-Levike, miért kerestél meg? Látom, találtál csodás barátot magadnak. Igazi, emberi kapcsolatod van egy nővel: olyan, amilyet eddig még nem éltél meg sohasem. Szeretetre, elfogadásra és egymás felé fordulásra alapuló, mély és igazi barátság alakult ki köztetek. Nekem úgy tűnik, sokkal jobban érzed magad a bőrödben, mint bármikor, mégis itt vagy most és beszélni szeretnél velem. Miért?
-Így van, Uram. Jól látod, tényleg sokkal minőségibb életet élek, sőt, azt kell mondanom, kiteljesedtem. A magam keretein belül persze. Van munkám, amiben megtapasztaltam a sikerélményt. Életemben először egy másik emberi lényt magam elé helyezek és végre én segítek, támogatok valakit. Lakótársaim szeretnek, önállóan intézem a saját dolgaimat. Igen. Felnőttem.
-Akkor miért vagy itt? – kérdezte az Úr türelmesen.
-Mert úgy érzem, ennyi. Azt hiszem, elértem ennek az emberi életnek a határáig. Hatalmas utat tettem meg, de beleütköztem a korlátaiba. A jelenleg rendelkezésemre álló eszköztárból maximum idáig futotta. Nem lehetne, hogy újrakezdjem?
-Hm. Természetesen lehet. Tudod, szabad választásod van. De miért nem élvezed ki egy kicsit inkább a kemény munkád gyümölcsét és élsz még egy ideig szerető barátod körében?
-Igen, ő valóban hiányozni fog. De Uram, mindketten tudjuk, hogy én nem élvezem az életet. Soha egy percét sem. Tény, hogy az utóbbi időben többször tapasztaltam olyan kellemes pillanatokat, amik szinte megelégedéssel töltöttek el, de azért az én életem még mindig a félelmekről és a fájdalmakról szól. Én döntöttem így, magam választottam ezt a sorsot és Te tudod a legjobban, állhatatosan kitartottam benne. De elfáradtam, Uram. És ezt most érzem, amikor látom, hogy mennyi mindent kihagytam belőle ennyi éven keresztül. Újrakezdeném, ha nem gond. A Te áldásoddal.
-Mit gondolsz, hogy fog ez hatni őrá?
-Anyámra gondolsz? Igen, végigvettem a lehetőségeket. Azt hiszem, ez lenne a leghatalmasabb esély neki arra, hogy megtaláljon Téged, vagyis saját magát. Ha bármi képes őt befelé fordítani, az a távozásommal járó fájdalom lenne. De ha mégsem, akkor hamar követni fog és újrakezdi ő is. Végeredményben ez is mindegy, nem?
-Persze. Végtelen időtök van.
-A testvéreim már irányban vannak, nekik szintén segítenék. Erről az oldalról tudnám őket húzni, hogy elhagyják azt az utolsó gondolatot is, ami még visszatartja őket attól, hogy teljes fényében lássák az egységet.
-Tényleg átgondoltad – mosolygott az Úr
-Igen. Volt rá időm.
-Akkor legyen így. Áldásom rá.
-Köszönöm, Uram. És kérlek, ne hívj többet Levikének, ha nem gond.
-Valóban felnőttél, Levente.
