Na elő vele, palackozzuk be gyorsan a cinikus énünket és dugjuk el egy pincébe, valahova hátra, nagyon mélyre. Nyissunk helyette ajtót a napsütéses ebédlőre, vagy ki a kertbe, ne féljünk elővenni az érző és reménykedő oldalunkat és meséljünk, mit tapasztalunk. Hallottatok a kórházról, ahol egyik nap rengeteg virágot kaptak az orvosok, nővérek? Csak úgy, hálából. Elért hozzátok a hír, hogy taxisofőrök ajánlották fel szolgálataikat ingyen azoknak, akik rászorulnak? Láttátok, hogy egyre több olyan hirdetés van, amiben emberek vállalják, hogy szívesen elmennek időseknek bevásárolni, gyógyszert kiváltani? Vadidegeneknek, ingyen és bérmentve.Egy Angliában élő barátom osztott meg egy felhívást, melyben arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzon a kezdeményezéshez, amellyel egy meghatározott időpontban közös tapssal értékelik az egészségügyi dolgozók munkáját a lakás elhagyása nélkül; lehet ablakból, erkélyről, vagy csak simán a nappalidból is tapsolni nekik.
Az én kisebbik lányom iskolájában csupa hős dolgozik, de komolyan. Elképesztő összeszedettséggel, odafigyeléssel, kedvességgel és adni akarással álltak hozzá ehhez az embert próbáló feladathoz. Pillanatok alatt oldották meg a távoktatást úgy, hogy még az ezt lehetővé tevő felület sem készült el, de ők mégis küldték a feladatokat minden nap, mert nem szeretnék, hogy a gyerekek lemaradjanak. De nem annyit ám, hogy az a szerencsétlen levegőhöz se jusson! Pont eleget és egyetlen levelükről sem maradnak le azok az apró cukiságok, amiket a gyerekek megszoktak tőlük és minden bizonnyal hiányolnák, ha nem lenne. A szülői tanácsban dolgozó anyuka mindig mindent tud és végtelen türelemmel válaszolgat a magamfajta szétszórtabb szülők kérdéseire. Az igazgató naponta ír nekünk, hogy mindenről tájékoztasson minket és meglegyen a rendszeres kapcsolat.
A lakás tulajdonosai, amiben lakunk átmenetileg kevesebb lakbért kérnek és erre a lehetőségre csak azért mertem rákérdezni, mert rendszeresen szembejött a hír, hogy egyre többen járnak el így azok közül, akik kiadják a lakásaikat. Olyat is láttam már, hogy teljesen ingyen és bérmentve ajánlanak föl belvárosi lakásokat használatra olyanoknak, akiknek megterhelő lenne lakbért fizetni, de kénytelenek karanténba vonulni itt. Anyu gyógyszereit a kutyafuttatóból megismert barátai váltották ki, ők vásároltak be neki állatkaját is. A környéken laknak, van kocsijuk és felajánlották a segítségüket. Aztán egyáltalán nem utolsó sorban itt vagyunk mi is, szerencsére már elég sokan, akik arra biztatnak mindenkit, hogy ne engedje belesüppedni magát a rettegés és kétségbeesés ingoványába, hanem vegye észre a jó oldalát is. Igen, van neki olyan. Nem fogok újra kitérni arra, milyen nehézségeket hozott az én életembe is ez az egész, de mégis, van tovább. És valami teljesen más lesz.
Az életünk már nem fog visszatérni a „normális”, vagy inkább mondjuk úgy, az utóbbi években megszokott kerékvágásba. Ez egészen biztos. Valami gyökerestül meg fog változni, az értékek át fognak rendeződni, a prioritások átalakulnak majd, az emberek feje némiképp áthuzalozódik ennek az időszaknak a hatására, erre mérget vennék. De egészen őszintén, tegye már fel a kezét az, akinek a közelmúltban az volt az érzése, hogy amerre a világunk halad, az pont úgy jó, ahogyan van. Számoljuk már meg azokat az embereket, akik valóban úgy látták, hogy jó az irány, teljesen rendjén van az, ahová tartunk, úgy globálisan. Aki semmilyen változást nem eszközölt volna, ha van rá lehetősége. Én mindenképpen elbeszélgetnék velük, nem egy-két kérdésem lenne hozzájuk, de aligha hiszem, hogy sokan lennének. Tehát nézd már meg: ha évek óta azt mondogatod, hogy az egész úgy szar, ahogyan van, az értékrendek, az emberek hozzáállása mindenhez, az össze nem tartás, ami sajnos nagyjából az egész bolygót jellemzi, és most egyszer csak lesz valami, ami átmenetileg szinte megállítja az életünket és olyan helyzetet teremt, amiben muszáj lesz változni és változtatni: biztos, hogy az csak rossz?
Ma pedig kezdjünk el hálásak lenni. Vegyük észre azt, amink van, amit eddig alapértelmezettnek vettünk, mert nem is gondoltunk rá kiváltságként. Mondjunk egy halk vagy néma köszönömöt mindenért, ami itt és most jelen van az életünkben, de nem biztos, hogy mindig volt és mindig lesz. Háborús időket élünk, konkrétan nem tudjuk azt sem, hogy egy hét múlva hogyan fog kinézni az életünk. Fogalmunk sincs, hogy amikor ebből kijövünk, mit és hogyan fogunk tudni magunkkal vinni, csak reméljük, hogy minél többet. Legyünk hát hálásak most azért, amink most van.
Kezdd el már reggel, érezd a hálát azért, hogy ma is felébredtél, mert pillanatnyilag igen sokan vannak világszerte, akik ma már nem ébredtek fel. Vagy akiknek a szülei nem ébredtek fel, legyél nagyon hálás értük is, ha még élnek. Ha már nem, akkor azért, hogy nem kell miattuk aggódnod. Mondj köszönetet azért, hogy bár mindenhonnan azt hallod-látod, hogy teljesen lerabolták a hordák a boltokat, mégis van mit reggelizned. Érezd a hálát azért, ha tudsz otthonról dolgozni, mert rengetegen vannak, akik nem és köszönd meg azt is, ha most nincs munkád, mert eddig viszont volt és úgyis annyira vágytál rá, hogy végre ne kelljen egy kicsit dolgozni menni. Végül is tök mindegy, hogy miért, a lényeg az, hogy legyél hálás. A hála érzése a legtisztább energia, amiben a legkönnyebben tudsz elindulni befelé. Ha már kifelé pillanatnyilag nem szabad, most ez lehet a legjobb döntés.
