Nagy, puha pelyhekben hullott a hó. Ahogy hazafelé sétált, fejét lehajtva, hogy ne olvadjanak rá a szemüvegére a hópelyhek, semmi másra nem vágyott úgy, mint egy bögre forró teára. Esetleg még egy kád gőzölgő, habos víz és egy könyv, de az már tényleg a kimaxolása lenne az estének. Minden saroknál, amit elhagyott jobban megszaporázta a lépteit, mert érezte, ahogy a lába lassan átfagy a csizmában. Több éves darab volt, idén is újat akart már venni, egy igazán meleg, szőrrel bélelt, kényelmes csizmát, amiben nem lenne ekkora feladat épségben hazaérni télen. Talán majd a szezonvégi kiárusításon talál valami jót és jövőre már kellemesebb lesz a hosszú séta a buszmegállótól a lakásig.
A földet már teljesen beborította a ropogós fehér takaró, amit a szeme már-már fájdalmasan fényesnek talált. Elszántan haladt hazafelé, elnyomva az egyre erősebben támadó vizelési ingert. Elhagyott egy újabb sarkot – ez már az utolsó előtti volt – amikor egyszer csak valami sötétet vett észre az egyébként zavartalan fehérségben a földön. Megállt és lehajolt, hogy fölvegye. Hitetlenkedve forgatta kesztyűs kezében a fekete férfitárcát, ami vastagon ki volt tömve. Lassan, óvatosan körbenézett az utcán: teljesen kihalt volt. Körben a lakótelepen szinte minden ablakban égett a villany, némelyiken keresztül már látszott a feldíszített karácsonyfa. Milyen korán felállították – gondolta. Kapkodva a táskájába csúsztatta a tárcát és sietett tovább. Majd otthon megnézi.
Az ajtón már úgy rontott be, mint felszarvazott férj a légyott helyszínére. Már a liftben elkezdett vetkőzni, aztán rárobbant a vécére még sapkában, sálban, csizmában és végre megkönnyebbült. A táskáját is vitte magával és amikor szűnni kezdett a hólyagjában a feszítő érzés, elővette a tárcát. Egy pillanatig úgy érezte, nem fog belenézni, inkább visszaviszi oda, a földre, ahol találta. Kukkolónak érezte magát, mint aki betolakodik egy idegen ember személyes szférájába. Mintha a távollétében átkutatná a szomszéd lakását. Aztán mégis győzött a kíváncsiság, részben azért, mert a tárca nagyon vastag és nehéz volt. Kinyitotta.
Először a képtelen mennyiségű készpénzt vette észre, a bájos ikrek fotóját csak utána. A gyerekek négy-öt évesek lehettek, szemmel láthatóan egy óvodai fotózáson készült róluk a kép.
Nem volt benne biztos, hogy ikrek, mivel nem hasonlítottak túlzottan egymásra és az egyik fiú volt, a másik lány: csak azért gondolta, mert úgy látta, egykorúak. Nem mintha olyan nagyon értene a gyerekekhez, mégis az volt az érzése, hogy ikrek. A pénzt enyhén remegő kezekkel vette ki és elkezdte számolni. Amikor végzett a vécén, visszagyűrte a bankjegyeket, kezet mosott, levetkőzött és bement a nappaliba. Odavette az ölébe a tárcát és módszeresen kipakolt belőle mindent. Kétszer számolta át az összeget, visszatette, aztán újra kivette és megint átszámolta. Lehetetlen, hogy a bankkártyák idejében valaki ilyen mennyiségű készpénzt hordjon magánál. Több, mint két havi fizetése. Ki az isten szaladgál ennyi pénzzel? A tárcában minden okirat benne volt. Személyi, lakcímkártya, TAJ kártya, adókártya, néhány bkv-jegy, jogosítvány és egy irodai belépőkártya, rajta a cég logójával. Random cetliket, atm bizonylatokat és blokkokat is talált, meg egy meglepően gyönyörű nő fényképét. Jól megnézte a személyin a fotót, amennyire látszott, egy kellemes vonásokkal megáldott férfit ábrázolt, de a nő ragyogóan szép volt. A lakcímkártyán a szomszéd lépcsőház címe állt. Ekkor látta be, hogy végleg lőttek az eltervezett esti programjának a fürdővel, teával, könyvvel. Legalább is egyelőre.
Egy órával később még mindig a nappaliban találta magát, forró tea helyett a második pohár vörösborral, teljes döntésképtelenségben vergődve. Az egész világ egyetlen alaposan megtömött, fekete bőr férfitárcává szűkült össze, ami ragadós csápjaival belékapaszkodott és nem engedte. Iszonyú nagy szüksége volt pénzre, jó sok pénzre. Az élet most furcsa fintorral épp tálcán kínálta fel neki, de nem tudta rászánni magát, hogy nyúljon érte és elvegye, ugyanúgy, mint ahogyan arra sem, hogy azonnal visszavigye jogos tulajdonosának és továbblépjen, mintha az egész meg sem történt volna. A most talált összeg átsegítené az anyagi nehézségeken, sőt, még bőkezű karácsonyi ajándékok vásárlását is lehetővé tenné, amire évek óta nem volt példa. Eljátszott a gondolattal, hogy kiveszi a pénzt, elrakja, a tárcát pedig elejti valahol a földön, közel ahhoz a ponthoz, ahol találta. Esetleg bedobja a postaládába a megadott címen. Az embereknek ilyenkor úgyis a pótolhatatlan fotók elvesztése és a személyes okmányok beszerzésével járó hercehurca okozza a legnagyobb gondot, nem maga a készpénz hiánya – próbálta nyugtatni magát, de nem hitte el.
Ha én ennyi pénzt veszítenék, szarnék a személyire meg a jogosítványra, az az igazság.
A hitelkártyáján két éve tologatta azt a mínuszt, amit még mindig nem sikerült visszaraknia és minden hónapban, amikor a kötelező, őrülten magas befizetést áttette rá a számlájáról, megfogadta, hogy most már tényleg elkezdi visszatölteni. De aztán minden maradt a régiben. Az évek óta szüneteltetett lakástakarék csak a jéghegy csúcsa volt, a mélyben megbújtak még zálogházcédulák, második fizetési felszólítások és egy viszonylag komolyabb tartozás az egyik barátjának. Nem beszélve arról, hogy ki fog csúszni a határidőből a jogosítvány megszerzésével, de egész egyszerűen nem volt pénze vizsgadíjra és arra a néhány órára, amitől újra felvenné a fonalat, tekintve, hogy nagyjából egy éve nem vezetett. A kanapén ülve szó szerint vergődött a tisztesség, becsület és az önmaga megsegítésének vágya között. Az elmúlt két éve azzal telt el, hogy megpróbálta a költségeit minél jobban csökkenteni. Minden nap aggódott azon, hogy mikor és hogyan fog tudni végre kimászni ebből a szar anyagi helyzetből. Másfél éve keres egy jobban fizető állást, de olyan, mintha el lenne átkozva, egyszerűen nem talál semmit. Ez a pénz most mindezt egy laza vonallal keresztül tudná húzni.
Aztán elővette a gyerekek fotóját és megnézte őket még egyszer. Elképzelte, ahogy az apjuk szomorúan bejelenti nekik, hogy sajnos ugrott a karácsonyi wellnesshétvége, mert elvesztette a pénzt és nem tudnak menni sehova idén. Újra élte azt a gyerekkori emléket, amikor egész évben tervezgették, hogy karácsonykor majd elutaznak néhány napra, de sajnos az anyja mégsem kapta meg a munkahelyén azt az év végi jutalmat, amit remélt és ő egész éjszaka zokogott az elmaradt program miatt. Még a karácsonyra kapott, nagyon vágyot Monchitchi sem tudta vigasztalni. Aztán egyszer csak az emlékezés és az elfogyasztott két pohár bor hatására, hirtelen zokogásban tört ki. A tárcát tiszta erejéből a falhoz vágta és percekig teljes átéléssel bömbölt.
Siratta a sohasem volt vagyont, az égi csodát, ami megoldaná a bajait és amiről ő most önként lemond. Siratta a szerencsétlen, nyomorúságos életét, amiben még önző sem tud lenni egy kicsit.
Aztán lassan megnyugodott, megmosta az arcát, kabátot, csizmát vett és elindult a tárcával a szomszéd házba.
Dübörgő szívvel ért fel a megadott emeletre és megállt az ajtó előtt. Még nem késő, még meggondolhatom magam – mondogatta magának, de közben már tudta, hogy nem igaz. Igenis már késő. A döntés megszületett és soha nem tudna együtt élni magával, ha most venné semmibe. Megnyomta a csengőt. A férfi, aki ajtót nyitott, lényegesen jobb képű volt, mint a képen. Nem valami fotogén – gondolta. Aztán elővette a tárcát és elmesélte neki az ajtóban állva, hogy nemrég jött haza és megtalálta a földön. A férfi egy kicsit furcsán nézett rá, mintha nem értené, hogy csinálhat valaki ekkora baromságot, de nagyon hálálkodott és rengetegszer megköszönte.
-De gyere beljebb, ne itt beszélgessünk. Megkínálhatlak valamivel? Egy kávé, esetleg? – kérdezte.
-Igen, köszönöm, egy kávé jól esne.
Bementek a lakásba, ami egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha egy család lakna ott, de a pasi egyfolytában csevegett közben, ezzel lehetetlenné téve azt, hogy gondolkodni tudjon. Megcsinálta a kávékat és ahogy szembefordult vele, hogy átadja a csészét, olyan fura volt. Aztán a többi egy pillanat alatt történt: a srác elkapta a csuklóját és hátracsavarta a kezét, majd a földre rántotta. A kávéscsésze nagyot csattant és darabokra tört, tartalma végigfolyt a padlón. Annyira meglepődött, hogy először nem is tudott ellenkezni, de aztán elkezdett üvölteni, mire a srác visszakézből, tiszta erőből szájon vágta. Súlyos pecsétgyűrűje és ujjpercei hatalmasat csapódtak az arcán és pillanatokkal később vér ízét érezte a szájában. A lány megpróbált felkelni a földről és valahogy elmenekülni, de a srác visszarántotta és vasmarokkal tartotta, maga alá gyűrte a földön, a testsúlyával szögezte a padlóhoz. Egy kézzel a nadrágját kezdte el lehúzni, a lány orrát mosatlan pénisz szaga csapta meg. Öklendezni kezdett, mire kapott még egy pofont. A rettegés hulláma járta át egész testét, érezte, hogy a belei lassan megadják magukat és nem lesz képes visszatartani a rátörő ingert. Közben a férfi sikeresen kiszabadította magát a nadrágból, most a lány ruháját kezdte el lehántani. A lány nyüszögni kezdett, mint egy kölyökkutya és ömlöttek a könnyei. Amikor rájött, hogy végre megtalálta a hangját, elkezdett neki könyörögni. Bármit megtesz, csak ne bántsa őt, ne tegye ezt vele! A srác szemei már nem fókuszáltak rendesen, olyan volt, mintha megváltozott tudatállapotban lett volna. Meg sem hallotta őt. Módszeresen, egy kézzel szabadította meg az alsótestét fedő ruhadaraboktól, miközben másik kezével satuként szorította. A lányt hirtelen minden ereje elhagyta, érezte, ahogy már nem képes küzdeni tovább és lassan megadja magát az elkerülhetetlennek.
Hirtelen szétfeszítették a combjait és megérezte magában a támadóját. Semmihez sem hasonlítható érzés volt, amikor tudatosodott benne, hogy őt most megerőszakolják. Ekkor már nem küzdött, csak behunyta a szemét és elernyedve hagyta, hogy megtörténjen, amit már nem úszhat meg.
Aztán érezte, ahogy a férfi kezei a torkára kulcsolódnak és hirtelen olyan fájdalmat érzett, mint még soha. Érezte a férfi hüvelykujjait a légcsövén és tudta, hogy ez most már az életéről szól. Elkezdett újra küzdeni, próbálta lelökni, kibújni alóla, karmolni, harapni, de ettől a kezek csak még erősebben szorították a gégéjét, olyan erősen, hogy már nem tudott levegőt venni. Oldalra nézett, el a férfi ütemesen emelkedő feneke mellett és az utolsó gondolata az volt, hogy mi a francot kellett annyit aggódnia a pénz miatt. És miért nem tartotta meg…
A férfi teljes testsúlyával ránehezedett a nőre, úgy pihent, míg légzése újra a normálisra lassult. Aztán felemelkedett az alatta heverő, élettelen testről és körülnézett valami után, amivel megtörölheti magát. A zsebéből elővett néhány zsebkendőt és persze ott volt a tárca is, az is a kezébe akadt. Kinyitotta, hogy megnézze, mitől ilyen vastag. Amikor meglátta a képtelen mennyiségű készpénzt, hangosan felröhögött. Aztán szemügyre vette az igazolványokat és nem értette, hogy gondolhatta a nő, hogy ez ő lenne. Az a pali a képen még csak nem is hasonlít rá. De amikor a lakcímkártyához ért, akkor megértette: a házszám 93. Ő pedig a 39-ben lakik. Hát ez szerencsés, gondolta, aztán elkezdett azon töprengeni, hogy a bánatban is szabaduljon meg a nő testétől.
