Utolsó út

Elbúcsúztunk tőle végleg. Attól a formájától, akit ebben az életében ismerhettünk, akinek a neve Levente volt. Így, ahogy megszoktuk, soha többé nem fogjuk már látni, mégis akkora hála van bennem, hogy alig tudok hozzá szavakat találni. Mérhetetlen szeretet vette körül őt a mostani élete utolsó útján, ahol éreztem, hogy ott van. És ez a jelenlét egy nyugodt, békés és elégedett energia volt, olyan, amit élete során sajnos nem tudott megtapasztalni, de most már ezt éli. Meghalt a bátyám, itt hagyott minket, itt hagyta a mostani életét, levetette azt a testet, ami megugorhatatlan akadályt jelentett számára, ami elképzelhetetlen börtönbe zárta be őt. Most már szabad, végre nem kell félnie semmitől, mert ahol ő van, ott nincs félelem. Ne sirassátok őt. Vagyis de, sírjatok, ha sírni akartok, ha teljes szívből, tiszta szeretetből tudtok sírni, tegyétek meg, de közben tudjátok, hogy ti nem a sírás vagytok. A sírás nem tudja, hogy rá valójában semmi szükség, de a síró ezzel tisztában van. Legyetek a síró, aki látja, hogy amit ti sirattok, csak egy darabja annak a Levinek, akit mi szerettünk. És szeretünk most is. A szeretet ugyanis nincs semmihez kötve. Levi esszenciája, a lényege pedig nem ment sehova. Ugyanúgy itt van, mint eddig is volt, csak most nincs teste és nem tudjuk megölelni. De nem tudunk veszekedni sem vele, így minden pontosan olyan egyensúlyban van, ahogyan lennie kell – ahogyan mindig is van, akár látjuk azt, akár nem. Levi most is jelen van a szeretetben, ha rá gondolunk. Mert nincs halál. Nem megyünk sehova és nem is jövünk sehonnan. Mielőtt megszületett, vajon hol volt? Az égben? Mikor költözött bele a pici Levibe az, ami állandó? Még magzatkorban? Vagy a szülőszobában? És előtte hol lehetett? Akkor sirattátok, hogy még nem látjátok? Hogy még nincs teste és nem tudjátok megölelni? Miért nem? Az nem szomorú? Vagy egyszer csak lett egy lélek valahol, a semmiből és belement abba az újszülöttbe? Majd a halálával kiszállt belőle és eltűnt, ahogyan a köd foszlik szét, amikor elkezd sütni a nap? Nem hinném.

Az ő lényege él és virul, sőt, jobban van, mint valaha. Öröktől fogva van és örökké lesz, mert az halhatatlan és sérthetetlen, ahogyan a Tied is és az enyém is. És ott, ahol most ő van, mi mind egy vagyunk. Ezért érzékeltem őt ma egész nap. Tetszett neki a szertartás, örömmel fogadta a választott zenét, megmosolyogta a róla kitett képet és még azt is tudta, pontosan melyik sztoriban volt benne éppen, amikor az készült. Csak nem tudta elmondani, mert nem volt fülünk, amivel meghalljuk. Hálás volt a rengeteg szeretetért, ami áramlott felé egész nap és boldoggá tette mindenki jelenléte, aki megtisztelte őt azzal, hogy elkísérte Leventeként leélt földi életének utolsó útjára. Megköszönte a beszédet, amit írtam és felolvastam róla. Viccesnek tartotta, hogy egy napra még Olivia és Emma is felfüggesztette az egymás cseszegetését, bántását, mert tudja, két rivalizáló kamasz lánytestvértől ez hatalmas szó. Meghatotta, hogy milyen nagy számban jöttek el kollégái, lakótársai, barátai is. De ez is csak egy állomás volt a végtelentől fogva tartó létezés útján és valójában a nagy képet nézve, még ez sem számít. Tapasztalni jöttünk ide, a lét minden egyes elképzelhető formáját és azért, hogy ráébredjünk a valódi lényegünkre. Egyetlen dolgunk lenne közben: boldognak lenni és élvezni minden egyes itt töltött pillanatot, mert az élet így is-úgy is eltelik, de ha az igaz valónkkal azonosulunk, a szeretetet éljük minden nap, akkor valóban méltóak leszünk arra az elképzelhetetlen csodára, amit az életünknek nevezhetünk. Éld és értékeld minden mozzanatát, mert minden érted van. És egy nap te is meg fogsz halni. Nem tudod elkerülni. Születésedkor kapsz egy degeszre tömött bukszát, ami színültig van szeretettel, életörömmel, boldogságra való hajlammal, a szépség értékelésének képességével. Mekkora rohadt nagy kár lenne érte, ha úgy távoznál el, hogy alig költöttél belőle. Legyél bőkezű, osztogasd szét mindenedet, mert annál több jön vissza hozzád is és mivel mind egy vagyunk, úgyis ugyanoda megy minden.

Levit szerettük és szeretjük, amíg csak élünk és még azon is túl. Most pedig már ő is tudja és be is tudja fogadni. Hála neki mindenért, amit tanított nekünk.

  • Add Your Comment