Az egyszülős lét naposabb oldala
Természetesen senki sem állítja, hogy egyszülős családnak lenni ideális – akár a gyerekek, akár az egyetlen szülő szempontjából nézzük – de azt mindenképpen meg kell hagynunk, hogy bizony vannak dolgok, amikhez szerencsésen jön, ha az ember egyedül neveli a gyerekeit. Még mielőtt hirtelen felindulásból megkövezne valaki, ez nem azt jelenti, hogy bárkit is erre biztatnék, de ha már így hozta az élet, akár azt is nézhetjük, milyen előnyökkel jár a helyzet. Összeszedtem néhány ilyet – a mi életünkben.
- Nagyobb felelősség a gyereknek.
Tapasztalatom szerint a gyerekek szárnyakat kapnak attól, ha úgy érzik, szükség van rájuk és hagyjuk őket segíteni. Nyilván nem tesz az ember olyan terhet egy gyerekre, ami nem neki való; ennek eldöntésében pedig a mindenkori szülő az abszolút kompetens személy, lévén minden gyerek más. De ha nem csinálunk magunkból mártírt és nem próbálunk mindennel egyedül megbirkózni, hanem életkorához mérten bevonjuk őt és hagyjuk segíteni, az csak jól sülhet el. Nálunk csodákat tett. A 14 éves kamasz, akit éveken keresztül ki akartak rúgni az iskolából, egyszer csak maga kezdi el gyártani a másnapi szendvicseket az egész családnak, fogadja és kifizeti a megrendelt élelmiszer-házhozszállítást, magától kipakolja a mosogatógépet, elmegy a húgáért az iskolába, ha anya nem tud egyszerre két helyen lenni és néha még vacsorát is főz.
- Rejtett képességek előbukkanása
Ki hitte volna régen, hogy Emma, kisebbik lányom a maga 10 évével ügyesebben szerel össze Ikeás bútorokat, mint a legtöbb férfi? Senki, egészen addig, amíg el nem távozott a családból a Férj, aki mindent – bocsáss meg, ha olvasod, de ez az igazság – jobban tud. Ő valóban ügyes, ugyanolyan szuperül főz, mint ahogyan szerel és nagyon gyakran tényleg jobban tudja, de ennek az árnyoldala sajnos az, hogy nem enged kibontakozni senki mást. Amikor egy gyerekre huszadszor szólnak, hogy nem jól tartja a csavarhúzót, mindent megcsinálnak utána még egyszer és nem hagyják veszélyesebb dolgokkal próbálkozni, előbb-utóbb elmegy a kedve az egésztől. De ha az ember egyedül van, egyszerűen nincs kapacitása mindenre, így a gyerek lehetőséget kap kipróbálni magát több területen is. Így történt, hogy költözéskor, míg mi a kipakolással voltunk elfoglalva, Emma elvitte magával a konyhába a még becsomagolt, vadonatúj Ikeás étkezőasztalt és az elektromos csavarbehajtót, majd másfél óra múlva visszahozta a kész asztalt. Azóta mindent ő szerel össze. Általában hibátlanul.
- Több idő és energia a gyerekre
Egy ideális világban, ahol csupa teljesen tudatos ember él ez persze nem lenne téma. De aránylag kevés ilyet ismerek és a legtöbbünk igenis küszködik azzal, hogy a rendelkezésünkre álló idő- és energiaegységeket viszonylag jó arányban sikerüljön megosztani azok között a dolgok között, amik igénylik azt. A nők zsonglőrködése az idővel és az energiájukkal a gyerek-munka-párkapcsolat szentháromságában legendás, mindenki ismeri. Ez egyszerű, általános iskolai matematika: minél többfelé igyekszem osztani, annál kevesebb marad belőle. Tehát ha kiesik a párkapcsolat, általában több marad a gyerekre. Akármennyire is szarul hangzik, ez az igazság. Ez pedig nem feltétlenül csak rossz.
- Mindezek következménye: az egy-csapat-vagyunk élmény
A fent említett okok miatt egy idő után kialakul az érzés, hogy ez egy közös hajó, amiben együtt evezünk. Mivel nem oldottunk meg mindent mi, felnőttek, hanem a gyereket is bevontuk, jobban érzi, hogy ő is evez abban a hajóban. Ettől szorosabbra fonódik a kapcsolat, erősödnek a szálak, amik egymáshoz kötnek. Persze, a két kamaszlány vitriolos nyelvű egymást szívatását így is túl kell élni valahogy, de legalább nekem könnyebben kezelhetőek és együttműködőbbek, ha egymás felé nem is.
Ti mivel folytatnátok a sort?
