twerkelésre vágysz, csak szólj – mondtam és magamra húztam.

-Jaj ne – undorodó arckifejezéssel mondta. Mindketten nevettünk. Megcsókoltam, aztán levettem a pólóját és nagyon egyértelműen a tudtára adtam, hogy kénytelen lesz valamit tenni azzal az enyhén elbagatellizált ténnyel kapcsolatban, amire korábban utalt. Bármilyen rendelkezésére álló módon.

Mire újra elaludtunk a nap már fent volt, de a béke és harmónia ismét helyreállt és sikeresen megajándékozott életem legdurvább orgazmusával, szóval bőven megérte. Én ébredtem először, olyan 11 körül és egy kis ideig néztem, ahogyan alszik, aztán csókokkal ébresztettem föl. A napot egy gyógyfürdőben töltöttük, finom, meleg vízben áztattuk a seggünket késő délutánig, ami szuper volt, mert nagyjából ennyi aktivitásra futotta tőlünk. Hozattunk fel vacsorát a szobába, kaja után pedig összebújtunk és valami szart néztünk a tévében. A wellnessben, ellazulva a bugyborékoló, csodásan meleg víztől, beszélgettünk még egy kicsit a féltékenység-problémánkról, ami igazából az ő féltékenység-problémája volt, mert nekem nem volt vele bajom. A gondjáról azzal a féltékenységgel kapcsolatban, amit szerinte nekem kellett volna éreznem, az ő hűtlensége miatt. Nagyon viccesnek találtam. De számára kifejezetten nehéz volt megbirkózni a helyzettel. Meg volt róla győződve, hogy a szerelem és a féltékenység mindig kéz a kézben járnak, így az én reakcióm teljesen összezavarta. Azt tudta, hogy mennyire szeretem, azzal kapcsolatban nem volt benne kérdés. De úgy gondolta, ki kellett volna akadnom annak a gondolatától, hogy mással akar lefeküdni és valószínűleg szerelmes is lesz. Így a következtetése az volt, hogy talán mégsem szeretem, de közben azzal meg tisztában volt, hogy ez mennyire nevetséges gondolat, így a kör végül bezárult, az agya pedig bedobta a törölközőt. Nem tudta, mit gondoljon. Mivel igazán ki tudott teljesedni ebben a kapcsolatban, így nyilván folytatni szerette volna, én pedig a lehető legjobban reagáltam, tehát ezzel mindkét érdekelt féltől gyakorlatilag zöld utat kapott, hogy párhuzamosan futtathassa mindkét viszonyt. De ahelyett, hogy egyszerűen élvezte volna a kedvező eredményt, elkezdett azon gondolkodni, miért vettem ilyen könnyedén. És amikor eljutott a nevetséges következtetésig, hogy esetleg mégsem szeretem annyira, feladta. Az elméje beadta a felmondást, legalábbis ideiglenesen. Én mindent megpróbáltam, hogy megértse, legalább ésszel, első körben.

-Oké, édesanyád azután is szeretett, hogy megtudta, meleg vagy? – kérdeztem.

-Nem vitattuk meg igazán, de persze, hogy szeretett.

-Jóllehet, ha beleszólása lett volna az ügybe, valószínűleg nem ezt az opciót választja veled kapcsolatban. Ennyi. Az én szeretetem van a legközelebb ahhoz, ahogy édesanyád érzett irántad. Értem ezt úgy, hogy ennél közelebb nem fogsz kerülni a feltétel nélküli szeretethez. Próbálj megbirkózni vele – mondtam és magára hagytam egy kicsit, amíg elmentem úszni egyet a hideg medencébe.

Vasárnap a kedvenc éttermünkbe mentünk Budára, egy ráérős brunch-ra rengeteg pezsgővel, ami bőven átnyúlt a délutánba. Amikor elindult a reptérre, volt egy olyan érzésem, hogy legközelebb, amikor találkozunk, a kapcsolatunk egy kicsit más lesz már. Nagyon édes volt és sokáig ölelt búcsúzáskor. Aznap este videón hívott és hosszan beszéltünk a hűtlenségről és hogy vajon az állandó tudatos jelenlét segít-e az embernek megérkezni valahová, ahol a szerelem a féltékenység pusztító érzése nélkül lehet tapasztalható. Láttam, hogy lenyűgözőnek találja a témát, de az elméjével szerette volna megérteni, ami lehetetlen. Az elme irányítani akar, biztonságot akar, különleges, más akar lenni: azt akarja, hogy az egyetlen legyen. Az elme egyéni létezésként tekint önmagára, ami tökéletesen elkülönül a többitől, ezért felettük állónak szeretné érezni magát, vagy betagozódik mások alá és szenved ettől. Sosem fogja megérteni azt a fajta szeretetet, ami nem jelent elvárást és aminek nincsenek feltételei, mert az messze az elme határain kívül létezik, egy olyan univerzumban, ahova csak az önvaló tud belépni.

 

2.

Everything was pretty fantastic until one weekend in early November all of a sudden something has changed. He came to Budapest and we had a lovely time together. But he flew back on Sunday and didn’t contact me all Monday which was a bit unusual so I messaged him on Tuesday morning when I woke up. He only answered in the afternoon and although we spoke in the evening I sensed he was different somehow. I tried not to overreact but found it very difficult. He seemed to be avoiding me. I was so looking forward to being with him again because I thought that being physically near him would magically solve the problem, whatever it was. I didn’t know what was going on but I was sure it would be easier to fix with us being together. But he said he wouldn’t be able to visit me on the second weekend, promised to make it for the third one then put that off as well last minute.

The first two weeks were almost unbearable. I went through all the different stages of grief because I was sure I would lose him. Denial, anger, bargaining, depression and finally acceptance. At first I just wasn’t able to take notice of the signs. I did realize the way he acted was very unusual but refused to be aware of it or really look into it. Kept brushing it under the carpet and forcing myself to think it didn’t mean anything. Then I got very pissed off with him for ignoring me and started sulking and actually, at one point was only one step away from calling him and breaking up. When I realized this I got terribly scared of myself, for having nearly chucked everything away and started bargaining with him in my head, so in real life, bargaining with myself, a part of me trying to convince the other part of me to still keep him anyway as everything was better than not having him at all. This ended in some hysterical crying when I felt that my heart was being ripped out of my body without any anesthetic. I fell into a deep well of depression and self-pity after this when for a whole weekend I wouldn’t get out of bed and lied to my daughters that I had a nasty virus so they left me alone in bed for two days. Then finally, acceptance came on his shiny dark, superfast horse to save me. All this time consciousness was nowhere to be seen, I was as low as possible but thankfully at least it didn’t last too long. Denial was the longest bit, took over the whole first week but I went through the other phases in the following week so by the time he would have come to see me if everything had gone according to plan, I would have been back again. The other two weeks were spent being completely aware that something was going on, not knowing what and accepting the fact that the next time might be the last time I see him. I didn’t want to finish this relationship so of course it was sad to think that I might have to but I was incredibly grateful for having had him in my life and knowing that I would always love him, just like I always have, regardless of the circumstances. I couldn’t wait to have him here and see if my theory was right that when we were actually together everything would be back to normal again. The way it used to be.

When he arrived at last, after four weeks of not seeing him I kissed and cuddled him with probably more passion than ever before but I could feel my theory failing the very first minutes. Something was not quite right from his side. He was oddly distant, even more than at the very beginning when I was basically a stranger to him. It was the first time I ever felt a wall around him. It frightened me to death and I had to step back and look at ourselves from some distance to be able to observe it. Something has changed in him and I hoped he would share it with me but I knew him well enough to know that asking wouldn’t get me anywhere. It had to be his decision to talk about it or I would never know. But my suspicion that this might be the last time only got stronger.

Then we went up to his room, got some drinks brought up and started chatting and joking and the mood lifted slightly. I sat on his lap, kissed him and held him tight, breathing in his beautiful smell, he closed his eyes and embraced me and I started thinking I was overreacting and there was nothing wrong, just a few busy weeks. We made love quite hastily which was fantastic technically but there was something missing. It was him. He was missing from it. And then I knew I wasn’t overreacting. I knew I couldn’t make him tell me but I thought a little help might go a long way, it might be just a subject that he found difficult to bring up and given the right cue he would open up so I asked him if he was alright. He said he was fine and I tried to hold his gaze but he looked away. I couldn’t eat anything for dinner and we went to sleep in each other’s arms but I could literally touch his wall. Surprisingly, I fell asleep in only a few minutes but then woke up in the middle of the night. As I opened my eyes I could feel the dark hotel room slowly closing on me: I was suffocating. I looked at his gorgeous face and felt so helpless. It was incredibly painful. I wished he talked to me and I realized that losing him wasn’t the worst bit. I never thought it would last, whichever angle we were looking at this affair from, it would still stay just as insane and unrealistic so having come to an end was neither unexpected nor surprising. The worst bit was the fact that he was hiding something, that he built this wall and wouldn’t talk to me, therefore keeping me in the shadow and not giving me a chance to try to deal with it. I got up from the bed, went into the bathroom and took my phone and earphones with me. I sat down on the floor, my back against the wall, plugged in the earphones and started listening to one of my favourite songs of his. The tears arrived with the first few lines and I let them out. I was sitting there, in the dark, on the floor of a hotel bathroom and cried listening to him singing whilst he was sleeping in bed. I thought about how crazy that was and saw the irony but at least the tears have brought me some relief.

Then I could sense him coming in. He crouched down on the floor next to me, took one of my earphones out, smiled when he realized what I was listening to but then heard me crying as well so he stopped smiling. He looked at me and gently wiped the tears off.

-What’s wrong? – he asked.

-It’s the last time I see you, isn’t it? – I asked.

-Can you switch it off, please? – he said – let’s go back to bed. Can’t talk on a bathroom floor.

-You don’t talk to me in the bedroom either – I said but switched it off and got up.

-I know.

We went back to bed. I didn’t dare to touch him. Suddenly he felt a complete stranger, somebody I had no right to touch and even letting him on in my unbearable misery felt out of place and kind of humiliating. He got up and opened the curtains a little bit so some light could come into the room and we could see each other whilst talking.

-I’m so sorry. I didn’t mean to make you cry – he said when he came back to bed and embraced me. It felt such a relief, at least I was allowed to become physical. I clung to him really tight like he was a life-belt.

-What’s happening? Talk to me, please – I begged him.

-Right. I’ve met someone. And he’s pretty…extraordinary. I don’t mean you’re not extraordinary…that’s not what I mean… God, it’s so hard…

-So you want to finish this? – I asked cos at this point I just wanted to see clearly.

-No! I mean… I don’t want to. I actually love this. What we have is very special, in fact, probably the most unusual relationship I’ve ever had and I find it strangely liberating. But…Look, I’m still gay.

-Of course you are, I realize that – I didn’t understand why he would point it out.

-You do? But the question is have you really thought about it?

-Did you think I thought you would stop being gay? – it sounded so ridiculous that it shocked me out of my self-pity – surely not! You couldn’t have thought that about me!

-Well, not like that, of course. But I thought…Oh, I don’t know. That you didn’t take it into account or that it was something you didn’t really think about or…something you’d hoped would…not disappear perhaps but become less important or…I don’t even know what I thought, to be honest.

-That’s just crazy. But it’s probably my fault. I never brought it up for discussion just like you don’t think about discussing that the sky is blue and the grass is green. But I realize now that we should have talked about it. You not being gay was never an intention, hope or desire from my side. When we started this affair I never had a hidden agenda of turning you straight, even the thought of it feels ridiculous. I fell in love with you gay. Actually, I never even seriously thought you would have sex with me until you did, for the same reason. This is part of what you are, who you are and I love everything just as it is. It’s just like suggesting I would prefer you 20 years younger, or with a lot of blonde hair or brown eyes, or with different political views, or as a plumber – I said. I felt a massive relief.

-Oh. Okay. Very expressive – he said and smiled.

-Is that what it is then? You wanted to let me know you were still gay? Is that why you’ve been so weirdly distant, why you’ve been avoiding me and why you’ve built this wall around yourself?

-I’ve not built a wall!

-You have. And you know it. So is that the reason, Gorgeous?

-No. The reason is that I’ve met someone – he said – that is why I’ve been acting…strange, I suppose. It’s very confusing, you know. It was confusing enough to deal with the fact that I love a woman but now…My love life is starting to look like a bloody Greek drama. And I didn’t know how you would react.

-Okay. So you do want to break up.

-No, I don’t. Not unless I have to. In an ideal world I wouldn’t – he smiled.

-You are living in your ideal world, as far as I’m concerned. Don’t know about his ideal world, though. Does he know about me?

-Yes, I told him. He finds it strange but he said he’d heard worse – he laughed softly.

-So what is the problem then?

-Do you mean there is no problem? You know if it was the other way round, I would lose it.

-But we are not the same, are we? Listen, I value fidelity, I think it’s a fantastic virtue but only when it’s given volunteerly and I really don’t think in our case it can be expected or demanded. Not in any case, by the way but especially not in ours. I never thought you wouldn’t have a thing with guys but I must admit I didn’t really think about it much. And when I did I simply assumed you would just do it and kind of deal with it there, leaving me out of it completely. How serious is this one?

-It’s not at this point, nothing’s happened yet, as it were. But I think it’s got great potential to become quite serious. And there’s another thing that makes me wonder…

-Yes?

-I don’t know if I will still want to have sex with you, not you personally, but I mean with a woman after sleeping with a man again. I might just go off it completely. It’s happened before.

-Well, there is only one way to find that out. But wait a second, are you telling me you’ve not slept with a man since we’ve been together? – I was really surprised.

-No, I haven’t.

-Wow. Now, that is the most unexpected bit of this whole conversation for me – I said.

-Gyombi, I’m not exactly in an age when you just sleep around for the fun of it, or to prove a point, or just because you can. I’m over that.

-True. It’s very easy to forget about your age, you know.

-Flattering. And also as you grow older you become wiser and more sensitive as well so I might have done it without any heartache in the past but now I see infidelity in a different light. And that’s exactly the reason why I’m unsure about this whole thing. Could it work? Will you not get jealous? The last thing I want to do is to hurt you.

-Jealousy doesn’t exist, you know.

-Oh yes, it does. I could tell you volumes about it…

-No. It’s about control. Everybody who’s got issues with jealousy has issues with control as well. I used to be incredibly jealous. But now I see what it’s all about. And since there is not a single bone in my body that wishes to control anything about you, I don’t think it will be a problem. And if it is, I’ll deal with it. Because the way I feel about something is only about me and not you. Remember?

-I disagree. I don’t think love can exist without jealousy. How can you love me if it doesn’t bother you that I sleep with someone else?

-To be honest, if it was another woman I would find it more difficult to accept. But like this…

-Okay, maybe it’s not about sex then, in your case. But I might fall in love with him. In fact, I probably will.

-Good for you. Being in love is most fantastic thing, the closest you ever get to being fully present. I should know – I said and smiled at him.

-You really are weird – he said and for a moment I thought he was going to say that he couldn’t do it like that. But then he took a deep breath and asked:

-Another thing I never asked because one likes to put off asking certain questions that one thinks one might get an unpleasent answer for…Anyway, is this what you really want? I mean, is it enough for you? Would you not rather have a nice, straight, Hungarian guy, more or less your age? To live together, to spend all your time together, to make plans for the future with? You know, like a proper relationship, not someone you see every other weekend to stay in hotel rooms, not someone who wants to see…a man as well.

I switched on the lamp on my bedside table. I had to see his face for this one.

-If it wasn’t what I wanted I wouldn’t be here. You know, I don’t see it like that, like the way you just described it. I see it very differently. Do you want to know how?

-Of course I do – he said and sat closer to be able to face me properly.

-I had spent 15 years in two different marriages, literally one after the other. Had two different men making my decisions, spent all that time trying to become someone I thought they wanted me, to be the best possible wife for them. Lost myself along the way and both of them ended. I don’t blame either of them, don’t get me wrong, it was entirely my decision to do it like that. But do I want to live together with someone at the moment or marry again? Fuck, no. I love making my own decisions, I love providing for myself alone, I love organizing my life exactly the way I want it and I love being able to be with my daughters without distraction. And I love this with you. I think you are the most amazing man I’ve ever met, you never fail to mesmerize me and having you in my life is the ultimate prize. But you are very intense, or shall I say the way I feel about you is very intense, or possibly both. If I saw you more often I would be very tempted to lose myself once again. I would find it a massive challenge to keep my focus on myself instead of you if you were available any more than this. I feel that what I have in you is the perfect compromise between being independent and having someone I really love in my life. I get all the feelings, the excitement, the intimacy, the intellectual stimulation of a fantastic partner but no arguments about who’s left the milk out again and who’s parents we’ll visit on which day over Christmas. I don’t have to put yet another pair of dirty underpants in the wash and on those days when I really wish I was just left alone I don’t have to pretend that I actually care about your answer to “how was your day?” Being together always stays a celebration and we don’t ever sit at a dinner table messing about with our phones cos there is nothing left to say to each other but we actually really spend those two days together, properly focusing on the other one. To answer your question: is this what I really want? Absolutely. If and when it stops being what I want I will let you know, I promise.

-Fine. But you are a very attractive woman with, as you once said, a reasonably high libido. Which I’ve realized since, was a slight understatement…

-Oh, but that’s the you-effect, you see. When you’re not around, I’m like a dead lion – I said.

-Oh yes, of course. A dead lion – he laughed – Anyway, as I was saying before being rudely interrupted, I’m sure there are men around, volunteering to help. Do you…get tempted?

-Oh Gorgeous. No, I don’t. Are you joking? – I was laughing, it was such a silly thing to ask – I’m so in love with you that I don’t even notice other guys. They might be around, they might be good looking, to be honest they might even be walking around with their dicks hanging out, they’re just not on my radar.

-So a bit like other women wriggling their…different body parts in front of me then?

-Possibly. I’ve never seen you reacting to other women’s wriggling arses and tits.

-You wouldn’t have seen much. I tend to ignore it.

-I’ve never wriggled anything in front of you, so I wouldn’t know.

-And thank God for that. Keep the habit. I’ve never found it attractive, sorry. Though from you it might be fun – he said and cuddled me properly.

-Anytime you want some really vulgar twerking, let me know – I said and pulled him on top of me.

-Oh, please – he said with a disgusted face expression. We both started laughing and kissed then I took his t-shirt off and let him know very clearly that he would have to do something about that slight understatement he was referring to. With whatever means in his power.

By the time we went back to sleep the sun was already up but peace and harmony were restored and he managed to give me the orgasm of a lifetime so it was all worth it. I was up first, at about 11am and watched him sleep for a little while then decided to wake him with lots of kisses. We spent the day in a Spa, soaking our arses off all day long in the hot water which was just great cos that was about the only activity we were capable of doing. Ordered room service instead of going out for dinner and after eating we cuddled up and watched some shit on television. In the spa, nicely relaxed from the bubbly and beautifully warm water we talked some more about our jealousy issue, which was basically his jealousy issue as I had no problem with it. His issue with the jealousy he thought I should have felt about him not being faithful. I thought it was really funny. But he found the whole situation very difficult to deal with. He was convinced that love and jealousy were always hand in hand and my reaction confused the hell out of him. He knew how much I loved him, there was no question about it. But he thought I should have freaked out at the thought of him having sex and possibly falling in love with someone else. So his conclusion was I might not love him after all but he was perfectly aware what a ridiculous idea that was, so the circle finally closed and his mind couldn’t really deal with it. He didn’t know what to think. He was quite happy in our relationship so of course he wanted to keep it and my reaction was the best one he could have had because he basically now got permission from both parties concerned to run both affairs in parallel. But instead of just enjoying it he started thinking why I took it that lightly. And at the ridiculous conclusion that it might be because I don’t actually love him, he gave up. His mind resigned, at least momentarily. I tried everything I could think of to make him understand, at least with his mind.

-Okay. Did your mother still love you when she realized you were gay? – I asked him.

-We didn’t really discuss it but of course she still loved me.

-Although I think, given a chance, she probably wouldn’t have picked this option as her favourite one concerning you. There you go. I am as close as you’ll ever get to the love your mother felt towards you. Meaning it’s as close to being unconditional as you can get. I’m a mother, so I should know. Deal with it. – I said and left him there to have a swim in the cold pool to leave him some space.

On Sunday we had brunch with lots of champagne in our favourite restaurant on the Buda side which drifted well into the afternoon. When he left for the airport I had a feeling that next time I would see him our relationship would be different somehow. He was really sweet and held me for quite a long time as we were saying goodbye. That evening he video called me and we had a very long chat about infidelity and whether being consciously present at all times would help one arriving at a place where love could exist without the destructive feeling of jealousy. I could see that he found the subject compelling but wanted to understand it with his mind which is just impossible. The mind wants control, it wants security, it wants to be special, different: wants to be the only one. The mind thinks about himself as this individual existence, completely separated from all the others therefore needs to feel superior to them. The mind will never be able to grasp the kind of love that has no expectations and no conditions because it exists far beyond the realms of the mind, it exists in a completely different universe that only the true self can enter.

  • Add Your Comment