Mind? The gap – 2. könyv, 20. fejezet – Egyirányú utca

Scroll down for English!

20.

Egyirányú utca

Kétszer is megünnepeltük a születésnapomat, egyszer a lányokkal, amikor anyu és Csabi is átjöttek és ő főzött nekünk, egyszer pedig csak kettesben a kedvenc éttermünkben. A szülinapom volt az első alkalom, hogy anyu találkozott vele és ő olyan elbűvölő volt, hogy úgy éreztem, anyu is sikeresen beleszeretett. De valami elkezdett változni és ezt igencsak kiborítónak találtam. Szokatlanul bújós volt, többet ölelgetett, mint általában, de éreztem, hogy nem akar velem lefeküdni, úgyhogy hagytam és nem kezdeményeztem egy pár napig, de amikor túljutottunk a tűréshatáromon, elhatároztam, hogy előveszem a dolgot. Épp a szülinapomra esett ez a nap, amiben nyilván közrejátszott az is, hogy viszonylag nagyobb mennyiségű bort ittam meg, így könnyebben futottam neki egy ilyen kérdésnek. A szobámban voltunk, miután elmentek a vendégek, ültem az ölében és csókolóztunk és hirtelen olyan nagyon vágytam rá, hogy erőteljes fizikai fájdalom jelent meg bennem. Hihetetlenül imádnivaló volt, de semmiféle szexuális energia nem volt ott.

-Nagyon nincs kedved, igaz? – kérdeztem. Zavarba jött.

-Hát, hosszú volt a nap és…

-Jaj ne. Csak ezt ne. Legyél őszinte, kérlek – könyörögtem, ő pedig egy nagyot nyelt, mielőtt válaszolt volna.

-Nem, nagyon nem. Sajnálom – látványosan zavarban volt, de tartotta a szemkontaktust.

-Vajon valószínűleg átmeneti lehet a dolog, vagy inkább tartósnak gondolod?

-Gyömbi… – kezdte és úgy tűnt, kicsit szívesebben döfne forró tűket a szemébe, minthogy folytassa ezt a beszélgetést.

-Tudom. Tudom, hogy kellemetlen és nem akarsz róla beszélni, de muszáj. Nekem válaszok kellenek.

-Lehetséges, hogy csak átmeneti… – mondta, de a hangsúly azt sugalmazta, hogy nagyon nem valószínű.

-De nem hiszed – fejeztem be a mondatát.

-Én…Nem, nem hiszem – mondta – Nem azt mondom, hogy sosem akarok majd. Úgy értem, lehet, hogy majd újra lesz kedvem. De kevésbé érzem valószínűnek.

-Francba, szar az időzítés. Nagyon kanos vagyok -mondtam.

-Hogy őszinte legyek, nem nagyon hallom, ahogyan azt mondod: “Á, tök jó időzítés, most úgyis annyira hidegen hagy a szex”, te igen? – lágyan kuncogott – de nem akarom elbagatellizálni, ne haragudj.

-Elég kegyetlen vagy, nem gondolod? Legalább ne lennél ilyen finom – kicsit részeg voltam és nagyon szerelmes – Most mit csináljak?

-Hát, ha van kedved…elintézni magadnak, én szívesen leszek közönség – mondta és azt a szemtelen pillantását dobta be, amitől annyira beindulok mindig.

-De használhatom a te kezedet?

-Hát az már majdnem olyan, mintha én csinálnám, nem?

-Tudod, általában az szokott lenni a lényeg – nevettem – megőrülök a kezedért, fantasztikus.

-Igen, tudom, hogy szereted. Rendben, legyen.

Hát így lett. Nagyon furcsa élmény volt. Egy részem csak figyelt és arra gondolt, egy másik helyzetben brutálisan izgató lett volna ez az egész. Más körülmények között, csak úgy szórakozásból, vagy szerepjáték részeként, vagy bármi más; nem pedig pótlékként valami olyan helyett, amit már nem kaphatok meg. De így inkább szomorú volt. Abban a pillanatban elég kanos és részeg voltam ahhoz, hogy csak elvegyem, ami kell, de utána mocskosnak éreztem magam, majdnem mintha megerőszakoltam volna. Ezt nem csinálhatom – gondoltam és eldöntöttem, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy hagyok bármi ilyesmit megtörténni.

Két nappal a szülinapom után visszament Londonba és nem tudta, mikor jön újra. Másnap felhívott és elmondta, hogy most elutaznak egy hétre, így majd akkor fog jelentkezni, amikor visszajöttek. A hangja boldog volt, izgatott, sugárzó és nagyon szerelmes. Nagyon örültem a boldogságának, mert tudtam, hogy megkapta, amire vágyott, de azzal is tisztában voltam, hogy ez már az utolsó fejezet utolsó része, mielőtt el kell őt engednem. Tényleg hívott is, amikor visszaérkeztek és órákig beszélgettünk, kitárgyaltuk a nyaralásukat, hogy miket csináltak és elég intim részletekről is szó esett. Mivel épp elég sok dolga is volt, azt mondta, nem tudja, mikor fog tudni újra jönni. Azokat a heteket, amiket akkor nélküle töltöttem, dugig pakoltam tennivalókkal: rengeteget dolgoztam és sokkal többet jártam el barátokkal is, mint általában szoktam. Napjában ezerszer kaptam rajta magam azon, hogy már megint a múltban élek, felidézek emlékeket vele és azt kívánom, bárcsak itt lenne újra. Szomorú voltam és mindent megpróbáltam, hogy ne legyek, mert azt gondoltam, hogy ha tökéletesen megérteném és elfogadnám őt pontosan annak, ami, az igazi szükségleteivel és vágyaival együtt, akkor nem lenne szabad rosszul éreznem magam és az, hogy ebben a nyomorúságos állapotban vagyok, valahogy bizonyíték arra, hogy mégsem úgy szeretem őt, ahogyan hittem. Aztán rájöttem, hogy ez már megint csak az elmém elvárása. Szabad volt szomorúnak lennem, hiszen gyászoltam. A temetés ugyan még előttünk állt, de már láttam az elhunytat és tudtam, hogy sohasem fog visszatérni és az ezzel szembesülés elkerülhetetlenül fájdalmas volt. Így inkább abbahagytam az ellenállást és átadtam magam a búcsúzásnak tőle, tudva azt, hogy a szeretet tényleg határtalan, ezért mindig is azt fogom élni vele kapcsolatban, akkor is, ha már nincs az életemben.

Ezekben a hetekben mindenhova kocsival mentem és elkezdtem beleszeretni a kis autómba, így, mire újra jött és kimentem érte a reptérre, már képes voltam végigbeszélgetni vele az utat hazafelé, mert már megvolt az a gyakorlatom, hogy meg tudjam osztani a figyelmemet közte és az út között. Amikor láttam őt a kijárat felé közelíteni az érkezési oldalon ilyen hosszú idő után újra, egészen erőteljes élmény volt és hirtelen könnyek szöktek a szemembe. Gyorsan megöleltem, hogy elrejtsem az arcomat és beszippantsam azt a fantasztikus illatát, ami most kicsit más volt, de így is visszahozta az emlékeket. Ellenállhatatlan energia lengte körül: boldog, izgatott, magabiztos és szeretetteljes. Nagyon vágytam rá. Sokáig ölelve tartott, megcsókolta a nyakamat és a fülembe súgta, hogy “olyan jó újra látni”. Gyorsan letöröltem a könnyeimet még ölelés közben. A hazafelé vezető úton teljesen ledöbbent, hogy milyen jó kis gyakorlatot szereztem vezetésben az elmúlt három hét alatt.

-Tudtam, hogy gyorsan belejössz majd, de azért még engem is megleptél. Akkor, most már elég magabiztosnak érzed magad, hogy elkezdjük keresni álmaid autóját? Számításba véve azt is, hogy ha meg kell rendelni, akár több hét is lehet, mire megérkezik.

-Igen, sokat gondolkodtam rajta és nem fog tetszeni a választásom, attól félek.

-Ó, ennyire vad? Jelzálogot kell majd felvennem a házamra? – mosolygott.

-Nem. Nem kérek új kocsit. Nagyon köszönöm, hogy felajánlottad, tényleg értékelem, de nem akarok másikat. Őt szeretném megtartani. Megszerettem.

-Hát ez meglepetés. Már nevet is adtál neki? – kérdezte.

-Nem, még nem találtam meg az igazit – mondtam.

-De nem ebben egyeztünk meg.

-Tudom. És be kell vallanom, hogy egy vadonatúj autó gondolata, amint magabiztosan vezetek, először nagyon kecsegtető volt, de aztán valami megváltozott bennem efelé a magabiztosság felé vezető út alatt. Elkezdtem kötődni ehhez a kocsihoz. Hetek óta türelmesen és szeretettel fogadja el a bénázásomat, megértő és bátorító volt velem és szerintem nagyon szép is. Őt akarom. Lehet, hogy használt és öregebb, mint ami ideális lenne, de szeretem őt.

-Miért van olyan érzésem, hogy valójában nem az autódról beszélsz?

-Pedig de. Bár tény, hogy ez az autó valahogy jobban képvisel téged, mint egy új tudna. Nem tudom megmagyarázni, miért, mivel magam sem értem, de így érzem. Őt szeretném megtartani.

Mélyet lélegzett és lágyan felnevetett.

-Igazi kihívás téged megérteni, de rendben. Legyen így, ha ezt szeretnéd – mondta.

Megérkeztünk a lakásba, ami teljesen üres volt, mivel tudtam, hogy csak egy hétvégét marad, így elküldtem a lányokat a legjobb barátnőikhez erre a két napra. Feltettem vizet a teának, ő pedig elment lezuhanyozni, mert elég meleg volt és azt mondta, izzadt. Mikor visszajött, leültünk a konyhában a teánkkal és akkor rájöttem, hogy kellemetlenül érzem magam. Furcsa volt és egy kicsit ijesztő, mert ilyet még sosem éreztem a társaságában. Ahogy elkezdtem megfigyelni az érzést, rájöttem az okára. Rettenetesen vágytam rá, de nem tudtam, hogy merjek-e, hogy szabad-e nekem most testi kapcsolatot kezdeményeznem. Visszaemlékeztem arra, amikor még a legelején voltunk a kapcsolatunknak és pont ugyanennyire kívántam akkor is és mégis, sohasem tapasztaltam ezt a kényelmetlen érzést és hirtelen rádöbbentem, hogy azért volt ez így, mert most az ellenkező irányba tartottunk és így az egész olyan mesterséges, erőltetett lett. Egy párkapcsolat egyirányú utca, nem tud megbirkózni az ellentétes irányú forgalommal. Különböző lehetőségeink vannak a kereszteződésekben, ki lehet szállni és otthagyni az egészet, sőt, még akár le is parkolhatunk, de megfordulni és visszafelé menni nem lehet. Mi pedig, attól való félelmünkben, hogy be kelljen ismerni, nem tudjuk így folytatni, próbáltuk arra kényszeríteni magunkat, hogy az ellenkező irányba menjünk. Tudtam, hogy ki kell mondanom a szavakat és elkezdtem felkészülni rá. Belenéztem a pazar szemébe, rámosolyogtam és beleültem az ölébe, szembe vele. Megöleltem és megcsókoltam, arra gondolva, először egy kicsit élvezem azt a finom ajkát, utána beszélek, de a gyengédségemet kezdeményezésnek vette és legnagyobb meglepetésemre, határozott lelkesedéssel fogadta. Letette a teáját, felkelt és bevitt a szobába (szerencse, hogy csak 40 kiló vagyok), ami nyilván teljesen eltérített az eredeti tervemtől, hogy ezt itt és most befejezzem. Enyhe keserédes felhanggal, ráérősen szeretkeztünk; az egész olyan lassú volt, mind a kivitelezést, mind a haladást tekintve és meg is ríkatott, de most igazi szomorúság is volt a könnyeimben. A testének csodálatos illata volt, a bőre puha és meleg és ahogyan lenézett rám, a kedvenc látványom. A nap hátralevő részét ágyban töltöttük, ölelkezve, csókolózva és beszélgetve, mindenfélét megvitattunk, ami eszünkbe jutott, később összecsaptunk valami egyszerű kaját és olvastuk a könyvünket. Olyan érzés volt, mintha minden újra úgy lenne, ahogyan azelőtt. Minden egyes sejt a testemben azt ünnepelte, ahogyan újra a mellére hajtom a fejemet és csak hallgatom a szívverését meg azt a fantasztikus hangját, miközben felolvas nekem. Aznap éjjel folyamatosan fent voltam. Mint azon az első éjszakán, amit együtt töltöttünk abban a szállodában, amikor vagy százszor felébredtem és az egészet valamiféle bűvöletben éltem meg, félúton álom és tudatosság között, de ennek egészen másfajta energiája volt, mert most valaminek a kifutását éltem át, nem pedig a kibontakozását. De teljesen feladtam az elhatározásomat, hogy elengedjem őt, mert a varázslat, amit az jelentett, hogy a társaságában lehetek, túl erős kísértésnek bizonyult és nem tudtam lemondani róla. Függőséget okozott.

 

 20.

We celebrated my birthday twice, once with the girls, my mum and my brother coming over, with him cooking and once just the two of us in our favourite restaurant. My birthday was the first time my mum met him and he was so charming that I thought she managed to fall in love with him as well. But something was changing about him and I found it pretty upsetting. He was unusually affectionate, cuddling me more than normal but I sensed he didn’t want to have sex so I left him and didn’t initiate for a good few days but when we passed my tolerance level, I decided to tackle the issue. It happened to be on my birthday and having consumed a bit more wine with dinner than I was used to, helped me to bring the subject up. We were back home, in my bedroom and I was sat on his lap, holding his face in my hands and kissing him and felt such strong desire for him that all of a sudden it was a very pronounced physical pain. He was incredibly sweet but there was no sexual energy there whatsoever.

-You’re so not in the mood, are you? – I asked. He got embarrassed.

-Well, it’s been quite a long day and…

-Oh, please don’t. Not that. Be honest, please – I begged him and he swallowed hard before answering.

-No, really not. I’m so sorry – he felt visibly awkward but he kept eye contact.

-Is it likely to be only temporary or a permanent thing, what do you think?

-Gyombi… – he started and looked like he’d rather stick hot needles in his eyes than continue with this conversation.

-I know. I know it’s awkward and you don’t want to talk about it but we have to. I need answers.

-It could be only temporary… – he said but his tone suggested it wasn’t likely.

-…but you don’t think so. – I finished his sentence.

-I…No, I don’t – he said – I’m not saying I won’t, ever. I mean, I might want to, again. But I feel it less likely.

-Shit, bad timing. I’m really horny – I said

-To be honest, I can’t hear you saying: “good timing, I’m so uninterested in sex”, can you? – he laughed softly – But I’m not trying to make light of it. Sorry.

-You’re quite cruel, aren’t you? You shouldn’t be that delicious then – I was a bit drunk and so in love with him – What shall I do?

-Well, if you wanted to…kind of sort it out, I’d be happy to be your audience – he said and had that saucy look in his eyes that really turned me on.

-Can I use your hand though?

-That’s almost like me doing it, isn’t it?

-Well, normally that would be the general idea – I laughed – I’m crazy about your hands, they’re amazing.

-I know you love them. Go on – he said, so I did. It was a very strange experience. Part of me was watching and thinking it would have been incredibly exciting in any other way. Under different circumstances, as a game, as part of role playing, or anything other than a substitute for something I no longer could get. But like this it was sad. I was tipsy and horny enough to just take what I needed but afterwards I felt dirty, it was almost like having raped him. I can’t do this – I thought and decided this was the last time I let anything like that happen.

He went back to London two days after my birthday and didn’t know when he would be back again. He phoned me the next day and said they would go away somewhere for a week so he’d call after that. His voice was happy, radiant, excited and very much in love. I was delighted for him, I really was because I knew he got what he wanted but I also knew I was in the run-up to letting him go. He called me when they were back and we talked for hours, discussing their holiday and what they’d been doing and quite intimate things as well. He was also very busy with work so he said he wouldn’t be able to come back to Budapest just yet. I spent my weeks of not seeing him jam packed with lots of work and socializing far more than normal. I caught myself a thousand times a day living in the past, recalling memories of being with him and wishing he was there with me. I felt sad and tried everything not to because I thought if I understood him and accepted him for exactly what he was with his real needs and desires then I shouldn’t feel bad and being in that miserable state was somehow a proof that I might not love him the way I thought. But then I realized this was all my mind again. I was allowed to be sad as I was grieving. The funeral was still ahead of us but I had seen the deceased and I knew he would never come back and that realization was bound to be incredibly painful. So I stopped resisting and embraced my goodbye to him, received my grief with the knowledge that love, indeed had no boundaries, so I would always live it, even with him gone from my life.

In these weeks I drove literally everywhere and started falling in love with my little car so by the time he came back and I went to collect him from the airport, I was ready to talk on the way home because I had all the practice I needed to share my attention between him and the road. When I saw him approach the exit on the arrival side after such a long time of not seeing him, it was overwhelming and tears came to my eyes. I went to cuddle him to hide my face and breathed in his magical smell which was slightly different but still bringing back all the memories. His energy was irresistible: happy, excited, confident, affectionate. I fancied him like hell. He held me for quite a while, kissed my neck and whispered “so good to see you” in my ear. I quickly wiped away the tears while still hugging him. On the way home he was shocked of how my driving has come on the past three weeks.

-I knew you would be quick but I’m still surprised. So, do you feel confident enough now to start looking for your dream car? Bear in mind that if it needs to be ordered, will take up to weeks to finally have it.

-Yes, I thought about it a lot and you won’t like my choice, I’m afraid.

-Oh, is it that wild? Will I have to mortgage my house? – he smiled.

-No. I don’t want a new car. Thank you so much for offering and I seriously appreciate it a lot but I don’t want it. I want to keep this one. I love him.

-Oh. That’s a surprise. Has it got a name now? – he asked.

-No, not yet. Still looking for the perfect one – I smiled.

-But it’s not what we agreed.

-I know. And I must admit, the thought of a brand new car as soon as I was confident enough in my driving skills sounded really appealing at first but then something changed in me in the process of working my way towards this confidence. I got attached to this car. He’s been patiently and lovingly accepting my mistakes for weeks, he’s been understanding and encouraging and I think he’s beautiful. I want him. He might be second hand and older than ideal but I love him.

-Why do I have a feeling you’re not talking about this car?

-I am. But this car represents you more than a new one would. I can’t explain it because I don’t even understand it myself but this is how I feel. I want to keep this one.

He took a deep breath and laughed softly.

-You are a real challenge to understand but okay. Fine. If that’s what you want – he said.

We arrived at a completely empty flat because I knew he would only stay for a weekend so I sent my girls away to spend these two days with their best friends. I put the kettle on and he went for a shower as it was really hot and he said he was sweaty. We sat down in the kitchen with our teas and I realized I was feeling awkward. It was strange and a bit scary because I’d never felt like this with him. I looked into it and found the reason: I wanted him so much but I didn’t know if I could, if I should become physical. Then I recalled those times when we were only at the beginning of our relationship and I wanted him just as much and still, never experienced this unease and suddenly I was aware that it was because this time we were going the opposite direction and it was fake, forced. A relationship is a one way road, it can not accept traffic going the wrong direction. We can choose from different options at the crossroads, just get out and leave it or even park but going backwards doesn’t work. And we were, out of fear from the pain of just admitting we couldn’t do it, trying to force ourselves to go the wrong way. I knew I would have to say the words and was getting prepared for them. I looked into his magnificent eyes, smiled at him and went to sit on his lap, facing him. I cuddled him and started kissing him thinking I would have a bit of the pleasure of his delicious lips first then start talking but he he took my affection for an initiative and to my greatest surprise, welcomed it with definite enthusiasm. He put his tea down and got up to carry me into the bedroom (lucky I’m only 40 kilos) which obviously diverted me from the original plan of stopping it there and then. We had unrushed and kind of bittersweet sex which was slow in both execution and progress and which made me cry but this time there was real sadness in it as well. His body smelled fantastic, his skin was soft and warm, him looking down at me my favourite sight. We spent the rest of the day in bed, just cuddling, kissing and chatting, talking about anything that came to our minds, later making some simple food together and reading our book. It felt like everything was again, just the way it used to be. Every cell in my body celebrated just resting my head on his chest, listening to his heartbeat and his beautiful soft voice reading to me. That night I was up constantly. Like the very first night we spent together, in that hotel, with me waking up a hundred times, spending it all in some kind of enchantment somewhere between sleep and consciousness, only this one was a completely different energy of something running out instead of just coming to life. But I lost all the determination to end it because the magic of being in his company proved way too strong a temptation and I just wanted to experience it again and again. He was addictive.

  • Add Your Comment