Jolán átalakulása – 2. rész, Béla története

 

Béla fásultan lépett be azon a hétfő reggelen a könyvtár ajtaján. Aznap az átlagosnál is kevesebb volt benne a tettvágy és a munkakedv. Reggel eljátszott a gondolattal, hogy beteget jelent, de aztán nem tette, mert Béla nem szeretett döntéseket hozni és végigvinni őket, még kevésbé a kellemetlen következményekkel járó döntéseket. Így mégiscsak bement dolgozni, de alig várta a nap végét. Valójában meg sem tudta volna mondani, hogy miért – semmi különös nem volt kilátásban estére, sőt, igazából még azt sem állíthatnánk, hogy Béla annyira utált volna dolgozni, vagy úgy várta volna a hazatérést. Egyszerűen kedvetlen volt. Pedig mindig úgy gondolta, összességében véve elégedett az életével. De azalatt a néhány hét alatt, melyről történetünk szól, aztán lassan rájött, hogy ez korántsem volt igaz.

Fásultsága aztán hamar tova is szállt, abban a percben, ahogy megérkezett a főnöke – ilyen korai órán nem szokták őt látni. Rögtön mondta is a hajnali kezdés okát: az új munkaerő érkezését várta. Ekkor Bélának eszébe jutott, hogy az elmúlt héten sokat találgatták Judittal, a kolléganőjével, vajon milyen lesz az új lány, mert az a hír már eljutott hozzájuk, hogy a nemrég nyugdíjba vonult Emike helyére egy fiatal hölgyet vett fel a vezetőség. Látni közülük még senkinek sem volt szerencséje, de annyit tudtak, hogy a harmincas éveiben jár és állítólag nagyon kedves. Az ártani nem fog, gondolta minden érintett, Emike néha sajnos tényleg olyan volt, mint a pokróc. Leginkább egy lópokróc.

Bélát felvillanyozta annak a gondolata, hogy most ő lesz a rangidős, a tapasztalt, aki betaníthat valakit, aki segíthet egy megszeppent fiatal lánynak eligazodni a könyvtár rendszerében, amit úgy ismert már, mint a saját tenyerét. Olyan izgalmas volt, hogy nem is értette, hogy is felejthette el a mai napot. Biztosan a tegnap esti, egészen érthetetlen kis közjáték lehet az oka Jolánnal – amit nem is tudott hova tenni. Nem elég, hogy Jolán kifejezetten későn ért haza a barátnőjével való találkozás után, ráadásul határozottan spiccesnek tűnt és azonnal elment zuhanyozni, amit nem szokott. Jolán reggelente zuhanyozott és nem az a fajta ember volt, aki csak úgy változtat a szokásain. Kizárólag olyankor szokott este fürödni menni, amikor saját, sok év alatt kialakult egyezményes jelükkel egymás tudomására adták, hogy aznap szeretnének összebújni. De tegnap este elmaradt a jel, Jolán mégis a fürdő felé vette az irányt.

Ha finoman akarnánk fogalmazni, azt mondhatnánk, hogy Béla nem volt nagy ismerője a női léleknek, de közelebb áll az a valósághoz, hogy az egész olyan volt számára, mint egy fekete lyuk – egy tőle igen távoli, hatalmas és rémisztő valami, ami érthetetlen módon nyel el dolgokat és senkinek fogalma sincs, mit rejthet. Így Béla alapértelmezettnek vette, hogy elmulasztotta a jelet, esetleg az megváltozott, tudta nélkül. Gondolta, biztosan az alkohol és a hosszas női csevej hatására jött meg Jolán kedve a huncutkodáshoz és ahogy belegondolt, ő is egész lelkes lett, így mire Jolán megjelent köntösben a hálóban, ő már meztelenül, csak egy csábosnak szánt mosolyban várta hitvesét, aki azonban a meghatottság legkisebb jele nélkül, szórakozottan visszautasította őt és közölte, hogy nagyon fáradt. Ez igencsak meglepő és váratlan volt. Bár Jolánt senki sem vádolhatta volna túl nagy libidóval vagy lepedőakrobata tendenciával, de Béla közeledését szinte soha nem utasította vissza – betudható ez valószínűleg annak, hogy a férfi még nála is kevésbé volt vádolható az előbb említett tulajdonságokkal. Béla ekkor azt gondolta, ha nem ismerné olyan sok éve Jolánt, arra gyanakodna, esetleg randevún volt és féltékeny lenne – de ismerte őt. Álmában sem tudta elképzelni a feleségét házasságot törni, ráadásul egészen őszintén, azt a férfit sem látta maga előtt, akiben az ő neje olyan éktelen vágyat kelthetne, hogy egy ilyen viszonyba belemenjen. Jolán jó asszony volt, de nem az a szenvedélyt ébresztő típus. Így nehezen bár, de napirendre tért a furcsa eset felett és határozottan csalódottan, de oldalra fordult és igyekezett elaludni. Abban bízott, reggelre kialussza a kellemetlen érzést. Azonban másnap még mindig nyomott volt a hangulata és lassan úrrá lett rajta ez az érthetetlen fásultság. Így érkezett dolgozni aznap.

Az új lányt Adriennek hívták, pontos volt és meglepően nem odaillő jelenség. A morc és öreg Emike után majdnem perverz látvány volt lófarokba fogott, hosszú, selymes barna hajával, rövid szoknyába bújtatott kicsit húsos, de nagyon formás lábaival és szinte szemérmetlenül nagy melleivel, amik egy munkahelyen éppen csak hogy vállalható mélységű dekoltázsból kukucskáltak kíváncsian a világ felé. Széles mosollyal mutatkozott be új kollégáinak és Béla számára egészen furcsa módon egyáltalán nem volt megilletődve. Határozottan agilis és segítőkész, gyors felfogású és hatékony ember benyomását keltette, Béla pedig azon kapta magát, hogy beszéd közben vért izzadva próbálja a pillantását a lány egyébként nagyon szép szemére függeszteni, gyönyörűen izgató, telt keblei helyett. Szemei mintha önálló életet éltek volna, néha gazdájuk parancsától teljesen függetlenül próbáltak vissza-visszatérni a lány melléhez.

A női lelket kevés ember mondhatja el magáról, hogy igazán jól ismerné, az pedig köztudott tény, hogy sokszor kívülállók számára egészen érthetetlen az ok, ami miatt hölgyek lángra tudnak gyúlni bizonyos férfiak iránt. Adrienn imádta a tapasztalatlan, kicsit gyámoltalan férfiakat: mellettük igazi femme fatale-nak érezhette magát. Nem volt ő buta, tisztában volt a maga korlátaival; tudta, hogy bár csinos pofija van és egész dögös teste, valójában annyira nem különleges, hogy egy igazán jó pasi elájuljon tőle. Így inkább lejjebb tette a lécet, mert úgy legalább teljesen megélhette a férfiak feletti hatalom édes, részegítő érzését. Mindennél jobban kívánta azt az érzést, amikor egy férfi úgy nézett rá, mint egy igazi istennőre és azt tehetett vele, amit csak akart; ilyenkor elfelejtett minden fájdalmasat a múltjából, ekkor, de csakis ekkor képes volt megbocsátást érezni apai nagyapja iránt is, aki gyerekkorában rendszeresen felszólította, hogy vegye kezébe nemi szervét és elmondta, mit csináljon vele. Adriennek tehát Béla volt a tökéletes préda. A fiatal nőnek nem voltak nagyon erős erkölcsi korlátai, így nem hatotta meg, hogy Béla sok éve házasságban él és a „házinyúlra nem lövünk” baromság sem érdekelte túlzottan. Úgy gondolta, akit el lehet venni, azért nem nagy kár a másik oldalról nézve. (Akiben most forrongani kezdenek az indulatok, annak megnyugtatására elárulom, hogy évekkel később Adrienn egyik legjobb barátnője fogja elcsábítani a férjét, akivel még egy éve sem házasok és akibe olyan szerelmes, mint egy hülye kis csitri.)

Azon az első hetet lezáró péntek estén Béla is szórakozottan sétált hazafelé. A hét folyamán sokat beszélgettek az új lánnyal (még mindig így hívta magában), időnként egészen személyes témákról is, nem csak a munkával kapcsolatos dolgokról. Tetszett neki. Teljesen más volt, mint azok a nők, akikkel eddigi életében közelebbi kapcsolatba került, teljesen más, mint mondjuk Jolán. Azt is észrevette, hogy mintha flörtölne vele, ami egészen meglepte, de nagyon felvillanyozta őt. Mindenesetre talán életében először azt érezte, hogy legszívesebben átugraná az előtte álló hétvégét és menne rögtön másnap újra dolgozni.

Adrienn gyorsan tanult bele a munkába, igazán kellemes kolléganő volt és nagyon határozott színt vitt a könyvtár életébe. Hangosan, gurgulázva kacagott, közvetlen volt és melegszívű, mindig rövid szoknyákban és szexi cipőkben járt és mindenkihez volt egy-két kedves szava. A humora néha a közönségesség határát súrolta, de ez is jól állt neki. Béla lenyűgözve nézte, ahogyan eszik: nagy falatokban, olyan lelkesedéssel pakolta dús, telt ajkai közé az ételt, mintha az élete múlna rajta. Rágás közben időről időre kéjesen lehunyta a szemét és mindig az utolsó falatig eltűntetett mindent, ami a tányérján volt. Sokszor kitörölte ujjával az ott maradt szaftot, aztán hosszan nyalogatta le róla minden cseppjét. Béla ilyenkor egész egyszerűen nem tudta róla levenni a szemét és amikor Adrienn ujja helyett a sajátját képzelte a lány ajkai közé, érezte, hogy megmoccan valami a nadrágjában. Ilyenkor borzasztó zavarba jött és gyorsan eloldalgott onnan. De legközelebb pont ugyanez történt.

A csigalassúsággal vánszorgó hétvégén Béla csak testben volt otthon, de mivel szerencsére Jolán is, egyiküknek sem nagyon tűnt fel a másikról, hogy az teljesen máshol jár lélekben. Hétfőn reggel mindketten megkönnyebbülten köszöntek el egymástól. Adrienn, ha lehet, még csinosabb volt, mint az előző héten és egyre bátrabban flörtölt Bélával, aki lassan a könyvtár királyának kezdte érezni magát, hogy egy ilyen csodás nő tünteti ki a figyelmével. Egyre több alkalmat ragadtak meg, hogy kettesben lehessenek és egy idő után már nem csak megragadták, hanem mondvacsinált okokkal meg is teremtették az ilyen alkalmakat. Aztán eljött még egy hosszú, szomorú hétvége és még egy izgalmas, csodálatos hétfő reggel, tele vágyakkal és kívánságokkal, szűziesnek nem nevezhető fantáziaképekkel.

Béla tehát lubickolt a dögös fiatal nő figyelmében és egyre vadabb fantáziákkal szórakoztatta magát – persze a vad jelzőt Béla-viszonylatban kell érteni. Egészen odáig jutott az álmodozásban, hogy egyik este elkíséri a buszmegállóig, ahol részeg fiatalok kezdik molesztálni és ő védi meg a riadt, reszkető nőt, aki aztán hálából egy puha csókot lehel a szájára. Bent a könyvtárban már szinte lógott a levegőben a lába valaminek, ami végre félresöpörheti az utolsó gátat is, ami ezt a két embert távol tartja egymás karjaitól. A megfelelő alkalom hamarabb eljött, mint bármelyikük hitte volna. Egyik nap a főnök megkérte Bélát, hogy rakja rendbe az évek óta össze-vissza tárolt iratokat és ha már nekiáll, vigye magával Adriennt is, legalább rögtön abba is beletanul. Bélának azonnal izzadni kezdett a tenyere a gondolattól, hogy egy picike, teljesen üres helyiségben órákon keresztül kettesben lehet Adriennel. Juditnak azt mondta, menjen csak nyugodtan haza a munkaidő végén, majd ő bezár, de mindenképpen be akarja fejezni a munkát, amivel megbízták, mert a lehető leghosszabb ideig akarta élvezni Adrienn osztatlan figyelmét.

Innen pedig már egyenes út vezetett a várva várt végkifejlethez. Adrienn úgy döntött, nem bízza Bélára az első lépés megtételét, mert gyanította – teljes joggal és helyesen –, hogy abból a büdös életben nem lesz semmi. Így nemes egyszerűséggel elé lépett és megcsókolta. Szerencsére Béla addigra már nagyon odavolt a nőért, így a többi már ment a maga útján; csak a kezdőlökést kellett neki megadni. Adrienn pont úgy szeretkezett, ahogyan evett: az utolsó cseppig kiélvezve mindent, az összes porcikájával, egész lényével fejest ugorva a másik emberbe, tabuk és szégyenlősség nélkül, a létező legnagyobb természetességgel kezelve a másik és a saját testét. Adriennél nem voltak korlátok, ki nem mondott kívánságok. Nem voltak eltitkolt vágyak, amikről csak reméli az ember, hogy a másik majd magától kitalálja és teljesíti őket, mert kimondani úgysem meri, aztán némi csalódással veszi tudomásul, hogy sajnos ennek a partnernek sem sikerült. Ahogy Béla végigfuttatta ujjait a selymes, finom hajon, ami a lába között lévő fejről hullott alá és lágyan csiklandozta a combja belsejét, úgy érezte, ezért érdemes volt megszületni. Adrienn maga volt a két lábon járó szenvedély és érzékiség. Béla pedig úgy ragadt bele ebbe a részegítő, megbabonázó közegbe, mint szerencsétlen légy egy nyári napon a konyhában lógó légypapírra. Béla elveszett és esze ágában sem volt megtalálva lenni, soha többé.

 

  • Add Your Comment