Kinyílt lehetőségek

Tegnapi ígéretemhez híven, összeszedtem azokat a csodás lehetőségeket, amiket ez a fura helyzet hozott el. Először az apróságokról beszélnék, amik talán általánosabb érvényűek is. Ilyesmikre gondolok, mint például: reggel magamtól ébredni, kellemes időpontban, nem szinte még sötétben, hat óra alvás után. Együtt villásreggelizni a gyerekekkel, sonkás tojást paradicsommal, teával és lekváros pirítóst, nem csak egy előző este elkészített vagy útközben vásárolt szendvicset a gép előtt ülve, munka közben. Zuhanyzás és fogmosás után gyakorlatilag azonnal kész lenni, mert egy bugyi-otthoni nadrág-póló kombó felhúzása nem tart tovább 15 másodpercnél és mivel sehova nem megyek, nincs szükség sminkre, hajbeállításra, csinos ing kivasalására, cipőkrémezésre, esernyőkeresésre. Ebben a viszonylag korán érkezett, csodaszép és meleg tavaszban (igen, most már újra tél van, de ezt pénteken írtam 😀 és remélem hamarosan jön is vissza) lehet a kertben tanulni a gyerekkel egy pokrócon fekve, ott hallgatni az olvasásleckét és segíteni neki a fogalmazásban, vagy az erkélyen ülve dolgozni, már ha sikerül összehozni valamennyi időt ez utóbbira. (Azért egy kicsit sikerült már, de van egy másik tervem is és először inkább azon kezdtem el dolgozni, amikor el tudtam lopni egy-két órát.) Együtt ebédelni, finom házi kosztot, amit a finnyás kamasz is megeszik. Én ezen a téren eddig sem panaszkodhattam, mert az étteremben minden nap volt nagyon jó személyzeti, de nagyobbik lányom például be sem volt fizetve ebédre a suliban, mert bottal nem piszkálná meg az iskolai menzát. Vagy főzhet a gyerek, ugye, és akkor nekem csak a romeltakarítással kell törődnöm. A mikró ragyog, a mosogatógép belülről is csillog, szennyes szinte nincs, a konyhában majdnem mindig rend van, ágyak frissen húzva, a bőröm selymes, mert zuhanyzás után minden nap be tudom magam kenni testápolóval, mivel jut rá három perc. Ezek az apró, de nagyon kellemes dolgok, amik elsőre eszembe jutottak.

Aztán persze tovább is van. Hónapok óta próbáltam rájönni, hogyan tudnék olyan helyzetet létrehozni az életemben, amikor tudok foglalkozni azokkal a dolgokkal, amikkel hosszú távon is szeretnék, amikből majd valamikor a jövőben saját lábra állhatok és megteremthetem a kellemes megélhetést a családom számára. Ezek a coaching és az írás, amikkel egy nyolcórás munka mellett nem volt alkalmam rendesen foglalkozni. Ide is szerettem volna állandóan új anyagokat feltölteni, de ritkán sikerült írnom, néha egy-két hét is eltelt úgy, hogy egyszerűen nem találtam időt és alkalmat rá. Az én fókuszom az utóbbi hónapokban azon volt, hogy olyan életformát teremtsek, amiben ezeket megvalósíthatom. Nem pont így képzeltem el, hanem úgy, hogy mellette azért az anyagi biztonság illúziója is még megmarad, de nyilván az is fontos tanítás most nekem, hogy ennek az illúziónak a teljes elengedésével kell belevetnem magam ebbe az újba. Ám legyen. Ez is csak engem szolgál.

Az idő egészen elképesztő módon mutatja most meg a maga valódi, gumiszalagszerű, teljesen relatív minőségét, ahogy egyszer követhetetlenül felgyorsul, másszor pedig majdnem mintha hátramenetbe kapcsolna, olyan lassan telik csak. Szerencsére nem terhelik túl a tanárok a gyerekeket, mi legalábbis azt tapasztaljuk, hogy nagyon kényelmesen teljesíthető mennyiségű feladatokat kapnak csak. Bár szükség van a segítségemre, azért szépen lassan be fogunk állni egy olyan napirendre, amibe minden belefér majd. Sajnos ezt én nulláról kezdem, mert eddig sosem dolgoztam otthonról, de tudom, hogy meg fogom tudni oldani ezt is. Sosem volt még ilyen fontos a magamba és az életbe vetett hit és bizalom, melynek elsődleges forrása az a tudás, hogy ez az egész nem csak annyiról szól, hogy a számlák be legyenek fizetve és legyen mit enni.

Lassuljunk le egy picit, reggelizzünk ráérősen, értékeljük a kényelmes lakásunkat, élvezzük az együttlétet a családdal, akkor is, ha néha sok és sűrű és elég volt belőle. De legalább van. Anyukám egész nap egyedül van egy lakásban és most még mi sem tudunk menni látogatni, pontosan az ő védelme érdekében. Ahelyett, hogy arra figyelnénk, hogy mit nem lehet most, hogy mennyire korlátozva vagyunk és milyen rettenetesen nehéz nekünk, próbáljuk meg észrevenni azt, ami viszont eddig nem volt lehetséges, de most az lett. Lássuk meg a lehetőségeket és tegyük át a fókuszt arra, amit esetleg tanítani szeretne nekünk a mostani helyzet. Hogy így is lehet. Ez a helyzet már létrejött, nem tudjuk meg nem történtté tenni, de ha az összes energiánkat arra fordítjuk, hogy dühöngünk vagy sajnáljuk magunkat, rettegünk vagy nem tartjuk be a javaslatokat, korlátozásokat, kizárólag magunkkal tolunk ki. Az intézkedések így is, úgy is ugyanazok lesznek, de a mi választásunk, hogy szenvedéssel éljük meg őket, vagy elfogadjuk és áttesszük a figyelmünket arra, ami jó benne. Minden elmúlik egyszer. Még mi is elmúlunk, csak az nem mindegy, hogyan telik az odafelé vezető út.

A holnapi napra az lenne a javaslatom, hogy kezdjük el egész nap azt figyelni, milyen emberi nagyságokat látunk magunk körül. Tudom, persze, én is látom a cikkeket, videókat az utcán ostobán kóborló idősekről, akik szarnak bele az egész közepébe, vagy azt mondják, nincs is ilyen vírus, csak hazudnak nekünk. Igen, ilyen is van, de mi lenne, ha ezek helyett elkezdenénk azt figyelni, amikor példaértékű emberi magatartást tapasztalunk? Elárulom: sokkal jobban lennénk tőle. Tegyünk egy próbát! Ezekkel is tele van a fb, a döntés pedig a mienk, hogy melyikkel foglalkozunk. A világot magunk körül nem fogjuk tudni megváltoztatni, de saját magunkat igen. És egy ilyen szituáció közepén nagyon nem mindegy, hogy a harag és a félelem energiáját erősítjük magunkban, vagy a tisztelet és az elégedettség jó érzését. Próbáld ki és írd meg, mit tapasztalsz. Kíváncsi vagyok.

  • Add Your Comment