Jolán nem volt különösebben szép vagy csinos, se okos vagy tehetséges. Persze a munkáját jól végezte, de nem volt kiemelkedő benne. Túlzott kedvességgel, vagy sziporkázó humorérzékkel sem lehetett volna megvádolni. Jolán mostanra, 53 éves korára nőtt hozzá valódi önmagához. Mindenkinek van egy tökéletes életkora, amikor a legtöbbet ki tudja hozni magából, amikor a leginkább a helyén van, a leginkább önazonos és Jolánnak ez az 53 év volt az. Ő már 25 évesen is valójában 53 volt, de mostanra végre hozzá is öregedett a belső életkorához. Mindig is ennyi időshöz illően öltözködött, mindig az évszaknak megfelelően. Egérbarna hajában, ami saját szavaival élve „értelmesen” volt levágva, már egyre sűrűsödtek az ősz szálak. Az értelmes hajvágás pont azt takarja, amit mond: praktikus, könnyen kezelhető, nem lóg a szemébe és rendezett vele a külseje, de olyan balgaságok, mint például jól áll-e a viselője arcformájához vagy a vonásaiból a lehető legtöbbet hozza-e ki, nem szerepeltek a kritériumok között. Így aztán Jolán immár 28 éve hordta ugyanazt az unalmas, szürke, egyáltalán nem előnyös frizurát. A változásokat mindig is utálta.
Bélával 24 éve voltak házasok, 24 hosszú, egyhangú és többé-kevésbé eseménytelen éve. Két gyerekük már rég kirepült, mostanra újra kettesben voltak, de egyre kevesebb örömük telt ebben. Béla valamivel fiatalabb volt Jolánnál, ami enyhén szólva is furcsa. Béla elvetélt művész volt. Kölyökként festő szeretett volna lenni, de sajnos ez a terve nem sikerült. A művészet minden formáját szerette, álmodozó, lassú, egyáltalán nem gyakorlatias természetével végül egy könyvtárban talált magának munkát. Nem állíthatjuk, hogy az állás boldoggá tette, de legalább nem élt meg minden napot szenvedésként, ahogyan fiatalabb korában kezdő portásként igen. Béla viszonylag igénytelen volt élete minden területén, és inkább sodródott, mint irányított. A döntés, hogy Jolánt veszi feleségül, sem egy átgondolt, minden kétséget kizáró, szilárd meggyőződésen alapult, hanem egész egyszerűen: Jolán volt ott. A jó helyen, a jó időben. Szerette benne, hogy olyan gyakorlatias és még néhány vonását, de nem élt át mély, szenvedélyes érzelmeket vele kapcsolatban. Szülei mindig azt mondogatták neki, hogy egy házassághoz nem elég a szerelem: ezt Béla úgy fordította magában, hogy nem kell a szerelemre várnia. Hát nem várt. A házimunkát eléggé utálta és kellemes érzés volt arra gondolni, hogy nem egy üres lakásba kell este hazatérnie, ráadásul a rendszeres szex reménye is eléggé kecsegtető volt ahhoz, hogy megkérje Jolánt.
Ez a két, első, sőt még második és sokadik ránézésre is igencsak kevéssé összeillő ember mégiscsak 24 éve tolta már közösen a szekeret, többé-kevésbé kimondatlanul is meggyőződve arról, hogy túl sok újdonság, izgalom már nem vár rájuk, amikor egyszer csak mégis történt valami egészen váratlan. Történetünk ott kezdődik, amikor Jolán egy nap rádöbbent, hogy rá egyáltalán nem jellemző módon, elfelejtett egy nagyon fontos dokumentumot időben elküldeni az egyik legnagyobb ügyfélnek. Határidős dologról lévén szó, pár perc alatt az egész élete lepergett előtte félelmében, aztán úgy döntött, megpróbálja helyrehozni a hibát. Igen ám, de ez éppen azon a napon történt, amikor ebéd után születésnapozás volt a cégnél és ő bizony megivott már egy-két pohár pezsgőt. Jolán soha, de soha életében nem vezetett, ha ivott és úgy gondolta, nem 53 évesen fogja ezt elkezdeni, így maradt a taxi. Gyorsan tárcsázta is a taxitársaságot, szólt a titkárnőnek, hogy majd jön még vissza és személyesen indult el kézbesíteni a dokumentumot. Jolán egyik nagyon jó tulajdonsága az volt, hogy amikor hibázott, bátran beleállt és nem próbálta elsumákolni valahogy. A nagy kapkodásban nem gombolta be a blúzán a legfelső gombot, amit korábban pezsgőivás közben a hirtelen hő miatt kigombolt és még a haja is összekócolódott egy kicsit, amitől némiképp frivol lett a megjelenése – persze csak Jolán-viszonylatban mérve. Így esett be, szinte szó szerint, Erik autójába.
Erik történetünk szempontjából bár fontos szereplő, jellemével mégsem fogunk sokat foglalkozni, mert ő valójában csak statiszta, a katalizátor szerepét tölti be. Annyit kell tudni róla, hogy Jolánnál egy jó tízessel fiatalabb, taxisofőr, az igazi taxisbrifkós, kicsit hosszú pajeszes, nagyhangú, pocakos fajtából, akinek mindig többszáz sztorija van arról, ahogy jobbnál jobb nőket fuvar közben a hátsó ülésen, fél kézzel elkapott, miközben egy kamionkonvojt előzött éppen. Egy szavát sem hitte az ember, de szórakoztató figura volt. Aznap reggel sajnálatos módon épp nagy sérelem érte: az asszony visszautasította nem különösebben kifinomult közeledési szándékát, amit ő mindig nehezen dolgozott fel. Mikor néhány órával később ez a kigombolt blúzú, pezsgőillatú, kócos hajú, kicsit már hervadófélben lévő nő beesett a frissen kibontott vaníliás autófrissítő illatú kocsijába, úgy érezte, az egész férfinemet hozná szégyenbe, ha nem kezdene vad flörtölésbe vele. Ezt természetesen nem kockáztathatta, Jolánt pedig felkészületlenül érte a helyzet, olyannyira, hogy zavarában visszaflörtölt. Évtizedek óta nem történt vele ilyen, de rájött, hogy kifejezetten jólesik, ez pedig Eriknél egy hordó benzin volt a tűzre. Lényeg az hozzá, hogy mire megérkeztek a címre, Erik már egyik kezében, érzékinek szánt módon tartotta Jolán kicsit izzadt tenyerű kezét, miközben a másikkal beletette a visszajárót és az áfás számlát. Aztán egy névjegykártyát is odacsúsztatott.
A lemaradt dokumentum végül még határidőn belül kiszállításra került és Jolán megnyugodva térhetett vissza az irodába – immár sajnos bkv-val; a cég nem taxiztathatta csak úgy oda-vissza. De este elővette a névjegyet, amin még mindig érezni lehetett a vaníliás autófrissítőt. Hirtelen ötlettől vezérelve küldött egy gyors üzenetet, amíg Béla a fürdőszobában fogat mosott. Csak annyit, hogy „Szerencsére időben érkezett a küldemény, köszönöm a segítséget. Már minden rendben.” Másodpercekkel később jött is a válasz: „Szívesen. Hálából egy kávé holnap az ebédszünetében?” Jolán ekkor hallotta, hogy Béla végzett a fürdőben, már kapcsolja le a villanyt és pillanatokkal később, miután töltött magának a konyhában egy pohár vizet, már itt is lesz a hálóban, ezért gyorsan bepötyögte: „Fél kettőkor az iroda előtt. Most megyek aludni, jó éjszakát” és ki is kapcsolta a telefont. Béla akkor ért be a szobába, amikor épp letette a kikapcsolt telefont az éjjeliszekrényre. Jolánnak úgy dübörgött a szíve, hogy azt hitte, az ágy másik oldalán, neki háttal fekvő férje is egészen biztosan hallja. Megvárta, amíg az egyenletes szuszogást felváltja a tompa, megszokott ritmusú horkolás, aztán visszakapcsolta a telefont, hátha van üzenet. Volt. „Jó éjt, álmodjon rólam!” Jolán aznap mosolyogva aludt el.
Jolánt az első randevú teljesen lenyűgözte: még soha életében nem volt ilyen helyzetben. Sem házasságot törni nem készült még soha, sem ilyen Erik-féle férfiakkal nemigen kávézott még. A férfi nagyon igyekezett, így udvarias volt, előzékeny és rendkívül szórakoztató, bár a felszín mögül azért elő-előbukkant a műveletlenség és a távolról sem magas intelligencia nem kifejezetten vágykeltő elegye, de Jolán számára annyira új és izgalmas volt maga a találka ténye, hogy ezzel nem foglalkozott. Az elsőt aztán második követte, majd egy harmadik, ez már este, munka után és hazugság árán: azt mondta Bélának, hogy egy barátnőjével ülnek be egy pohár borra. Jolán tehát elindult a lejtőn és bár magának sem merte bevallani, de valahol a szíve mélyén tudta, hova vezet ez az út. Amikor gondolkodott róla, mindig azzal győzködte magát, hogy valójában ő még nem döntötte el, hogy lesz-e ebből bármi is, de ha őszinte lett volna magával, nyugodtan beláthatta volna, hogy igazából csak az ismeretlentől való félelmében halogatja az elkerülhetetlent, mert a döntés már megszületett. A viszony szárba szökkent és csak idő kérdése volt a beteljesülés. Erik nem volt az a különösebben türelmes fajta, ráadásul esze ágában sem volt túl sok időt, pénzt és energiát pocsékolni egy minden bizonnyal csak legfeljebb harmadrangú numerára, így el is döntötte, hogy ha még a negyedik randira tervezett vacsora után sem tudja megfektetni a nőt, ejti az ügyet és odébb áll.
Szerencséjére aznap reggel Béla eléggé kihúzta a gyufát Jolánnál, így este egy olyan nőt vitt el vacsorázni, aki rendesen be volt rágva a már igencsak megunt férjére, aki ráadásul közel három hete hozzá sem nyúlt. Végre elérkezett Erik ideje. Vacsora közben nagyon lelkesen töltögette Jolán poharába a ház borát, amiből egy kancsóval rendelt, és ami minden volt, csak finom nem, viszont legalább nagy mennyiségben ütött. Mire felálltak az asztal mellől, Jolánnak egy pillanatra meg kellett kapaszkodnia a karjában, hogy visszanyerje az egyensúlyát. Ekkor már nem tiltakozott az ötlet ellen, hogy menjenek egy csöndes kis panzióba, ahol Erik ismeri a tulajt és néhány órára is kapnak szobát. Amikor beléptek a szobába, még az alkoholgőzön keresztül is kezdett inába szállni a bátorság – de ekkor Eriket már nem lehetett megállítani. Meg kell hagyni, szeretőnek elég jó volt, mert hihetetlenül hiú ember révén, nagyon fontos volt neki, hogy olyan teljesítményt nyújtson az ágyban, ahogyan az szerinte a Nagykönyvben meg van írva. Ismerte és értette a női testet és ha megerőltette magát, tudott figyelni a jelekre. Erik pedig most megerőltette magát. Jolán és Béla szeretkezései általában a kedves, kellemes, udvarias vagy az unalmas kategóriákban mozogtak, de ez valami egész más volt. Jolán részegsége kellemes oldottsággá szelídült, a fenntartásait pedig mintha az a forró szél fújta volna el, amit egész testén keresztülseperni érzett. Erik ragaszkodott a neki járó jogokhoz, és bár Jolán kifejezetten prűd és szemérmes volt egész addigi életében, most mégis azon kapta magát, hogy zokszó nélkül ereszkedik térdre a férfi előtt és olyan természetességgel tette a dolgát, mintha ezen nőtt volna fel. Cserébe olyan élményekben volt része Erik vaskos karjaiban, amikről azt sem tudta eddig, hogy léteznek. A férfi nem kérdezett, csak elvett. Figyelte a visszajelzést, de nem kért engedélyt semmire. A jelek pedig azt mutatták, hogy Jolánban valahol mélyen egy vadmacska lakik, de eddig még senki nem vette a fáradságot, hogy a felszínre hozza, ezért el lett könyvelve báránynak – de tévesen. Erik két órával később olyan büszkén vonult haza, ahogyan csak egy olyan férfi tud, aki egymás után háromszor tett boldoggá egy kiéhezett asszonyt.
Folytatása következik
