Jolán és Béla – 3. rész: A hűtlenség

Jolán és Béla – 3. rész: A hűtlenség

Jolán és Béla tehát mindketten ráléptek az előttük már oly sokak által kitaposott, néha veszélyes kanyarokkal tarkított útra; a hűtlenség útjára. Utólag visszanézve természetesen férj és feleség is azt állította önmagának, hogy az a bizonyos szerető tehet az egészről, nem az ő hibájuk, hogy így alakult. De néha, éberen fekve a kihűlt hitvesi ágyban, a hajnal előtti legsötétebb órákban még maguk előtt is csak szégyenkezve, de mégiscsak beismerték, hogy bizony aktívan közreműködtek abban, hogy ez legyen belőle.

Jolán meghasonlott. Azelőtt soha, még gondolatban sem csalta meg az ő Béláját, sőt, erkölcsi fölénye teljes és megingathatatlan tudatában keményen megítélt mindenkit, aki arra vetemedett, hogy hűtlen legyen a párjához. Egyik kedvenc témája volt ez, amiről ékesebb prédikációt tudott kivágni bármelyik katolikus papnál és csípős, cinikus humorral fűszerezve mondta ki a szerelmi három- vagy többszögek résztvevőiről kétségbevonhatatlan bírálatát. Onnan, a maga által emelt morális magaslatról, ahol eddig nagyon jó volt a levegő, hirtelen akkorát taknyolt lefelé, hogy mindene összetört. Egyetlen dolog tudta volna enyhíteni a botrányos csalódást saját magában és talán hozzásegíteni Jolánt ahhoz, hogy újra viszonylag jó szívvel tudjon tükörbe nézni: ha rögtön az első alkalom után véget vet az egésznek. És ez volt az egyetlen dolog, amire Jolán biztosan érezte, hogy képtelen lenne. Teljesen magával ragadta őt a pocakos Erik a taxisbrifkójával, vaskos végtagjaival és három férfira elegendő szexuális kisugárzásával. Az első, igencsak ígéretes alkalom után a többi, ha lehet, még jobb és jobb lett. Végül néhány hét alatt odáig fajult a dolog, hogy Jolán munka közben azon kapta magát, hogy már fél órája mered a képernyőjére, bárgyú vigyorral a képén és újra- és újraéli fejében a legutóbbi találkájukat.

Ezek az alkalmak célratörőek és sallang nélküliek voltak. Az első után már nem kellett többé tettetni, megjátszani magukat, hogy bármi többről is szól ez az egész. Erik a következő találka helyszínéül szemrebbenés nélkül javasolta a kis panziót, Jolán pedig megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy szerencsére nem kell először értelmes beszélgetést imitálnia a férfival, hanem rögtön a lényegre térhetnek. Erik nem volt számára szellemi partner, de nem is erről szólt a dolog, viszont még soha, senki mellett nem érezte magát szexuális tárgynak és perverz módon, ez annyira beindította, hogy olyan dolgokat tett meg, amiket sosem képzelt volna saját magáról. A megcsalás, férjének mondott hazugságok és a munka elhanyagolása mind egy-egy kicsike szög voltak a Jolán erkölcsös és tiszteletreméltó énjének készülő koporsóban, de amikor egyik nap a munkahelyén egy ilyen képernyőre meredős félóra után ki kellett mennie a vécébe, hogy könnyítsen saját magán, mert képtelen volt dolgozni, akkor már az utolsó kenetet is feladta a régi énjének. A férjezett, 53 éves Jolán nem volt az a céges vécében maszturbálós alkat és utána annyira szégyellte magát, hogy sírva fakadt. Ki vagy te és mit tettél velem? – kérdezte a tükröt, de az nem válaszolt. Jolán visszament az íróasztalához és küldött egy üzenetet Eriknek – ha már tényleg elkárhozok, legalább legyen miért – gondolta.

Évekkel később visszagondolva erre az időszakra, nem értette, hogy nem járt utána, hogy Bélának miért nem tűnt fel az annyira megváltozott viselkedése. Látnia kellett volna, hogy a férje vak és süket erre a hihetetlen változásra, ami benne végbement és sejtenie kellett volna, hogy a férfi legalább annyira nem volt ott lélekben, mint ő, ha így elment az egész mellett. De két, egymás mellett teljes közönyben és társas magányban élő ember, akinek a saját fejében fut csak a saját filmje, amiben a párja már a statisztaszerepet sem kapja meg, nem veszi észre még azt sem, amikor a másik fél világa a sarkaiból kifordul. Ott és akkor persze végtelen megkönnyebbülés volt, hogy Béla nem kérdezett, nem szembesítette őt, nem követelt magyarázatot, simán bevette minden ócska hazugságát; még csak észre sem vette, hogy nincs ott. De valahol már akkor is tudta, hogy ez nincs rendjén. Látni viszont nem akarta az okát.

Béla szintén nehezen élte meg a saját hűtlenségét, de ő talált magának felmentést. Mivel mindig is művészként gondolt magára és mindenhonnan azt hallotta-olvasta, hogy a művészek mind milyen bohémek, temperamentumosok és általában hűtlenek, visszaigazolva érezte a mostani tettét. Sőt, úgy gondolta, talán most jön ki az igazi énje, ebben a meglepő kapcsolatban, ezzel a fantasztikus nővel, akivel végre önmaga lehet. Béla csodálta Adriennt. Egyszer megmutatta neki néhány egészen ügyes rajzát, amiket fiatalon készített és amik lenyűgözték a lányt, aki innentől kezdve valóban az elvetélt művészt látta Bélában, így lassan ő is elkezdett így tekinteni saját magára, míg egy idő után azzá is vált. Megvolt tehát a magyarázat, a felmentés és valami isteni gondviselés következtében az alkalom is, mivel Jolán egyre többet járt el esténként, ezzel lehetővé téve Bélának a késő éjszakába nyúló „túlórázást”, büntetlenül. A férfit annyira lefoglalta saját lényének az újrateremtése, hogy egy pillanatig sem gondolkozott azon, vajon mi ütött az addig kifejezetten otthonülő feleségébe, hogy hirtelen alig lehet látni. Örült a hirtelen jött szabadságnak, amit tényleg a lehető legtökéletesebb időzítéssel kapott meg.

Béla és Adrienn a könyvtárt használták szárba szökkenő kapcsolatuk színterének. Mivel valamivel mindig lehetett ott szüttyögni, túlóra gyanánt, Adrienn pedig nem egyedül élt, hanem egy barátnőjével béreltek közös lakást, bolondok lettek volna kockázatot vállalni és máshová menni. Vittek be bort, szép poharakat, finom falatokat, plédeket és még néhány illatos gyertyát is, és a kis irodát pillanatok alatt buja kis budoárrá varázsolták, ahol órákig lehetett világot megváltva beszélgetni, borozgatni és hol szerelmesen, lágyan és hosszan szeretkezni, hol az íróasztalt kis híján széttörve, vadul egymásnak esni, későbbre hagyva a szellemi táplálékot. Adrienn nem volt buta, bár sziporkázóan okos sem, de ahhoz nagyon értett, hogy miként lehet a férfiakat úgy beszéltetni, hogy a legjobban csilloghassanak, szinte megrészegülve saját zsenialitásuktól. Béla pedig csúnyán beszopta az egészet. Lenyűgözte őt a lány lelkesedése, természetessége és az, ahogyan az ő szemével látta magát: a művészt. Azzal természetesen nem számolt, hogy az ilyen típusú nő, aki könnyen lángra kap, általában nem is feltétlenül tervez hosszú távra, illetve nem is olyan nagy szó tőle, hogy egyáltalán lángra kapott. Béla abból indult ki, hogy ő utoljára 17 évesen élt át ilyet az egyik osztálytársa iránt, tehát ez valami nagyon különleges. Adrienn pillanatnyilag tényleg meg volt őrülve Béláért, de ez nála egészen természetes jelenség volt, ő általában meg volt valakiért őrülve. Eszébe sem jutott, hogy a férfi esetleg nagyobb jelentőséget tulajdonít a dolognak, mint ami; ő egész egyszerűen jól akarta érezni magát és kész. Pillanatnyilag Béla vonzotta és izgatta, de tisztában volt vele, hogy nem kellene neki partnernek és ha a férfi facér lett volna, valószínűleg bele sem kezd az egészbe.

Láthatjuk tehát, hogy Jolán és Béla bár teljesen különböző módon élték meg a saját hűtlenségüket, mindketten valami olyat kaptak a szeretőjüktől, amiről azt gondolták, a házasságukban nem élhetik meg. Jolán elsősorban a testét fedezte fel és tanulta meg használni, elkezdte élvezni a benne eddig szunnyadó, most felkeltett vadmacskát. Béla romantikusabb alkat lévén egy óriási szerelemnek tűnő lufit fújt magának és bár nyilván Adriennel olyan fergeteges volt a szex, amilyen Jolánnal soha, de Béla inkább attól részegült meg, hogy úgy érezte, szerelmesek belé.

Aztán egyik este, amikor éppen mindketten korán otthon voltak és Jolán épp vacsorát készített a konyhában, amíg Béla lezuhanyozott, a férfi konyhapulton hagyott telefonja üzenetet jelzett. Jolán gondolkodás nélkül belenézett.

„Nálam hagytad a sapidat, remélem nem fázott a fejecskéd. Szeretlek”

Az elejtett salátástál hatalmasat csattant a konyhakövön és ezer darabra tört szét, befröcskölve a falat joghurtos öntettel.