Mind? The gap – 2. könyv, 6. fejezet – Az összetört szívű Geordie

Scroll down for English!

6.

Az összetört szívű Geordie

A következő hétvégét nem terveztük együtt tölteni, így szombatra egész napos programot csináltam a családommal. De péntek reggel kaptam tőle egy üzenetet, amiben megkérdezte, mit tervezek a hétvégére és amikor válaszoltam neki, azt kérte, nem tudnám-e átszervezni és vele tölteni, ha átjönne Budapestre. Azonnal felhívtam, mert nagyon nem rá vallott az ilyesmi, ezért azt gondoltam, valami komoly oka kell, hogy legyen. Nem vette fel, csak egy üzenetet küldött: “Nem tudok most beszélni. Szabaddá tudod tenni magad, kérlek? Szükségem van rád.” Ezért felhívtam anyut és a bátyámat, hogy lemondjam a szombati programot, de anyu sajnos megsértődött és tett egy undok megjegyzést arról, hogy nem érti, miért ugrottam kezem-lábam törve az első füttyszavára.

-Azt mondta, szüksége van rám. Ha szüksége van rám, akkor vele leszek, ez nem túl bonyolult. Szeretem ezt a férfit, emlékszel? – kérdeztem, ami egyáltalán nem segített a sértődésén, de nem tudtam akkor mással foglalkozni. Egyértelmű volt, hogy nincs jól és alig vártam, hogy megtudjam, mi van vele. “Persze, hogy szabaddá tudom tenni magam. Mikor érkezel?” – írtam és öt percen belül válaszolt “Szombat reggel 10 körül találkozzunk a szállodában.”

Szarul nézett ki, mintha sokat ivott vagy sírt volna, esetleg a kettő kombinációja, az előző este. De amikor megöleltem, csodás illata volt, nem éreztem pállott piaszagot, így csak a sírás lehetett a ludas. Köszönésen kívül egy szót sem mondott, amíg kettesben nem maradtunk a szobában.

-Elhagyott. Visszament az exéhez, aki, mint kiderült, még csak nem is volt igazán ex – mondta, miközben levette a kabátját.

-Ó, bassza meg – mondtam, miközben én is levetkőztem és odamentem megölelni. Leültünk az ágyra és elmesélte, hogy volt. A történet magába foglalta egy szív összetörését (az ő szívét) és egy ocsmány jelenetet (nem-teljesen-expasiét). Hozattunk fel italokat. Szinte két kezembe tudtam volna fogni a kétségbeesését; sötétszürke volt, mint a novemberi égbolt és tüskés, a tapintása durva. Nem tudtam, mit mondjak neki. Nagyon reméltem, hogy csak a társaság miatt hívott ide és nem azért, mert azt várta, hogy mondjak valami varázsszót, amitől a fájdalma majd elmúlik, mert akkor mindketten szarban voltunk. Nem ismertem ezt a pasit, de el sem tudtam képzelni, micsoda egy barom az, aki mást választ helyette, de ugyanakkor azt is tudtam, hogy egy szakítás sosem erről szól. Minden energia és ezt ők ketten hozták létre, róluk szól csak és semmi másról. De éreztem, ahogy szenved és nagyon frusztráló volt, hogy nem tudok neki segíteni, ezért ki kellett mennem a vécére, hogy egy kicsit fizikailag is eltávolodjak tőle és visszahozzam a figyelmemet magamra, hogy ne azonosuljak az ő fájdalmával. Ilyen hatással volt rám: olyan hatalmasnak érzékeltem a személyét, az auráját, hogy amikor valamilyen erős érzelmet élt át, engem is beszippantott hacsak nem voltam állandóan jelen és tudatos a valódi énemre. Ahogy kimentem a hatósugarából, hogy úgy mondjam, már sikerült magamra figyelnem.

Később elmentünk egyet sétálni, ittunk forralt bort és ebédeltünk egy kicsit, de nem igazán volt evős kedvében. Sokkal inkább ivós kedvében, mint kiderült. Elkezdtem kicsit aggódni, mert hamarosan totál elázott, szó szerint is, nem csak átvitt értelemben, mivel az eső is eleredt.

-Direkt csinálod? Csak be akarsz nyomni?

-Tudod, azt hiszem, igen.

-Rendben. De előbb kerülj ágyba, kérlek. Nem tudlak hazacipelni és lefektetni, ha merev részegre iszod magad.

-Igazad van.

-Ráadásul ettől a szartól holnap úgy fog fájni a fejed, hogy belehalsz. Igyál valami normálisat inkább.

-Jó terv.

Így visszamentünk a szállodába, lezuhanyozott, lefeküdt és elkezdett piálni, ez alkalommal már komolyan. Én csak ültem ott, hogy ne legyen egyedül és hallgattam őt. Azon a ponton, amikor már nem volt képes egy mondatot összefűzni, úgy döntöttem, hogy közbelépek és egyszerűen elvettem tőle az üveget. Felkészültem az ellenállásra, sőt még veszekedésre is, de igazából csak oldalra fordult és elaludt. Arra gondoltam, valószínűleg be kéne vele vetetnem két aszpirint, de horkolni kezdett mielőtt a gondolat végére értem volna, így feladtam. Fogat mostam és lefeküdtem én is. Hátulról öleltem át, nagykifliben, és odanyomtam az arcomat a hátához. A testének csodálatos illata volt, de istenem, az egész feje úgy bűzlött, mint egy utolsó alkesznek. Imádtam, hogy úgy érezte, megengedheti magának, hogy gyengének és legyőzöttnek lássam. Én már nem gondolkodtam ilyen fogalmakban, de tudtam, hogy ő igen és hogy valószínűleg ilyet csak egy bizonyos ponton túl engedett meg magának egy kapcsolatban. Örültem, hogy engem választott társaságnak maga mellé egy ilyen helyzetben. Az éjszaka közepén felébredtem arra, hogy pisilni megy és nagyon szorítottam, hogy baleset nélkül sikerüljön eljutnia oda és vissza. Sikerült, de éppen csak hogy. Rájöttem, hogy visszatartottam a lélegzetemet, amíg biztonságban újra ágyban nem volt. Magához húzott én pedig szorosan megöleltem, de kerültem, hogy csókolózó pozícióba juthassunk, mert komolyan bűzlött. Inkább csak odahajtottam a fejem a mellére, ő azt mondta, szeret, aztán rögtön utána horkolni kezdett. Volt valami nagyon megható ebben az egészben.

Reggel kilenc körül ébredtem, farkaséhesen. Először arra gondoltam, felhozatok valami kaját, de aztán rájöttem, hogy a szobának olyan szaga van, mint egy pálinkafőzdének, ebben a bűzben pedig nem fogok tudni enni, ezért úgy döntöttem, inkább lemegyek. Írtam neki egy cetlit, felöltöztem és lementem az étterembe, hogy gyorsan megreggelizzek. Rossz érzés volt ott hagyni és próbáltam annyira sietni, amennyire csak lehet, de fölöslegesen aggódtam, mert még mindig aludt, amikor visszaértem. Viszont nem bírtam elviselni a szagot, ami szörnyen erős volt így, hogy kintről érkeztem vissza, ahol nem voltak részeg férfiak, akik tömény alkoholt párologtattak ki magukból. Betakargattam és kinyitottam az ablakot.

-Büdös vagyok? – kérdezte, amikor felébredt, ahogy a hideg januári levegő elért hozzá.

-Bocs. De nagyon.

-Ó, el is hiszem – tényleg szarul nézett ki – Úristen, a fejem. Lennél olyan drága, hoznál nekem néhány aszpirint?

-A recepcióról?

-Nem, van a táskámban – mondta, egyik szeme félig nyitva. Elmondta, hol találom és hoztam neki egy pohár vizet is. Nem mertem volna az életemet rátenni, hogy nem hány le miközben bevette a gyógyszert, de szerencsére vissza tudta tartani. Megkérdeztem, hogy nem kér-e enni és konkrétan zölddé vált az étel szó hallatán, de azt  mondta, én hozassak valamit magamnak. Mondtam, hogy ne aggódjon, már túl vagyok rajta. Amikor már biztos volt benne, hogy a tabletták bent maradnak, visszafeküdt és azt mondta, muszáj még aludnia. Így elmentem egy nagyot sétálni és beültem egy kávézóba egy isteni kávéra és sütire, aztán tovább írtam a róla szóló könyvemet a telefonomon. Küldtem neki egy üzenetet, hogy majd szóljon, ha már ébren van, de az idő csak telt és még mindig nem volt semmi hír róla, így három órával később visszamentem és úgy döntöttem, felkeltem és elviszem egyet sétálni. Épp akkor tért magához, mikor visszaértem. A szoba újra rettentő büdös volt, megint szellőztettem egyet. Azt mondta, már jobban van és kiment a fürdőbe, hogy életet leheljen magába. Amikor visszajött a fürdőből, még mindig elég szarul nézett ki, de már ezerszer jobb illata volt, aminek örültem. Rendeltünk némi kaját és sikerült is ennie egy kicsit, aztán javasoltam, hogy menjünk el egy kicsit sétálni, csak most kerüljük el a forraltbor-árusokat. Azt mondta, soha többet nem iszik. Persze, mondtam én.

Jó melegen felöltözött és elindultunk. Gyönyörű, napos, tiszta téli idő volt és felvette a napszemüvegét, ami csodát tett. Így, hogy a vörös, fáradt és megviselt szeme nem látszott, majdnem olyan volt, mint máskor. Csak egy kicsit törékenyebb. Nem igazán beszéltünk az úton, nagyon csöndes volt és borzasztóan szomorú. Fogtam a kezét, amit mindig olyan meghatónak éreztem és amikor az ujjaim kilógó vége elkezdett fázni, belebugyolálta az apró kezemet az ő sokkal nagyobb, sima tenyerébe és zsebre rakta. Tudtam, hogy szenved, éreztem a kétségbeesését. Amikor lement a nap, visszaindultunk, mert rettenetesen hideg lett. Nagyon sok vizet megivott, amikor visszaértünk és végigfeküdt az ágyon. Odamentem megölelni.

-Még mindig büdös vagyok? Vagy már megcsókolhatlak? – kérdezte.

-Persze. Egy picit büdi vagy még, de már nem vészes – mondtam és megcsókoltam – Hogy érzed magad?

-Ahogy kinézek, valószínűleg. Nem fogod elmondani, hogy maradjak jelen és miért történt ez?

-Nem. Most nem. Az utolsó dolog, amire most szükséged van valami süket duma arról, hogy minden azért történik, hogy téged szolgáljon, nem gondolod? – mosolyogtam és megsimogattam a szép arcát. Fáradt, megtört és szomorú, de így is szép arcát.

-Nem hangzik hihetőnek. És ha eljönnék hozzád? Ha kérnék egy időpontot és most, így jönnék hozzád?

-De nem jönnél így hozzám, most. Senki sem megy segítséget kérni, amikor épp egy kisebb alkoholmérgezést próbál túlélni.

Bágyadtan mosolygott, én pedig megöleltem.

-A történetnek nincs még vége. Annak mindig oka van, ha valaki már egyszer majdnem ex lett valakinek az életében. Fel a fejjel, a függöny még nem gördült le – mondtam és komolyan gondoltam. Nagyon erősen éreztem, hogy a végén mégiscsak együtt lesznek. Talán nem minden nehézség nélkül, de el fognak jutni oda.

-Tudod, én is mindig ezt gondolom. De ez nem egyszerűen tagadás? – kérdezte és könnyes volt a szeme. Magamhoz öleltem és megpusziltam a szemét, hogy lecsókoljam róla a könnyeket, de ez csak utat engedett a többinek. Ültem ott és vigasztaltam a férfit, akit szeretek, és aki épp sírt egy másik férfi után, akit ő szeretett. Tiszta őrület volt és bizonyos szempontból eléggé perverz is, de csak a szívem oldaláról nézve tökéletesen egyértelmű. Ki máshoz menne? Miután elengedte az utolsó szalmaszálat is, teljesen megadta magát és a karjaimban sírta ki a gyönyörű szemét. Olyan tíz perc után a zokogása csillapodott, az energiája pedig tökéletes kétségbeesésből lassan egyszerű, színtiszta szomorúságba ment át.

-Ma éjjel még maradsz? – kérdeztem.

-Igen, holnap reggel repülök vissza. Velem tudsz maradni?

-Persze, ha szeretnéd. Attól félek, nem vagyok túl nagy segítség – mondtam, ő meg úgy nézett rám, mintha a legnevetségesebb dolgot mondtam volna a világon.

-Minden segítséget megadsz, amire szükségem van, Gyömbi.

Nem igazán beszélgettünk, egy kicsit később bekapcsolta a tévét és néztünk valami szart, aztán hozattunk föl vacsorát. Evés után azt mondta, már majdnem újra embernek érzi magát és összebújtunk az ágyon. Teljesen szórakozottan szeretkezést kezdeményezett, amiben én, rám egyáltalán nem jellemző módon most kicsit sem voltam biztos, de belementem, mert egyértelmű volt, hogy azt gondolja, erre van szüksége. Nagyon furcsa volt, mert látszólag kedves volt és figyelmes, de valójában éreztem, hogy az egész nem rólunk szól és bár minden kritériumnak tökéletesen megfelelt, mégis teljesen kívül tudtam belőle maradni és közös történetünkben első alkalommal, nem is igazán élveztem. Ő pedig annyira el volt veszve a saját világában, hogy fel sem tűnt neki. Perceken belül elaludtunk utána, egymás karjában és csak órákkal később ébredtünk fel, amikor pisiltünk, fogat mostunk, beállítottuk az ébresztést és visszamentünk aludni. Reggelre már egész jól nézett ki, majdnem úgy, mint szokott.

-Hogy érzed magad? – kérdeztem a reggeli ölelés után.

-Mint akin átment egy kamion – mondta.

-Nem úgy nézel ki pedig – mondtam és megcsókoltam – Kérdezhetek valamit?

-Igen.

-Miért akartál szexelni, amikor egyáltalán nem voltál ott?

-A kérdés az, hogy miért mentél bele? Tudtad, hogy nem vagyok ott, te átlátsz rajtam.

-Igaz. Úgy tűnt, hogy azt gondolod, arra van szükséged.

-Igen, azt gondoltam. El akartam terelni a figyelmemet, szerintem. Bocs. Majd kárpótollak.

-Semmi szükség, köszi az őszinteséget. Tudom, hogy nagyon nagy szaron mész most keresztül és fogunk róla beszélni egy másik szinten majd, amikor már készen vagy rá. De ez nem most van. Egyelőre csak nyalogasd a sebeidet és vedd meg a piádat, hogy úgy mondjam – mondtam, az ő egyik dalszövegét idézve, amivel megmosolyogtattam.

-Köszi a támogatást. Lehet, hogy el fogok tűnni pár napra, ne aggódj. És ne vedd magadra, kérlek.

-Rendben. Tudod, hogy hol találsz. De azért nagyon sokáig ne tűnj el.

Így hát visszament: egy gyönyörű, karcsú alak, ahogy beszállt a taxiba abban a hosszú, fekete kabátban, ami olyan piszok jól nézett ki rajta. Némi rugalmasság eltűnt a lépteiből, de tudtam, hogy jól lesz. Először azonban le kellett mennie az önsajnálata mélyére és nem gondoltam, hogy azon már túl lenne. Egy Rák a mártíromságot olyan szintre tudja emelni, amit nekünk, egyéb csillagjegyeknek, esélyünk sincs követni, vagy akár csak megpróbálni teljesen megérteni. Meg kellett tennie, így gyűjtött erőt ahhoz, hogy visszajöjjön és újra szembenézzen a világgal, mert már megtapasztalta a legalját és mégis túlélte. Ez adott neki magabiztosságot ahhoz, hogy tudja, bármi is jön, képes lesz rajta túljutni, újra és újra. Szenvednie kellett ahhoz, hogy megértse, képes legyőzni a szenvedést. És nincs hatalom ezen a földön, ami megakadályozhatna egy Rákot abban, hogy hozzájusson a napi mártíromság-adagjához. De ekkor még fogalmam sem volt, honnan szerzi be majd a következőt.

 

6.

The following weekend we weren’t supposed to see each other so I made plans with my family for Saturday all day. But Friday morning I got a message from him asking what I was doing on the weekend and when I answered him what, he asked me if I could reorganize it and spend it with him if he came over. I called him immediately because it didn’t sound like something he would normally do so I thought there must be a reason behind it. He didn’t answer the phone but sent me a message saying: “I can’t talk right now. Can you make yourself available, please? I need you.” So I called my mum and my brother to cancel Saturday and mum got offended and started sulking and made a nasty comment about how she didn’t understand why I jumped, head over heels to his first whistle.

-He said he needed me. If he needs me, he’ll get me, it’s not exactly rocket science, is it? I love the man, do you remember? – I said which really didn’t help her sulking but I just hung up as I couldn’t be bothered with other issues at the time. He was obviously not fine and I couldn’t wait to find out what it was. “Of course I can, when are you arriving?” – I wrote and he replied in 5 minutes “Saturday morning, see you around 10ish at the hotel.”

He looked rough. Like somebody who was either drinking, or crying, possibly the combination of these two the night before. But when I hugged him he smelled lovely, no stale booze stink around him so it could have only been the crying bit. Apart from a “hello” he didn’t say a word until we were private, in his room.

-He left me. He went back to his ex, who, as it turned out, isn’t even strictly speaking an ex as yet – he said while taking off his coat.

-Oh fuck – I said, took off my coat and went to cuddle him. We sat down on the bed and he told me how it was, which involved some serious heart breaking (his heart) and a nasty scene (not-quite-ex-boyfriend’s). We had some drinks brought up. I could literally touch his despair, it was dark grey and spiky, its texture rough. I didn’t know what to say to him. I really hoped he only wanted me to be there to keep him company and not because he thought I would be able to say some kind of magic word that makes his pain go away, cos then we were both fucked. I didn’t know this guy but couldn’t imagine what kind of an idiot would choose anybody over him, but I also knew that a break up was never about that. Everything’s energy and they created this together, it’s about them and nothing else. I could feel him suffer though and found it very frustrating not to be able to help him so I needed to go to the loo to physically distance myself a bit and bring back my focus in order to not to identify with his pain. He had this effect on me: I found his person, his aura so powerful that at times when he experienced a strong emotion I got sucked into it as well unless I was consciously present and was aware of my real self all the time. By moving out of his reach, as it were, I was able to focus on myself.

Later we went out for a walk and had some mulled wine then had a bit of lunch as well but he wasn’t really in an eating mood. More in a drinking mood, it turned out. I was getting worried as he was soon completely soaked, literally as well as figuratively because it had started raining.

-Are you doing it on purpose? Do you just want to get pissed? – I asked.

-You know, I think I do.

-Fine. Let’s get you to bed then, please. I can’t carry you home if you get paralytic.

-You’re right.

-Also, this shit will give you the worst possible headache. Drink something good instead.

-Great plan.

So we went back to the hotel, got him showered and into bed and he started on the booze, this time, quite seriously. I just sat there, keeping him company and listening to him. At the point when he was no longer able to string a proper sentence together, I decided to step in and simply take his bottle away. I braced myself for resistance or even a fight but actually he just turned on his side and went to sleep. I thought I should probably make him take two aspirins but he started snoring before I got to the end of that thought, so I gave up. I brushed my teeth and went to bed. I cuddled him from behind, big spoon style and pressed my face against his back. His body smelled so delicious but god, his whole head stank like a proper pisshead’s. I loved  the fact that he felt he could afford to appear weak and beaten in front of me. I no longer thought in those terms but I knew he did and for him it was probably something he only did passed a certain stage in a relationship. I was happy to be the one keeping him company in a situation like this. I woke up in the middle of the night to him going for a pee and I kept my fingers crossed that he would manage it without an accident. He did, but only just. I realized I was holding my breath until he was safely back in bed. He pulled me to him and I cuddled him very tight but actually avoided getting in a kissing position cos he seriously stank. So I just put my head on his chest, he said he loved me and started snoring straight after. There was something very touching about this whole experience.

I woke up around 9 and I was absolutely starving. I thought about getting some food brought up but realized the room smelled like a bloody distillery so I decided to go and get something to eat. I wrote him a note, got dressed and went to the restaurant to quickly have some breakfast. It didn’t feel good to leave him and tried to be as quick as possible but I didn’t need to worry as he was still asleep when I got back. I just couldn’t stand the smell which was incredibly strong as I arrived back from the outside world which had no pissed man oozing alcohol so I covered him up and opened the window.

-Do I stink? – was the first thing he asked when he woke up as the cold January air got to him.

-You really do, sorry.

-Oh, I believe you – he looked really rough – God, my head. Would you be a darling and get me some aspirins please?

-From reception?

-Oh no, I’ve got some in my bag – he said with only one eye opened halfway. He told me where they were and I got him a glass of water as well. When he sat up I wouldn’t have bet my life on him not throwing up all over me but he managed to keep it down. I asked him if he wanted something to eat and he turned positively green at the mention of food but he said I should have some breakfast brought up. I told him not to worry as I was over that. When he was sure the pills would stay down he lay back in bed and said he needed to go back to sleep. So I went for a big walk, had a lovely coffee and some cake in a café and continued writing my book about him on my phone. Sent him a message to let me know when he was up but time passed and there was still no sign of him so about three hours later I went back and decided to wake him and take him out for a walk. He was just coming round, at least that was what he looked like. The room was stinking again, so I went to open the window once more. He said he was feeling better and went to the bathroom to nurse himself back to health, or at least try. When he was out again he still looked quite rough but smelled a thousand times better so that was good news. Ordered some food and he managed to eat a bit, then I told him I thought we should go for a walk, only this time let’s avoid going near mulled wine stalls. He said he would never drink again. I said, right.

So he got dressed nice and warm and we went out. It was a beautiful sunny winter afternoon and he put his sunglasses on which made wonders. With his red, tired and shattered eyes hidden he looked almost like his old self. Only slightly more tender. We didn’t talk much on the way, he was very quiet and incredibly sad. I held his hand which I always found so touching and when the end of my fingers were starting to get really cold, he wrapped my tiny hand in his much bigger, soft palm and stuck it in his pocket. I knew he was suffering, I could feel his despair. When the sun started setting we went back to the hotel because it was getting freezing cold outside. He drank a lot of water when we got back and lay down on the bed. I went to cuddle him.

-Do I still stink? Or can I kiss you now? – he asked

-You can, of course. You smell a bit, but it’s not too bad now – I said and kissed him – how are you feeling?

-Like I look, probably. Are you not going to tell me how to stay conscious and why this happened?

-Oh, no. Not now. The last thing you need now is some rubbish about everything happens to serve you, don’t you think? – I smiled at him and stroked his gorgeous face. Tired, shattered and sad, but still gorgeous face.

-Doesn’t sound credible. And if I came to you? If I asked for an appointment and came to you like this?

-But you wouldn’t come like this, right now. Nobody goes asking for help when they are just pulling through from a minor alcohol poisoning.

He smiled weakly and I embraced him.

-It’s not over yet. There is a reason why somebody becomes a nearly ex  in somebody’s life. Cheer up, the curtain’s not down yet – I said and I meant it. I had a very strong feeling that they would be together after all. Maybe not without any difficulty but they would get there.

-You know, I keep thinking that. But isn’t it just denial? – he asked and there were tears in his eyes. I cuddled him and kissed his eyes, to kiss the tears away but it only gave way to some more. There I was, comforting the man I loved while he was crying for the man he loved. It was all crazy and quite perverted in a way but actually looking at it with purely my heart it all made perfect sense. Who else should he come to? Having let go of the final straw, he gave up resistance completely and cried his beautiful blue eyes out in my arms. After about ten minutes his weeping started to calm down and his energy has changed from total despair into simple, pure sadness.

-Are you staying tonight? – I asked him

-Yes, flying back tomorrow morning. Can you stay with me?

-Of course, if you’d like. I’m not too much help I’m afraid – I said but he looked at me like I said the most ridiculous thing.

-You are all the help I need, Gyombi.

We didn’t really talk, a bit later he turned on the tv and we watched some shit and also had some dinner brought up. He said he was feeling almost human again after eating and we cuddled up on the bed. He absentmindedly intitiated making love which I, very unlike me, wasn’t sure about but went along with anyway as it was obvious he thought that was what he needed. It was strange cos on the surface he was very sweet and attentive but I knew it wasn’t about us and although it ticked all the boxes, I managed to stay out of it and for the first time in our history, I couldn’t enjoy it properly. But he was so lost in his own world that he didn’t really notice. We fell asleep in each other’s arms, just minutes after having sex and woke up hours later when we went for a pee, brushed our teeth and set the alarm, then went back to sleep. In the morning he looked okay, at least almost.

-How are you feeling? – I asked him after morning cuddles.

-Like I was run over by a truck – he said.

-You don’t look it – I said and kissed him – Can I ask you something?

-Yes.

-Why did you want to have sex when you really weren’t there?

-The question is, why did you go along with it? You knew I wasn’t there. You see through me.

-True. It looked like you thought that was what you needed.

-Yes, I thought that. I was looking for distraction, I suppose. Sorry. I’ll make it up to you.

-No need but thanks for your honesty. I know you’re going through shit and we will talk about it on another level as soon as you’re ready. But I don’t think you are just yet. For the time being, just lick your wounds and buy your booze, as it were – I said, quoting him which made him smile.

-Thanks for the support. I might just disappear for a few days, don’t worry about it please. And don’t take it personal.

-Okay. You know where to find me. But don’t disappear for too long.

So he went back, a gorgeous slender figure getting into a cab in his long, black coat that was so stylish on him. He lost some of the spring from his steps but I knew he would be alright. First though he needed to go to the bottom of feeling incredibly sorry for himself and I didn’t think he was finished with that. A Cancer takes martyrdom to a completely different level that us, other star sings have no hope to ever be able to follow, or even fully comprehend. He had to do it, that was how he gained strength to come back again and face the world once more because he experienced being at the bottom and survived it. It gave him confidence that whatever might come, he would still get through it again and again. He needed to suffer in order to know that he could beat suffering. And there is no power in this world that can ever stop a Cancer from getting his daily dose of martyrdom. But I had no idea then how he would get his next dose.

  • Add Your Comment