Mind? The gap – 2. könyv, 19. fejezet – Egy váratlan fordulat

Scroll down for English!

19.

Egy váratlan fordulat

Végül péntekig maradt, mert a hétvégén dolga volt, aztán visszajött egy héttel később és tíz napot töltött velünk. Végre, illatosan, fényesen és gyönyörűen, megérkezett a tavasz is, magával hozva azt a minden mást elnyomó érzést, ahogyan tökéletesen új, még sohasem látott bimbók készülnek szirmot bontani. Ő pedig elkezdte megosztani az életét London és Budapest között, úgy, hogy visszament mindig, amikor olyan munka volt, amit távolról nem lehetett elvégezni és velem élt, amikor csak tudott. Az együttélés, legalábbis életünk egy részében, komoly kompromisszumokat igényelt, végtelen toleranciát és megértést a másik irányába, de leírhatatlan örömöt, meghittséget és összetartozás-élményt hozott magával cserébe. Eltökélt szándékunk volt, hogy mindenre, ami csak felvetődhet, valódi megoldást találjunk és nagyon sikeresek is voltunk benne. Elkezdtünk például napközben szeretkezni, amikor a lányok iskolában voltak, hogy ne kelljen amiatt aggódnia, hogy mennyire vagyok halk vagy nem és készítettünk egy nagyjábóli fürdőszoba-használati tervet, hogy a minimálisra csökkentsük a várakozást. Én meggyőztem arról, hogy menjünk el biciklizni, csak úgy, cél nélkül, merő élvezetből, ő pedig meggyőzött arról, hogy induljunk végtelennek tűnő sétákra, amiket meg én kezdtem el élvezni, egyszerűen a társasága nyújtotta öröm miatt. Néha főzött valami könnyen elkészíthető kaját és egész jól használható volt a ház körüli teendőkben, de bizonytalan volt benne, hogy hogyan kezelje a lányokat és egyáltalán milyen módon viszonyuljon hozzájuk. Beszéltünk róla egy kicsit, de nem igazán tudtam segíteni, mert neki kellett megtalálni a helyüket saját magán belül. Emma könnyen összebarátkozott vele, szerettek együtt zenélni és imádta, amikor ő segít neki a zongora házijában, Olivia pedig szerette a humorát és imádta, hogy egy pop ikon lakik velünk egy fedél alatt, annyira, hogy még azt is megbocsátotta neki, hogy ilyen öreg azért, amilyen híres cserébe, ő meg sokat mesélt neki Olivia kedvenc sztárjairól. De nem igazán tudott belelazítani ebbe a szerepbe, valószínűleg azért, mert nem talált rá megfelelő szót és nagyon nehéz tudni, hogyan viselkedjen az ember egy olyan szerepben, aminek még a nevét sem tudja. Este időnként eljártunk fantasztikus éttermekbe, amiket ajánlottak nekem és hozzá kellett szoknom, hogy minden egyes kiállítás megnyitóján ott voltunk Budapesten, de eljárt a magyar barátaival is találkozni. Színházba is elég sokat mentünk, amit imádok, de az operánál meghúztam a határt. Azt sohasem szerettem és bár a kedvéért adtam neki még egy esélyt, sajnos nem jött be, fél óra után legszívesebben megszöktem volna és hatalmas önfegyelmet igényelt, hogy ne tegyem. Kicsit csalódott volt, hogy nem sikerült megtérítenie, de megmondtam neki, hogy nem kaphat meg mindent. Lassan közeledtünk az első évfordulónkhoz, amit a július másodikán történt első csóktól számítottunk. Május elején egy hetet töltött Londonban, pénteken jött vissza, nagyon furcsa hangulatban. Egyrészről úgy tűnt, mintha egy óriási kő nyomná a vállát, másrészről őrülten izgatott volt. Ölelés közben megkérdeztem, mi történt.

-Visszajött hozzám. Végre tényleg kirakta az exét és most újra szeretné kezdeni velem. Lefeküdtünk, sőt, valójában az utolsó néhány napot teljes egészében együtt töltöttük.

-Ó, a trópusi madarad! De jó neked, Gyönyörű!

-Jaj Gyömbi, ne mondd ezt! – a szeme szomorú volt, de az energiája nem. Izgatott volt, egy álom valóra válásáról mesélt.

-Ne mondd, hogy nem ez volt az egyik első dolog, ami eszedbe jutott – mondtam.

-A legelső – mondta nagyon halkan és rám nézett. Könnyek gyűltek a gyönyörű szemébe.

-Nem, nem. Ezt nem csinálhatod velem. Jó érzéssel és könnyű szívvel akarlak elengedni, nem baszhatod el azzal, hogy sírni kezdesz itt nekem – mondtam.

-De én nem akarom, hogy elengedj. Megpróbálhatnánk így? Ez volt az eredeti terv, azt mondtad, nem zavar. Megkérdeztem, ő sem bánja.

-Ó édes! Megpróbálhatjuk, persze. De most már nem hiszem, hogy működni fog. Akkor sikerült volna, mert más volt az egész, mi is mások voltunk, máshol tartottunk magunkban is és a kapcsolatunkban is. De most már Nyaralás Után korszak van, érted.

-Akkor is szeretném megpróbálni. Nem akarok továbbrepülni. Most még nem – mondta és két könnycsepp gördült le a gyönyörű, szomorú arcán.

Megöleltem és megcsókoltam a szemeit, miközben az én könnyeim összekeveredtek az övével, az érzéseim az ő érzéseivel. Úgy döntöttem, hogy beleengedem magam egy percre, ahelyett, hogy arra figyelnék, aki megfigyeli az egészet, csak hagytam a könnyeimet ömleni, hogy vele lehessek ebben a fájdalomban, amikor az ember valami különlegeset veszít el a legnagyobb vágy teljesülése érdekében. Mert tudta, hogy elveszíti, tudta, hogy nem lehet mind a kettő az övé, nem ezen a szinten. Nem azért, mert mi nem engedjük neki, az ok ő maga volt, ő nem lesz képes ezt így csinálni; ez a fajta elkötelezettség nem osztható. De pillanatnyilag el akarta hinni, hogy menni fog és azt várta tőlem, hogy megnyugtassam, hogy fogjuk tudni működtetni, de én nem voltam hajlandó neki hazudni, még vigasztalásból sem. Csak egyszerűen ott akartam lenni vele, ahol ő is volt, függetlenül attól, hogy ez a megfelelő hely-e, hogy osztozzak a kétségbeesésében. Egyszer valamikor majd meg fogom értetni vele, hogy sohasem fogja elveszíteni azt, ami a kettőnké lett, a kapcsolatunk esszenciáját, a többi pedig már nem fog számítani, mert azt mind megkapja majd tőle, de ez még nem az a pillanat volt. Most ezt akarta átélni és ismerve őt, tökéletesen értettem, hogy miért. Egyértelmű volt. Nagyon sokáig öleltük egymást, a könnyeink már rég felszáradtak, a lélegzetünk összehangolódott, kezünkkel időnként végigsimítottunk a másikon. Nem mertem megszólalni. Lehunytam a szemem és csak arra koncentráltam, milyen érzés őt megérinteni, a tenyerem sejtjei próbáltak feltöltekezni azzal az élménnyel, ahogy magukon tapasztalják az ő finom, puha bőrét. Mindig tudtam, hogy ez a perc majd eljön egyszer és valahol készültem is rá, bár az ember sohasem tud igazán felkészülni arra, hogy elkezdje letölteni a felmondási idejét élete legnagyobb szerelmével.

De azt is megértettem, milyen elképesztő üzenetet hordozott magában az, hogy a közös utunk végére értünk. Beteljesítettük, amiért elindultunk rajta. Azt jelentette, hogy már nem tudtuk egymást tanítani, mert már mindent megtanultunk a szeretetről a másiktól. Együtt kezdtük meg ezt a hihetetlen spirituális utazást, megbirkóztunk a legnehezebb kérdésekkel, amiket csak egy párkapcsolat feltehet és megérkeztünk oda, ahol szembesültünk vele, hogy a szerelem, minden elvárás nélkül, igenis létezik. Fel kellett adnunk ehhez az összes ellenállást és feltételt, az összes szemrehányást és korlátozást. Teljesen el kellett engednünk mindenféle elképzelést, ami a fejünkben létezett arról, hogyan is kéne ennek működnie, hogy mit is vártunk tőle és hogy a másiknak hogyan kéne viselkednie. Magunkban kellett megérkeznünk ahhoz a következtetéshez, hogy tök mindegy, mi a francot is akarunk mi, az mind semmi ahhoz az elképzelhetetlen szépséghez képest, ahogyan ez a kapcsolat magától alakul, pontosan úgy, ahogyan a legjobb. Abban a pillanatban, ahogy képes lett mindent feladni és ideköltözni hozzánk, egy kész családhoz egy picike lakásba, ahogy vállalta, hogy biciklizik velem mindenhova, ahogy hajlandó lett elfogadni az irányításomat bizonyos dolgokban, fejet hajtott a végtelen ereje előtt és teljesen magába fogadta az igazi szeretetet. És abban a pillanatban, ahogy én is feladtam azokat a korlátokat, amiket nem szerettem volna, hogy átlépjen, mert tudtam, hogy csak átmeneti látogató az életemben és el tudtam fogadni mindent, amit ő adni tud, a saját módján és képes lettem alázattal elfogadni azt, hogy igazából valaki másra vágyik, valami másra, amit én nem tudok neki megadni, én is fejet hajtottam a feltétel nélküli szeretet előtt. És ezzel a kör bezárult, mert végül is, ő továbbra is meleg volt. Én pedig még mindig, nagyon is nő voltam.

Végre tovább repülhetett a trópusimadár párjával, mert megszabadult a kényszertől, hogy mindent kontrollálni akarjon, én pedig már lehettem akár az egyetlen is valaki életében, ha úgy akartam. De egész biztosan tudtam, hogy soha nem fogok senkit úgy szeretni, mint őt, mert annyival többről szólt ez az egész, mint csak őróla. Azzal, hogy elfogadtam mindent, amit ez a kapcsolat megkívánt tőlem, egyben magamhoz öleltem mindenféle emberi tökéletlenséget is mindenkiben, magamat is beleértve. Rajta keresztül voltam képes magamra nézni, az ő tükrében láttam meg a saját problémáimat és a szeretet, amit iránta éreztem, segített hozzá ahhoz, hogy ugyanezt a szeretetet tudjam áramoltatni minden irányba; valójában az élet felé.

Nagyon szerelmesen és gyengéden szeretkeztünk aznap éjjel, mindketten tökéletesen tudatában annak, hogy már csak néhány ilyen alkalom maradt számunkra. Mélyen az agyamba zártam a teste lenyomatát, tudatosan figyelve azokra az apró kis részletekre, amiket annyira szerettem benne, hogy majd mindig képes legyek visszaidézni. Másnap úgy viselkedett, mintha semmi különös nem történt volna és reggel a születésnapomról kezdett beszélni, ami a rákövetkező héten volt.

– A szülinapi ajándékodon gondolkodtam és igazából, annyira egyértelmű, hogy nem is értem, miért kellett akár egy percet is gondolkodnom rajta – mondta – Csak az a gond, hogy különböző okok miatt, ezt én nem választhatom ki helyetted, így aztán nem lesz meglepetés.

-Felcsigáztál – mondtam, belementem a játékba, hogy csináljunk úgy, mintha mi sem történt volna.

-Veszek neked egy autót.

-Úristen. Jaj ne. Úgy értem, ez nagyon cuki tőled és tényleg hálás vagyok, de ez azt jelentené, hogy nekem vezetnem kell. És én még nem jutottam túl a szarrá vagyok ijedve fázison, szóval…

-És pontosan ezért jutott ez eszembe. Ahhoz, hogy túljuss a szarrá vagyok ijedve fázison, gyakorolnod kell. Ez az egyetlen titok.

-Igen, tudom…

-Ez csak félelem. Meséljek neked arról, hogyan legyél tudatosan jelen, hogy megszabadulj a félelmedtől?

-Hahaha. Azt hiszem, van bennem egy előítélet azzal kapcsolatban, hogy elég idős vagyok már ahhoz, hogy könnyedén belejöjjek. Szerintem a fiatalok azonnal rákapnak az ízére, de így negyven után? Akár évek is kellhetnek, hogy tényleg megszokjam.

-Azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogy ha te most öregnek érzed magad, én szó szerint őskori voltam, amikor vezetni kezdtem. De ha minden nap gyakorolsz, pár hónap alatt már tök jól fog menni. És ami igazán segíteni fog, ha elmegyünk és veszünk neked egy szép autót, vadonatújat, friss, tiszta szagút. Annyira fog tetszeni, hogy úgy még könnyebb lesz élvezni az egészet. Még az ütött-kopott biciklidhez is kötődsz érzelmileg, akkor képzeld el álmaid autóját!

-Micsoda? Azt sosem lennék képes vezetni! Komolyan, lebénítana a félelem. Nulla gyakorlattal és nulla önbizalommal vezessek egy gyönyörű, vadonatúj autót? Láttál már engem valaha, amikor parkolni próbálok???

-Nem, de lenne rajta biztosítás – nevetett – Nem kéne aggódnod.

-Akkor is, biztosítás ide vagy oda, az ember nem akar összetörni valami újat és szépet. Az egyetlen dolog, amiről el tudom esetleg képzelni, hogy merném vezetni, az valami cuki kis használt autó, ami még jó állapotban van, de mégis sokkal kevesebb nyomást tesz rám.

-Nem veszek neked használt autót a 45. szülinapodra! Vagy akármelyikre, ha már itt tartunk.

-Hát, tudod, hogy mit csinálnék egy újjal? Aludnék benne. De nem vezetném.

-Gyömbi, rettenetes vagy.

-Tudom. És sajnálom – csalódottnak tűnt én pedig elkezdtem rosszul érezni magam. Épp vettem egy mély levegőt, hogy megnézzem ezt a vágyamat, vajon tényleg a legjobb okból hoztam-e ezt a döntést, amikor hirtelen felderült a szép arca.

-Tudom már, mit csinálunk!

-Oké, mit? – kérdeztem.

-Most veszünk neked egy aranyos kis használt autót, amin gyakorolhatsz és kapsz egy utalványt, vagy valamit egy gyönyörű, új kocsira. Így amikor majd felkészültnek érzed magad arra, hogy szintet lépj, mert már megvan hozzá az önbizalmad, megkapod álmaid autóját, ezt pedig eladod vagy odaadod a bátyádnak. Ez így hogy hangzik?

-Fantasztikus. Tudtam, hogy kitalálsz valamit – felkeltem és odaültem az ölébe, odabújtam a csodás illatú nyakához.

-Tudod, szerintem minden valószínűség szerint te vagy az egyetlen ember, aki inkább egy használt autót kér, amikor újat akarnak neki venni – mondta, miközben a hajamat simogatta.

-Köszönöm, hogy nem erőszakoskodtál – mondtam és megcsókoltam.

Még aznap elkezdtük az autóvadászatot és nagyon komolyan vettük, jó pár napot töltöttünk nézelődéssel. Végül egy cuki, szürke kis automata Yaris mellett döntöttem, ami nagyjából szerelem volt első látásra, mivel valahogy kevésbé félelmetesnek tűnt az összes többi kocsinál. De aztán haza kellett vezetnem, ami combos akaraterőt vett igénybe. Szerencsére el tudtam menni vécére, hogy pár percet egyedül lehessek, amikor is megfigyeltem a félelmemet és ott tudtam hagyni, így amikor beszálltam, végül is minden gond nélkül hazavittem új kis barátomat. Be kell vallanom, hogy úgy éreztem, tökéletesen egymásra találtunk és bár pillanatnyilag még nagyon stresszesnek éreztem a vezetést, simán el tudtam képzelni, hogy a viszonylag közeli jövőben talán még élvezni is fogom. Ő meg annyira édes volt egész úton hazáig, még azt is kibírta, hogy egyetlen szót se szóljon, mert szerintem rájött, hogy túl sok lenne nekem, ha a vezetés mellett még őrá is figyelnem kellene. Amikor megérkeztünk és kiszálltunk, nagyjából száz évvel idősebbnek éreztem magam, de nagyon büszke is voltam, mert egész jól ment. Odamentem megölelni, ő pedig jól megszorongatott.

-Nahát, ügyes voltál! Pillanatok alatt bele fogsz jönni.

-Olyan nagyon köszönöm. A kocsit is és azt is, hogy hittél bennem és nem engedted, hogy szabotáljam az egészet. Köszönöm, Gyönyörű. Csodás vagy.

-Szívesen. Valójában, igazad volt. Most, hogy láttam, mennyire ideges voltál, megértem a döntésedet. Talán tényleg jobb, ha egy használt autóval gyakorolsz, ha ennyire stresszesnek érzed, csak hogy a saját életed könnyebb legyen.

-Biztos vagyok benne, hogy egy újat nem tudtam volna hazahozni – tudtam, hogy igazam van, de boldoggá tett, hogy ő is hajlandó volt látni és elfogadni.

 

19.

He stayed until Friday at the end because he was busy over the weekend, then came back a week later and stayed ten days. Spring arrived finally, all fragrant, bright and beautiful, bringing an overwhelming sense of completely new buds blossoming. He started dividing his life between London and Budapest, going back whenever there was work which couldn’t have been done remotely and staying with me whenever he could. Living together, at least some of our time, required massive compromises, endless tolerance and understanding towards each other but also brought indescribable joy, intimacy and sense of belonging. We were determined to find a solution to everything that might come up and were doing a really good job. We took up having sex during the day when the girls were at school so he didn’t have to worry about me not being quiet enough and made a rough bathroom-time plan as well to minimize waiting. I convinced him to go out riding our bikes, aimlessly, just for the fun of it and he convinced me to go on endless walks which I started enjoying just because of the pure pleasure of being in his company. He cooked sometimes some simple stuff and was actually pretty handy around the house but wasn’t sure how to treat the girls, or in fact, what attitude he should have towards them. We talked about it a little but I couldn’t really help because he had to find their place within himself. Emma bonded with him very easily, they liked playing music together and she loved it when he helped her with her piano housework, Olivia found him funny and loved the fact that we had a pop icon under our roof, she could even forgive how old he was, because he was very famous and he talked to her about the occasions when he met Olivia’s favourite stars. But he couldn’t quite relax into this role, possibly because he didn’t even find a word for it and it’s very difficult to know how to act in a role you can’t even name. We sometimes went out in the evening to fantastic restaurants I heard about and I had to get used to going to every single exhibition opening in Budapest but he also went out to see his Hungarian friends occasionally. We went to the theater as well which I always loved but I drew a line at the Opera. I never liked it and gave it another try for him but wanted to escape after half an hour and it took serious willpower not to. He was a bit disappointed in not being able to turn me a fan, but I told him he couldn’t have everything. We were slowly coming onto our first anniversary which we calculated from our first kiss on 2nd July. At the beginning of May he spent a week in London and was due back on a Friday when he arrived in a very strange mood, on one hand there seemed to be a heavy rock on his shoulders, but on the other hand he was buzzing. I cuddled him and asked what happened.

-He’s back. He has finally really finished with the ex and now he wants to start seeing me again. We slept together, in fact, we spent the last few days together – he said.

-Oh, your tropicbird! Good for you, Gorgeous.

-Oh Gyombi, don’t say that! – his eyes were sad but his energy was different. It was excited, it talked about a dream coming true.

-Don’t tell me it wasn’t one of the first things that came to your mind – I said.

-The very first one – he said really quietly and looked at me. There were tears in his beautiful eyes.

-Oh no, you can’t do this to me. I want to let you go with a good feeling and a light heart. You can’t just start crying and fuck up everything – I said.

-I don’t want you to let me go. Can we try it like this, please? It was the original idea anyway, you said you didn’t mind. He’s okay with it, I asked.

-Oh baby. We can, of course. But now I don’t think it will work. Back then it would have because it was different, we were different, we were somewhere else in us and also in our relationship. But now it’s After Holiday era, you see.

-I would still like to try. I don’t feel like flying on. Not just yet, anyway – he said and the tears rolled down his gorgeous, sad face.

I held him, kissed his eyes while my tears got mixed with his, my feelings mixed with his. I decided to let myself into it for a minute, without the knowledge of being the one observing it, just let my tears flow and be there with him in this pain of losing something quite unusual to the greatest desire. Because he knew he was gonna lose it, he knew he couldn’t have them both, not on this level.  Not because of us stopping him doing it, the reason was him, he wouldn’t be able to do it like this, dividing this kind of commitment was just not doable. But for the time being he just wanted to believe he could do it, and he was expecting me to tell him we would make it work but I wasn’t going to lie to him, not even to comfort him.  I just wanted to be where he was, regardless of it being the right place or not, to share his despair. At some point I was gonna make him understand that he would never lose us, not the essence of me and our relationship and he wouldn’t care about the rest cos he would have it all from him but this wasn’t the moment, he just wanted to live through this and knowing him, I understood why. It all made perfect sense. We held each other tight for a very long time, our tears long since dried up, our breathing synchronizing, our hands at times caressing the other one. I didn’t dare to speak. I closed my eyes and concentrated on the touch of him, the cells on my palms trying to stock up on the sensation of his soft skin on them. I knew this moment would come and I was kind of prepared for it, though one can never really prepare for starting the period of notice with the greatest love of one’s life.

But I also understood that there was an incredible message in us having come to an end. We have finished the journey. It meant that we could no longer teach one another as there was nothing to learn about love for us anymore from the other one. We went on this amazing spiritual journey together, tackled the most difficult issues any love affair can bring up and arrived at a point where we discovered love without any expectations does, actually exist. We had to give up all the resistance and all the conditions, all the blame and all the restrictions. We had to completely let go of any image we had in our heads about how something should work, what we expected and how the other one should react. We had to come to the conclusion within ourselves that no matter what the hell we might want, it was all nothing to the astonishing beauty of this love developing on its own accord, exactly the way it was meant to go. The moment he was ready to give it all up and move in with us, a proper family in a small flat, for some part of his life, to cycle everywhere with me, to accept my guidance about certain things, he bowed his head before the power of the infinite and embraced love fully. The moment I could give up all barriers I might not have wanted him to overstep because I knew he was only a temporary visitor in my life and accepted all he was ready to give, his own, personal way and managed to humbly receive the fact that he wanted somebody else, something else I could never give him, I also bowed my head before unconditional love. And with that the circle closed because, after all, he was still gay. And I was very much still a woman.

He could finally fly on with his tropicbird mate because he was free from the urge to control and I could, if I wanted to, become the only one in somebody’s life. But I knew for a fact, that I would never, ever love anyone the way I loved him because it was about so much more than just him. With accepting everything this relationship required me to accept, I also embraced all human imperfection in everybody, including myself. I could look at myself through him, I recognized my own issues in his mirror and the love I felt for him helped me feel love towards everything, life in general.

We made love that night very gently and lovingly, both being aware there were only a few of these occasions left for us. I locked the impression of his body deep in my brain, consciously paying attention to all the tiny details I loved about it in order to always being able to recall it. The next day he acted like nothing happened and in the morning started talking about my birthday which was the following week.

-I was thinking about what to get you and actually, it’s so obvious I can’t believe I had to think about it. – he said – But the problem is, for several reasons, it’s not something I can choose instead of you, so I’m afraid it won’t be a surprise.

-I’m intrigued now – I said, playing along and pretending nothing happened.

-I’m gonna get you a car.

-Oh God. Oh no. I mean, that’s very sweet of you and I really appreciate it but that means I would have to drive. And I’ve never gotten over the scared to shit phase, so…

-And that’s exactly why I thought about it. In order to get over the scared to shit phase, you need to practice. It’s the only secret.

-I know, I know…

-It’s only fear. Shall I talk to you about being consciously present to get rid of your fear?

-Hahaha. I think I have this preconception that I’m so old now to get used to it. I mean young people take to it like duck to water but after forty? I might need years to get really going.

-I think we can agree that if you think you are old now, I was literally ancient when I started driving. But if you do it every day in a few months you’ll be fine. And what will really help is if we go and get you a very nice car, brand new, all smelling fresh and lovely. You’ll like it so much, that it will help you enjoy it. You are emotionally attached to your battered bicycle, so imagine the car of your dreams.

-What? I wouldn’t be able to drive it! Honestly, I would be paralyzed by fear. With zero practice and zero confidence, me driving a beautiful, brand new car? Have you ever seen me trying to park??

-No, but you would have insurance on it – he laughed – So you would’t need to worry.

-Still, even with insurance, you don’t want to ruin something new and lovely. The only thing I can imagine driving is a cute little second hand car, still in good condition but with a lot less pressure on me.

-I’m not getting you a second hand car for your 45th birthday! Or any birthday, in fact.

-Well, do you know what I would do with a new one? Sleep in it. But I wouldn’t drive it.

-Gyombi, you’re horrible.

-I know. And I’m sorry – he looked disappointed and I started feeling bad. I just took a deep breath to observe this desire of  mine to make sure it is for the right reason when suddenly his gorgeous face lit up.

-Oh I know what to do!

-Okay, what is it? – I asked.

-We’ll go and get you a nice little second hand car that you can practice on and you get a voucher or something for a really beautiful, new one. So when you feel ready to upgrade because you have some more confidence, we’ll get you the car of your dreams and you can sell this one or give to your brother. How is that?

-Fantastic. I knew you would have a solution – I got up to cuddle him and sit on his lap. I snuggled up to his wonderful smelling neck.

-You know, I think you are possibly the only person in the world asking for a second hand car instead of a new one – he said, stroking my hair.

-Thank you for not forcing me – I said and kissed him.

We started car hunting later that day and we took it quite seriously, spent a good few days looking. Finally I decided to have a really cute, grey automatic Yaris which was kind of love at first sight as it somehow looked to me a lot less intimidating than most cars. I had to drive it home though, which required serious willpower but I went to the loo to have a few minutes for myself and managed to observe the fear and just let it go so after that I got in and actually drove home without a problem. I must admit I felt like we were kind of a match made in heaven and though for the time being I found driving incredibly stressful, I could easily imagine quite enjoying it in the foreseeable future. He was very sweet all the way home and managed to stay quiet as I thought he realized I would find listening to him on top of driving just too much. When we got out, I felt a hundred years older but was very proud as well cos I was pretty good.  I went to cuddle him and he held me really tight.

-Oh baby, well done! You’ll be fine in no time at all.

-Thank you so much. For the car and for believing in me and not letting me give up. Thank you, Gorgeous. You’re amazing.

-You’re welcome. Actually, I have to give it to you. Seeing how nervous you were I understand your decision. Perhaps it’s for the best to practice on a second hand car if you find it so stressful, just to make your own life easier.

-I’m quite sure I wouldn’t have been able to do it otherwise – I knew I was right and was glad he realized it as well.

  • Add Your Comment