Te most hallod magad?!

Szia Timikém, de aranyos vagy, hogy hívsz! Jól vagyok, köszönöm, a gyerekek is szerencsére. A kisebbik ugyan beteg volt, egy hétig itthon is maradt, de már meggyógyult, újra a régi. Feri? Feri is jól van, mostanában egy kicsit feszült, de hát annyi munkája van, csoda, hogy még van ereje bemenni dolgozni. Na de mindennek ára van, idén újra emeltek a fizetésén, az év végéig kinyögjük végre a jelzálogot, akkor majd könnyebb lesz már.

Mi az, hogy csak nem vesztünk megint össze? Mi nem szoktunk összeveszni a Ferivel, ne viccelj velem. A mi házasságunk jó. Néha-néha van egy kis nézeteltérés, de én mindig azt mondom, hogy az olyan házasság, ahol sosincs ilyen, nem is igazi. Akkor ott valaki megjátssza magát.

Micsoda? Hogy megvert? Engem a Feri? Hát ezt meg honnan veszed??? Én aztán sosem mondtam ilyet. Az a kis pofon a múltkor nem is volt több, mint egy meglegyintés, igazán nem nevezhető verésnek! Hidd el, Timikém, tudom én, mit jelent, amikor megvernek valakit, anyámat úgy verte meg majd’ minden nap gyerekkoromban az apám, hogy egyszer a tenyerébe köpdöste ki a fogait sorban. Na, az a megverés kérlek, nem az, amikor a Feri az egész napos munka után, este feszültebb egy kicsit és odalegyint nekem egyet, mert már megint akkora a pofám,  és nem gondolkodok, mielőtt kinyitnám.

Hát persze, hogy az én hibám. Bár ne az lenne! De sajnos elég rossz a természetem, a Feri is mondja. Kevés ilyen nyugodt férfit találni, szerencsém van vele. Az apám, az egy állat volt, te olyat még nem láttál. Pedig az anyám igazán nem érdemelte meg, olyan türelmes és békés volt mindig, sosem szólt vissza neki. Csak lehajtotta a fejét és igyekezett eltűnni a szeme elől, amikor rájött az ötperc, de persze sosem úszta meg. Nem, ő tényleg nem érdemelte meg a verést. De én! Mindig kicsúszik a számon valami ostobaság, a legrosszabb pillanatban. Meg hát a konyhában sem vagyok olyan ügyes, mint anyám és nagyanyám volt. A Feri meg, amikor éhesen hazajön a munkából és valami elrontott ételt teszek elé, már nem olyan nyugodt sajnos. Sértődékeny is vagyok, meg hisztis, az az igazság.

A Ferinek? Hát ugyan milyen hibája lenne az én Ferimnek? Nem, ő nagyon jó ember. Dolgozik látástól vakulásig, csak hogy nekünk mindenünk meglegyen. Nekem nem is kell dolgoznom, azt mondja, az a legfontosabb, hogy a családot összetartsam, ezért ő bármilyen áldozatra képes. Azt persze nem szoktam neki mondani, hogy én igazából nagyon szerettem a szakmámat és alig várom, hogy a gyerekek már nagyok legyenek és visszamehessek dolgozni, mert amikor egyszer megemlítettem, úgy megbántottam vele, hogy alig akart utána megbékélni. Mert ő kímélni akar és azt szeretné, ha nem lenne más dolgom, mint a háztartás és a gyerekek, nehogy túlzottan le legyek terhelve. Én meg itt hálátlankodok neki. Igen, akkor tényleg a falhoz nyomott és kicsit megszorongatta a nyakamat, mert én meg a hülye fejemmel csak mondtam neki, hogy jobban szeretnék dolgozni járni, mint itthon ülni egész nap. Hát melyik férfinek nem esne rosszul, hogy így nem értékelik az erőfeszítését?

Most, hogy mondod, tényleg volt már olyan is, hogy bezárt a kamrába éjszakára, de Timikém, te nem voltál ott! Ha tudnád, hogy milyen eszelősen tudok néha viselkedni, egy csöppet sem csodálkoznál rajta. Amikor még a pofonok után sem tértem magamhoz és hagytam abba a hisztizést, mi a fenét tudott volna mást csinálni velem? Másnap reggelre aztán már szépen lenyugodtam és még a reggeli is nagyon finomra sikeredett, a rántottáját sem szárítottam ki, mert ő olyan jó szaftosan szereti, tudod. Elégedett is volt, csak úgy dorombolt egész nap.

Micsoda? Ez bántalmazás? Te nem tudod, mit beszélsz! Aznap is azzal jött haza a Feri, hogy elvállalt egy másodállást, mert nyáron Spanyolba akartunk menni és adódott ez a lehetőség a főnök feleségének a cégében, amivel plusz pénzhez tudunk jutni. Én kezdtem el azt a marhaságot, hogy a múltkor is, amikor itt voltak a főnök meg a felesége és ő kiment a nővel a konyhába én meg kicsit később utánuk mentem feltenni a kávét főni, aztán azt vettem a fejembe, hogy láttam őket olyan félreérthető helyzetben, na. Tudod, mire gondolok. Aztán leálltam ezen veszekedni vele, hogy nem is dolgozni akar menni, hanem… Hát persze, hogy megbántottam vele. Ő még több munkát elvállalt, hogy elvigyen minket nyaralni, mert amióta láttam azt az útifilmet, amikor eltört a lábam, mert rosszul estem, mikor véletlenül ellökött és sokáig feküdnöm kellett aztán egész nap csak tévét néztem, na azóta annyira vágytam Spanyolba, hogy azt el sem hiszed.

Tudod mit, Timikém? Ha csak a Feri ellen akarsz uszítani, akkor fejezzük is be ezt a telefont, már ő is meghallotta, miről beszélünk, nagyon mérges lesz. Különben is, áááááá! Feri, ne! Esküszöm, nem téged beszéllek ki! Add vissza a telefont! Ó, ez most tényleg fáj, ne!!! Feri!!!

Na ide figyelj te minden lében kanál, ostoba, ringyó! Ha még egyszer telefonálsz és meghallom, hogy ellenem uszítod a nejemet, úgy felpofozlak, hogy kiköpöd a fogaidat, megértetted???

A telefonból igazi fájdalomról tanúskodó, kétségbeesett női zokogás hallatszik. Amikor a rendőrség kicsivel később kiérkezik a helyszínre, a házaspár már egymást átölelve, a legnagyobb egyetértésben fogadja őket. Kiderül, hogy csak tréfálkoztak az asszony barátnőjével, akinek túl színes a fantáziája és félreértette a helyzetet. Nem, természetesen nem kíván feljelentést tenni a feleség, nincs semmi oka rá. Elnézést kérnek a biztos uraktól, hogy fölöslegesen fáradtak, mondja a kisírt szemű nő, majd félénk mosoly kíséretében lassan becsukja a bejárati ajtót a húsig lerágott körmű kezével, amiben egy teljesen átvéresedett zsebkendőt szorongat.

    1. Rózsa Róbert 2020.03.30.
    2. Pingback: Ki érti ezt? - kiskolibri.hu 2020.03.31.

    Add Your Comment