Mind? The gap – 2. könyv, 11. fejezet – Az ajtó

Scroll down for English!

11.

Az ajtó

A következő két hétben heti két ülést tartottunk és lassan elkezdte a dolgokat egy új nézőpontból szemlélni. Nagyon büszke voltam rá, ami tök hülye kifejezés, mert olyan lenézően hangzik, de ez van a legközelebb ahhoz, amit éreztem, úgyhogy most be kell érnem vele. Megélt néhány különleges pillanatot, amikor belepillantott az igazságba és sikerült azonosulnia az önvalójával, ami nagyon mély benyomást tett rá és még elkötelezettebbé tette. Nem beszéltünk a kapcsolatunkról, hogy merrefelé ment, vagy hol tartottunk épp benne. Ahogy elkezdődött a második hét, felfedeztem magamban némi kényelmetlen érzést azzal kapcsolatban, hogy át akar-e majd jönni a hétvégén, hogy én szeretném-e, hogy jöjjön és hogy felhozom-e vajon a témát, ha ő nem. Féltem attól a gondolattól, hogy meglátogat, mert azt hittem, hogy nem szabad lefeküdnöm vele, de közben meg rettenetesen vágytam rá és az alján mindennek a nagy zavarodottságnak valódi rettegésre bukkantam attól, hogy egyszerűen visszaállítsam a kapcsolatunkat oda, ahol volt.

Továbbra is nagyjából minden nap beszéltünk és kedden rájöttem, hogy muszáj lesz alaposan megfigyelnem ezeket az érzéseket és rendet tenni köztük, így aznap este, lefekvés előtt szemügyre vettem őket és rájöttem, hogy ez az egész nem fekszem le vele marhaság csak egy szánalmas kis kísérlet volt arra, hogy megússzak valami lehetséges fájdalmat. A családomban ugyanis a férfiak állandó csalódás tárgya és elviselhetetlen fájdalom kifogyhatatlan forrása. Kit is akarok átverni? – kérdeztem és rájöttem, hogy egészen őszintén, senkit. Azt hittem, hogy ha képes leszek fenntartani valamiféle távolságot köztünk, akkor majd nem fogok csalódni, ha esetleg azt tapasztalom, hogy még mindig ugyanúgy éli a féltékenységét. Annyira féltem attól, hogy csalódottságot érezzek vele kapcsolatban, hogy próbáltam magammal elhitetni, hogy ha nem vagyunk rendesen együtt, akkor nem fogom érezni. De ez baromság volt. Igen, meglehet, hogy tényleg nem tudja még kontrollálni, ez is egy lehetőség. De a legrosszabb, ami történhet, hogy még egy jelenetet rendez és újra szakítunk. De igazság szerint, annyira vágytam rá, hogy újra érezhessem őt, hogy a gondolatától is könnyes lett a szemem. Nem a szomorúságtól, hanem az örömtől, hogy ez jelen van az életemben. És én megtagadtam saját magamtól ezt a csodálatos dolgot azért, hogy elkerüljek valami drámát, amit az elme kreált és ami talán sosem történik meg, egy olyan stratégiával, amit szintén az elme kreált. Mindeközben valahol mindketten szenvedtünk attól, hogy nem ismerjük el, hogy újra együtt vagyunk és megvonjuk magunktól a testi oldalát. Egész egyszerűen nevetséges. Abban a pillanatban, ahogy megláttam a valódi indítékot az egész mögött, megszűnt fenyegetésnek lenni és arra is ráláttam, hogy az agyam hogy képes még mindig átvágni, ha nem vagyok hajlandó nagyon őszintén belenézni mindenbe. De úgy gondoltam, mindenképpen így kellett lennie és valószínűleg így is van jól, talán mert lehetőséget kapott így arra, hogy megláthassa, hogy ez a kapcsolat többet jelent neki, mint addig hitte. Az ember sosem kezd el addig igazán értékelni valamit, amíg meg nem csapja az elvesztésének a szele.

Ahogy ráláttam, hogy ezek zajlanak bennem, azonnal könnyednek, békésnek és lazának éreztem magam. Így amikor felhozta a témát szerdán, már képes voltam neki igazi, őszinte választ adni.

-Akkor mit csináljunk ezzel a hétvégével kapcsolatban, bébi? – kérdezte

-Átjöhetnék most én hozzád?

-Persze, gyere. Elintézem a jegyedet péntek délutánra. Nagyszerű.

-Köszönöm. Délelőtt is tudok utazni, ami jobb.

-Oké, majd felhívlak, amikor foglalom.

Amikor a reptéren fogadott, visszarepültem a múltunkba, valamikor tavaly nyárra, mielőtt még először együtt lettünk volna, mert ugyanazt az izgalmat és várakozást éreztem és ugyanazt a szerelmet, ami olyan erős volt, hogy alig kaptam levegőt tőle, amikor a közelembe ért és ölelésre tártam a karomat felé. Biztosan érezte a változást bennem, mert önbizalom és enyhe izgalom sugárzott belőle, amitől nagyon szexis lett.

-Éhes vagy? Hova szeretnél menni? – kérdezte, ahogy beszálltunk a kocsiba.

-Haza. Légyszi – mondtam. Rám nézett, én pedig rámosolyogtam, nem magyaráztam semmit, csak a szemem beszélt. Gond nélkül dekódolta az üzenetet.

-Akkor haza – és elkezdett munkáról mesélni, meg arról, ahogyan mögöttes jelentéseket fedezett fel ezzel az új nézőponttal, amik teljesen lenyűgözték. Ahogy beléptünk az ajtón és letette a csomagomat, megöleltem, levettem a kabátját és türelmetlenül elkezdtem bejáratot keresni az inge alá, ahol a kezem hozzáérhetne a finom, puha bőréhez. Végül, mivel nem találtam, egyszerűen kitűrtem és alácsúsztattam a kezeimet, hogy végigsimogassam a hátát. Magához húzott, a kezei közé vette az arcomat és megcsókolt. Nyitva hagyta a szemét, figyelt, aztán megszakította a csókot, de csak hogy elinduljon az emeletre. Leült az ágy szélére, én pedig megálltam előtte; így többé-kevésbé egymagasak voltunk. Hosszasan vetkőztettük egymást, a másik testének minden porcikáját végigcsókolva és lassan valamiféle transzba kerültünk, mert mindketten éreztük, hogy ez nem csak egy sima szeretkezés, hanem több annál. Egymás teljes elfogadása is volt, a félelmeknek, fájdalmaknak és korlátoknak, amiket talán nem készakarattal rejtettünk el a másik elől, de mégis, kicsit szégyelltük őket felfedni. Most mindenét megosztotta, úgy éreztem, hogy semmi nem maradt már benne, amit igyekezett volna biztonságos helyre eldugni és semmi olyasmi, amit más színben szeretett volna feltüntetni. Ott állt előttem, a teljesen meztelenre vetkőztetett lelkével és én is ugyanúgy. Az idő megállt, a tér önmagát emésztette fel, mi pedig csak egy kibogozhatatlan, emberi tökéletlenség-gombolyag voltunk, egy karokból, lábakból és egyéb testrészekből álló összevisszaság, amit félelem, öröm, vágy és remény egészítettek ki és senki nem tudta volna megmondani, hol kezdődött az egyik és hol ért véget a másik. Ahogy megéreztem őt magamban, az olyan volt, mint amikor az ember egy hosszú és fárasztó nap után végre arra ér haza, hogy a szobában tűz ég a kandallóban és édes, vajas sütemény illata tölti be a levegőt. Nem tudtam róla levenni a szemeimet, amik mintha utazók lettek volna egy sivatagban és csak a szomjhalál szélén jutottak volna végre az éltető vízhez; az ő arcának a látványához. Annyira szépnek láttam.

Nagyon sokáig húztuk. Időnként szüneteket tartottunk, amikor csöndesen titkokat és intim részleteket suttogtunk egymásnak, képtelenül arra, hogy ellenálljunk a vágynak, hogy egyre többet és többet osszunk meg a másikkal, amíg végén már nem maradt több megosztani való és már túl gyengék voltunk, hogy tovább húzzuk. Egyetlen fényes, izzadt és reszkető kupacba omlottunk össze, a térdemről lekopott a bőr, a lábaim remegtek, az egész arcom égett a borostája nyomától és annyira boldog voltam, hogy úgy gondoltam, ha egyszer tényleg meg kell halni, ez lenne a legjobb pillanat erre. Egy nagyot sóhajtott, kényelmesen elhelyezkedett a hátán és odahúzott az izzadt mellkasára.

-Gondolom fölösleges mondanom, hogy mennyire szeretlek? – kérdeztem, amikor már tudtam beszélni.

-Én is – suttogta lassan és mosolygott – Akkor visszajöttél? – kérdezte.

-Nagyon is. Legközelebb, próbálj meg ne kidobni  – mondtam és kuncogott.

-Rendben.  Te meg próbálj meg ne komolyan venni, ha megint rohamom van.

-Azt hiszem, ha a rohamod közepén nem vennélek komolyan, attól csak még mérgesebb lennél.

-Igen, ez valószínű. Akkor figyelnem kell rá, nincs mese.

-Csak fedezd fel, láss rá. Tudd, hogy ez még mindig ugyanaz a régi dolog és ne azonosulj az érzéssel. Csak találd meg azt, aki látja.

-Mint most, pár perce. Én voltam az, aki látja és én voltam az is, akit megfigyelnek és…

-És még a figyelem tárgya is te voltál…Őrület, nem?

-Nem tudom felfogni…

-Ne próbáld. De most sajnos vissza kell jönnöd a földre, mert mindjárt éhen halok – mondtam, ő kuncogott és azt mondta, ő is. Elmentünk enni, aztán tartottunk egy ülést este, amihez teljesen más hangulatot akartunk teremteni, mint amiben egyébként voltunk, hogy kihangsúlyozzuk a dolog szakmai minőségét. Ezért úgy döntöttünk, hogy a vendégszobáját fogjuk használni, ahova nem szoktunk bemenni és rendesen felöltöztünk, hogy még jobban eltávolodjunk a meghitt, csak-mi-ketten-otthon érzéstől plusz még egyszerűen a szerepjáték kedvéért is. Nagyon jól sikerült, az ülés is és a szerepjáték is. Utána pedig tovább olvastuk a könyvet, amit csak együtt olvastunk a kedvenc módszerünkkel: ő olvas hangosan, én meg hallgatom, néha szerepet cserélve. Később teáztunk és forró, vajas pirítóst ettünk hozzá és nagyon sokáig beszélgettünk mindenféle korlátok nélkül, lassan belesodródva a késő éjszakába, vagy akár azt is lehetne mondani, hogy a nagyon korai hajnali órákba. Nyitott volt, minden fenntartás nélkül, jelen volt a végtelen szeretetben és én ott voltam vele és tudatában volt az egésznek. Egyáltalán nem voltunk fáradtak, a testünk a takaró alatt összebújva pihent, az elménk szabadságon, így csak a tudat létezett, ami pedig sosem fárad el. Hajnalban, egészen hirtelen aludtunk el és annak ellenére, hogy csak keveset aludtunk, tökéletesen kipihenten ébredtünk, viszonylag korán.

Reggeli közben megkérdezte, nem akarok-e most kivételt tenni és elmenni vele egy kiállításra, amin nagyon nevettem és mondtam, hogy persze.

-Egy fotókiállításról van szó és nagyon szeretném látni. Tetszeni fog, ígérem. Ha mégsem, megbüntethetsz.

-Valószínűleg mindenképpen megbüntetlek. Már csak a puszta élvezetért is.

-Ez egész egyszerűen szimplán kegyetlen. És hogyan?

-Még nem tudom, majd kitalálok valamit. Lehet, hogy köze lesz ahhoz, hogy bizonyos testrészeidre ülök…

-Ó te Jóisten! Ez aztán durva! És még csak nem is egyre! – A kamu felháborodás az arcán annyira vicces volt, hogy nagyon röhögtem, aztán megcsókoltam.

-Az arc is testrésznek minősül? – suttogtam, miközben csókolgattam.

-Hát, mivel része az ember testének, én igent mondanék – mondta, csukott szemmel, még mindig csókolgatva engem.

-Tudod, indulnunk kéne – mondtam, nagy levegőt véve – mert különböző képek vannak a fejemben és ha hagyom őket rendesen kibontakozni, akkor bajban leszel.

-Most meg már fenyegetsz is! Rendben, elmentem fogat mosni és ha meglátlak a fürdőben, sikítok – mondta, belecsókolt a nyakamba és elment.

Így aztán elindultunk, hogy megnézzük ezt a kiállítást, és azt kell, hogy mondjam, valóban magával ragadó volt. Találkoztunk ott néhány ismerősével, akiknek egy magyar, író barátjaként mutatott be, amit én nagyon viccesnek találtam. Ahogy álltam ott, belekarolva, biztosan elég meghittnek tűnhettünk, de tudtam, hogy senkinek fogalma sincs róla, egész pontosan mennyire is meghitt viszonyban vagyunk és úgy éreztem, van ebben valami őrült izgalmas. Mint amikor céges karácsonyi bulin vagy az összes kollégáddal együtt úgy, hogy hónapok óta kefélgetsz az egyikkel, de ő annyira meglepő választás, hogy tudod, senkinek fogalma sincs róla. Aztán elvonulsz a vécébe dugni vele. Amit mi persze nem csináltunk, de nem rajtam múlt.

A kiállítás után azt javasoltam, vegyünk némi elvivős kaját és menjünk ki ebédelni a Battersea Parkba. Imádom azt a parkot, így evés után sokáig sétáltunk még benne. Bánatos idő volt, sötét és felhős, de elég enyhe a sétához és szerettem volna mókusokat etetni a kajamaradékokkal, de azt mondta, utálja őket, mert szerinte azok négylábú, bolyhos farkú galambok, ezért feladtam a tervem.

-És még a bokádat is megharapják, tudod? – mondta nagyon hevesen.

-Oké, akkor ma nem barátkozom mókusokkal – adtam meg magam – Mi a helyzet a kacsákkal, azokat is utálod?

-Nem, de nem etetheted a kacsákat, ki van írva, hogy tilos – mondta és nyilván igaza volt. De rájöttem, hogy ő sosem lesz az, aki majd végtelen állatkerti és szafari látogatásokra jön velem. Nem rajongott úgy az állatokért, mint én. Hát, ez mondjuk nem volt közös pont, de azért akadt elég így is. Szóval csak ott sétálgattunk ebben a csodás parkban, egyfolytában csicseregtünk mindenféléről, amikor egyszer csak felém fordult és azt mondta:

-Menjünk el valahova, ahol nyár van!

-Mi, most? – kérdeztem.

-Hát nem ebben a pillanatban, de hamarosan, a napokban. Itt sötét és ronda az idő, legtöbbször hideg, esős és szeles, nem lenne jó egy kis igazi nyár?

-Dehogynem, fantasztikus lenne. Hova gondolod?

-Valami trópusi helyre, ahol kék az ég, pálmafák vannak, meg meleg óceán, lágy szellő és végtelen napsütés. Szeretnéd?

-Komolyan mondod?

-Igen – megállt, hogy szembe forduljon velem – El akarlak vinni egy elképesztő nyaralásra. És nem, nem azért, hogy megvegyelek, mert már nincs rá szükségem, mindenestől az enyém vagy, Gyömbi – mondta, provokatív hangon.

-Mindenestől a tied vagyok, már abban az esetben, ha elfogadjuk, hogy bárki is birtokolhat egy másik embert.

-A beleegyezésed untig elég volt, nem kell belemennünk a részletekbe! – mosolygott – El tudsz szabadulni?

-Gondolom, el tudok. Mennyi időre?

-Egy hetet, tíz napot tudok én is megoldani, annál többet most nem. De nyilván te sem szeretnél egy hónapot a világ másik felén tölteni a gyerekeid nélkül.

-Nem, hetekre nem tudnék elmenni, de tíz nap megoldhatónak hangzik.

-Hova szeretnél menni? Nézegessünk lehetőségeket ma este?

-Igen, nézzünk! Ez olyan izgalmas, nem? Egy utat megtervezni?

-De, nagyon. Van ötleted, hova?

-Én tudom, mi lenne az én választásom, el sem kell rajta gondolkoznom.

-Igen? Micsoda?

-Seychelle-szigetek. Ott kérte meg az ex-férjem a kezemet és nászútra is oda mentünk. Szó szerint a földi paradicsom. Ha hinnék a mennyországban, pont így képzelném el, ezt úgy értem. Nem csak a természet szépsége, ami tényleg olyan, hogy nem hiszed el, nem photoshop, hanem az emberek, a hangulat és a kaja, Úristen!

-Oké, értem – nevetett – Szenvedélyesen szereted, megvan. De már voltál ott kétszer, nem szeretnél inkább valahova máshova menni? Ami ugyanolyan lenyűgöző, meleg és gyönyörű?

-Boldogan megyek bármilyen meleg és szép helyre, sőt, ha veled vagyok, még melegnek és szépnek sem kell lennie, lehet akár csúnya, hideg és tökéletesen kellemetlen, mindamellett az én választásom Seychelle lenne. De ez a te döntésed.

-Semmi kifogásom ellene, szerintem szuper ötlet, csak azt gondoltam, megnéznél esetleg valami mást is. És nem, nem az én döntésem.

-Hát nekem Seychelle szerelem volt első látásra. És én hűséges típus vagyok, tudod – mondtam és megfogtam a finom, meleg kezét.

Így aznap este elkezdtünk nézegetni repülőjáratokat és szálláshelyeket és a vasárnap egy részében is az utunkat terveztük. Hihetetlenül izgalmas volt és mire vasárnap este hazaindultam, már minden le volt foglalva és meg volt szervezve. Ő azt javasolta, előbb menjek haza és beszéljek anyuval és a bátyámmal, hogy tudnak-e kicsit segíteni a gyerekekkel, de én biztattam, hogy inkább foglaljon le mindent nyugodtan, mert tudtam, hogy az ember úgyis talál megoldást arra, amit igazán akar és szívesebben mondtam el anyunak úgy, hogy már el van döntve és nem úgy, mint egy tervet. A következő csütörtökön indultunk Londonból, ami azt jelentette, hogy nekem szerdán kellett elhagynom Budapestet és nála töltenem az éjszakát, visszafelé pedig a következő hét vasárnapján indultunk, ami hétfői érkezést jelentett Londonba, én pedig vissza haza kedden tudtam menni. Elég hosszú idő volt, gyakorlatilag majdnem két hét és tudtam, hogy igen nagy döntés két kamaszlányt ilyen hosszú időre egyedül hagyni otthon, de azzal is tisztában voltam, hogy ez egy olyan lehetőség, ami egyszer az életben adódik csak, hogy egy ilyen mesebeli utazásra menjek azzal a férfival, akit ennyire szeretek és nem voltam hajlandó lemondani róla.

Anyám enyhén kiborult, de a bátyám azt mondta, ne aggódjak, minden rendben lesz és ő majd segít a csajoknak mindenben, amire szükségük van. A hétfőt azzal töltöttem, hogy átszerveztem a következő két hetemet, áttettem a terápiák időpontjait és próbáltam elintézni előre mindent, hogy az élet a lehető legsimábban tudjon folyni addig is, amíg távol vagyok. A kedd őrült vásárlásból állt, kaja és háztartási cikkek a lányoknak, hogy kitartson nekik nagyjából két hétig, nekem pedig utolsó pillanatban pótolt nyaraláshoz szükséges dolgok. Este bepakoltam a bőröndömet és csendben elájultam. Szerda reggel megfőztem a lányok néhány kedvencét, aztán lezuhanyoztam és elindultam a reptérre.

 

11.

The following two weeks we had two sessions per week and he started looking at things from a different angle. I was very proud of him which is a silly expression, it sounds patronizing but it’s the closest to how I felt so it’ll have to do for now. He had some special moments, when he peeked into the truth and connected with his real self, which had a massive impression on him and made him even more committed. We didn’t talk about our relationship and where it was going or what stage we were at. The second week starting, I discovered some unease about the question if he would want to come over, if I wanted him to, and was I going to bring the subject up if he didn’t. I felt scared at the idea of him visiting me for the weekend as I thought I would have to refuse to sleep with him but at the same time really wanted it and at the bottom of all this confusion I found some dread of simply restoring our relationship.

We still spoke more or less every day and on Tuesday I realized I had to observe these feelings so at night, before going to sleep I took a very sharp look at them and realized that all this not sleeping with him business was just a pretty ridiculous attempt to escape some possible pain. Because in my family men are a never ending subject of disappointment and source of unbearable pain. Who was I kidding? – I asked myself and found that, quite honestly, noone. I thought that if I kept some sort of distance between him and me, I would then not feel disappointed in case I had to find that he was still living the same jealousy. I was so afraid of having to be disappointed in him that I tried to make myself think that if we weren’t properly together I wouldn’t feel it. But it was rubbish. Yes, he might not be be able to control it yet, it was possible. But the worst that could happen is that he made another scene and we would possibly break up again. I actually wanted to feel him so much it brought tears to my eyes, just thinking about it. Not sad tears, happy tears of having that in my life. And here I was, denying myself this wonderful thing in order to escape some drama that might never happen, created by the mind, with a strategy, also created by the mind. And in the meantime we both suffered from not acknowledging being back together and from not sleeping together. This was just hilarious. The moment I saw the real motive behind it all, it stopped being a threat and I also realized how my mind could still trick me sometimes if I refused to scrutinize everything honestly. But I thought it was probably for the best that it happened that way because it gave him an opportunity to recognize that this relationship perhaps meant more to him than he assumed. One never starts to really value anything until one is touched by the possibility of losing it.

The minute I uncovered all this going on inside me, I felt light, peaceful and relaxed. So when he brought the subject up on Wednesday I was ready to give a real, honest answer.

-So what shall we do about this weekend, baby? – he asked

-Actually, can I come to see you this time?

-Oh yes, of course. I’ll sort out your ticket for Friday afternoon. Great.

-Thank you. I can do morning as well. Whatever’s better.

-Okay. I’ll call you when I’m doing it.

When he greeted me at the airport I was brought back to our past, some time in the summer before we first slept together because I felt the same excitement, anticipation and love so strong that it almost took my breath away as I got near him and opened my arms for a cuddle. He must have sensed the change in my energy as he radiated confidence and slight excitement that made him so sexy.

-Are you hungry? Where would you like to go? – he asked as we got in the car.

-Home. Please – I said. He looked at me and I smiled at him, letting my eyes do the talking. He decoded it without a problem.

-Home it is then – and started chatting about work and discovering underlying meanings in things with his new point of view which he found amazing. As soon as we walked through the door and he put my luggage down, I went to cuddle him, took his coat off and hungrily started looking for an entrance on his shirt where my hands could get to his beautifully soft skin. Finally, as I failed to find one, I just untucked it and slid my hands under to feel his back. He pulled me close, took my face in his hands and kissed me. He left his eyes open, watched my reaction then broke the kiss only to start going upstairs. He sat down on the side of the bed and I stood in front of him as like this we were more or less level. We spent ages getting each other undressed, kissing every little bit of the other one’s body, getting into almost some kind of trance as somehow we both felt that this was not simply making love but more. It was also total acceptance of each other, the fears and pains and restraints we might not hide on purpose, but still were kind of ashamed of them in front of the other one. He shared his everything, I felt there was nothing left in him to be safely tucked away and nothing he might want to be seen in a different light. He stood there in front of me with his soul completely naked and so did I. Time stopped, space was swallowed by itself, we were all just one inextricable ball of human imperfection, a mess of arms, legs and other body parts complemented by fear, joy, desire and hope with noone being aware where one began and the other ended. I looked into his eyes and was sucked into his presence and I knew that there was a part of him which would always stay in me as it already became a part of me and I knew he was aware as well. The sensation of having him inside me was like coming home after a long and tiring day to find the fire on and the house smelling of sweet, buttery cake. I couldn’t take my eyes off him, it felt like they were travelers in a desert, finally getting some water after nearly dying of thirst. He was so beautiful.

We made it last ages. We stopped to take breaks when quietly whispered secrets and intimate details, incapable of resisting the urge to keep sharing more and more until there was nothing else to share and we were too weak to delay it any longer. We fell into one shiny, sweaty and trembling heap, my knees raw, my legs shaking, my whole face burning from the traces of his stubble and so happy that I thought if one really had to die at one point, this could be the ideal moment. He took a deep breath, got comfortable on his back and pulled me to him to rest my head on his wet chest.

-It’s needless to say how much I love you, isn’t it? – I asked as soon as I could speak.

-Me too – he whispered slowly and smiled – are you back then? – he asked.

-Very much. Next time, just try not to dump me – I said and he sniggered.

-I will. But can you try not to take me seriously, please? If I ever have a fit again.

-I think if you weren’t taken seriously in the middle of a fit it would get you even more angry.

-Yes, very likely. I will just have to watch it then.

-You just have to uncover it. Know that it’s still the same old thing and not identify with the feeling. But find the one observing it.

-Like just now, a few minutes ago. I was the one observing it but also the one being observed and…

-Yes and you were the subject of the observation as well…Amazing isn’t it?

-I can’t put my head around it…

-Don’t try. But you’ve got to come back to earth now because I’m starving – I said, he sniggered and said he was, too. We went out to eat then had a session in the evening for which we had to create a completely different atmosphere from the one we normally were in, in order to emphasize the professional quality of it. So we decided to use his spare bedroom that we usually didn’t go into and got dressed properly to distance ourselves from the cozy, two-lovers-at-home feeling and also for the sheer fun of role-playing. It went really well, both the session and the role-playing. After that he went on reading the book we only read together with our favourite method of him reading it loud, occasionally me taking over. Later we had tea and buttered toast and talked without any boundaries or restrictions for a very long time, our conversation drifting well into the hours of late night, or one could even say very early morning. He was open without any reservations, existing within the infinite love, being one with it and being aware and I was there with him. We didn’t feel tired at all, our bodies resting cuddled up under the blanket, our minds on holiday, so all that was there was consciousness. Before daybreak we fell asleep quite suddenly and in spite of having very little sleep, were awake reasonably early, perfectly rested.

At breakfast he asked me if I wanted to make an exception and go to an exhibition with him. I found it funny, laughed and said, of course I would.

-It’s a photo exhibition and I really want to go. You’ll love it, I promise. If you don’t, you can punish me.

-I’ll probably punish you anyway. Just for the fun of it.

-That’s just plain cruel. How?

-I don’t know, I’ll figure out something. It might involve sitting on your…different body parts.

-Oh God, that’s harsh! And not only one either! – his mock outraged face expression was so funny it sent me into a fit of laughter then I went to kiss him.

-Does face count as a body part? – I whispered, kissing him.

-Well, it is part of one’s body, so I would say yes…- he said with his eyes closed, whilst kissing.

-You know, we should go – I said, taking a deep breath – cos I have images in my head and if I let them really unfold, you’ll be in trouble.

-And now you’re threatening me! Right, I’m off to brush my teeth. And if I see you in the bathroom, I’ll scream – he said, kissed my neck and went off.

So we had a look at this exhibition, which, I must admit was actually quite fascinating. We met some people there he knew and I was introduced as a Hungarian writer friend which I found very funny. I stood there with my arm hooked through his, we looked pretty intimate but I knew nobody would have guessed just exactly how intimate we were and I thought there was something very exciting about that. Like being at a company Christmas party with all your workmates when you are sleeping with one of them and he’s such a surprising choice that you know, nobody has the foggiest idea about it. Then you go off to the loo to have sex with him. Which we didn’t do, of course but I would have, happily.

After the exhibition I suggested we pick up some food to go and take it to Battersea Park to sit on a bench and have lunch. I loved Battersea Park and after eating, we walked for hours in it. It was pretty miserable, dark and cloudy but it was mild enough for walking and I wanted to feed some squirrels with bits of leftover but he said he hated them as they were pigeons with four legs and a fluffy tail so I surrendered.

-And you know, they bite your ankle! – he said, quite heatedly.

-Okay, no squirrel friend for today – I said, giving up – how about ducks? Do you hate them as well?

-I don’t but you can’t feed the ducks, there are signs forbidding it – he said and of course he was right. But I realized he would never be the one to go on endless zoo and safari visits with me. He didn’t share my passion for animals. Well, maybe not my passion for animals, but we shared quite a lot of other things. We were walking in this beautiful park, endlessly chatting about this and that, when he turned to me suddenly and said:

-Let’s go away, into the summer.

-What, now?

-Well, not this second but the next few days. I mean, it’s dark and unpleasant, cold, rainy and windy most days, wouldn’t it be nice to spend some time in real summer?

-Of course, it would be fantastic. Where?

-Some tropical place with blue skies, palm trees, warm ocean, gentle breeze and endless sunshine. Would you like that?

-Are you serious?

-Yes – he stopped to face me and looked into my eyes – I want to take you on an amazing holiday. And no, not to buy you cos I’ve already got you, you are all mine, Gyombi – he said with a provocative tone.

-I’m all yours, in case we concede that anybody can ever own anybody.

-Your compliance was enough, no need to go into the conditions – he smiled – Can you get away?

-I suppose I can. For how long?

-I could do one week, ten days maybe. Not more than that for the moment but I suppose you wouldn’t like to spend a month on the other side of the world without your kids either.

-No, I couldn’t do weeks, but ten days sounds feasible.

-Where would you like to go? Shall we have a look at some options tonight?

-Yes, let’s do that. It’s so exciting, isn’t it? Planning a trip?

-Oh, absolutely. Have you got an idea?

-I know what my choice would be, I don’t even have to think about it.

-Yes, what is it?

-The Seychelles. That’s where my ex-husband proposed to me and we went there on honeymoon as well. It’s literally heaven on Earth, I think. If I believed in a Heaven that would be how I would imagine it, that’s what I mean. Not only the natural beauty, which is like, you can’t belive it’s not photoshop but also the people and the ambience, and the food, oh my God.

-Okay, I see – he laughed – You’re pretty passionate about it. But you’ve been there twice, wouldn’t you rather go somewhere different? Equally amazing, hot and beautiful.

-I would happily go anywhere hot and nice, and if it’s with you, it doesn’t even have to be hot and nice, it can be ugly, cold and totally unpleasant, however, my choice would be the Seychelles. But it’s your decision.

-I have nothing against it, I think it’s a brilliant idea, I just thought you might want to try somewhere else. And no, it’s not my decision.

-Well, for me Seychelles was love at first sight. And I’m the faithful kind, you know – I said and took his lovely warm hand.

So that evening we started looking at flights and accomodations and spent some of Sunday as well on planning our trip. It was incredibly exciting and by the time I flew back on late Sunday we had everything booked and planned. He suggested I go back home first and talk to my mum and brother if they can help out with the kids but I told him to go ahead and book it because I knew that one could always find a solution to anything one really wanted to and I prefered to tell my mum about it as a done deal and not as a plan. We were to depart the following Thursday from London which meant I had to leave Budapest on Wednesday and spend the night at his and we were flying back the Sunday the following week, arriving in London on Monday, and me back to Budapest on Tuesday. It was pretty long, basically two weeks and I did realize it was quite a decision to leave two teenage girls alone for that long a time but I was also aware that this was a once-in-a-lifetime opportunity to go on a holiday like this with someone I loved as much as him and wasn’t going to miss it.

My mum freaked out slightly but my brother said not to worry, everything would be fine, he would look after the girls and help them with everything they might need. So I spent Monday reorganizing my following two weeks, changing appointments and trying to sort everything out so life would run as smoothly as possible whilst I would be away. Tuesday was frantic shopping, food and household stuff for the girls to last them for two weeks and last minute holiday things for me. In the evening I packed my suitcase and gently passed out. On Wednesday morning I cooked a few dishes for my daughters, then had a shower and was off to the airport.

  • Add Your Comment